
Már épülnek a hídpillérek a Tanórok utcában
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
Elkezdték a Fenyéd-patakon átívelő két betonszerkezetű híd megépítését, és hamarosan egy harmadik esetében is startolhatnak a munkálatok, miután sikerült pontot tenni a közbeszerzési eljárás miatt kialakult peres ügy végére.
2025. április 14., 17:142025. április 14., 17:14
Terjeszkedett némileg Fenyéd, ahol új lakóövezetek, utcák alakultak ki, ezért fontossá vált, hogy három, a Fenyéd-patakon átívelő biztonságos betonhidat építsenek, amelyeken egyszerűen megközelíthetik a lakók házaikat. Ezekre az Átjáró, a Tanórok és a Szejke utcában van szükség. A projekt megvalósításáért az Anghel Saligny-programban pályázott a község, és közel egymillió eurós támogatást kaptak.
Ideiglenes elkerülő utat is építettek
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
A tervek szerint már tavaly májusban elkezdődhetett volna a három betonszerkezetű híd megépítése, ám a közbeszerzési eljárás eredményhirdetését követően egy vállalkozó óvást nyújtott be.
Ott sem járt sikerrel, ám a pereskedés miatt jelentősen eltolódott a kivitelezés, amely a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt csak két hete kezdődhetett el.
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
Bokor Botond polgármester a Székelyhonnak elmondta, eleve erkölcsi kárként értékeli az építkezés eltolódását, hiszen így a lakók csak később használhatják az építményeket. A község azonban anyagiakban is megsínyli a várakozást, hiszen az eltelt időszakban nőtt az építkezési anyagok ára, ugyanakkor javításokat is kellett végezzenek az egyik, elbontásra váró, veszélyessé vált átkelőnél.
Az elöljáró hangsúlyozta, ha valóban hibákat tapasztalnak a közbeszerzési eljárás során a vállalkozók, akkor megérti az óvást, de máskülönben nincs sok értelme, hiszen csak a megvalósításokat késleltetik. Szerinte sok ilyen gond kiküszöbölhető lenne, ha legalább a székelyföldi a cégek egyeztetnének egymással.
Épülnek a hídpillérek
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
Jól haladnak a munkával, hiszen már épül a második hídpillér a Szejke utcai átkelőnél, ugyanakkor az Átjáró utcában is alapoznak. A Tanórok utcában ugyan kijelölték a munkatelepet, de még nem kezdődött el a kivitelezés, hiszen azt későbbre tervezik. Ott ugyanis bonyolultabb a helyzet, hiszen
Az ott élők közül három család már beleegyezett ebbe, de a negyedik porta tulajdonosával még folynak a tárgyalások – magyarázta Bokor Botond.
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
A polgármester arról is beszélt lapunknak, hogy a munkálatok idejére, a gazdákkal egyeztetve készítettek egy magánterületeken áthaladó ideiglenes utat, így a lakók megközelíthetik a lakásaikat.
Az akadálymentes közlekedés érdekében az előbbi helyszínen csak akkor kezdik el a hídbontást, illetve az új átkelő megépítését, ha a Szejke utcában befejeződött a kivitelezés.
Fotó: Fenyéd Község Polgármesteri Hivatala
Az elöljárótól azt is megtudtuk, hogy a munkálatok befejezésére hat hónap ja van a megbízott cégnek, ám kis szerencsével hamarabb is tud végezni.
Újabb harminc nappal, november 6-tól december 5-ig meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon, mivel még nem végezték el a bányakatasztrófa sújtotta terület biztonságossá tételéhez szükséges munkálatokat.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Újra Székelyudvarhelyre érkeznek a budapesti Semmelweis Egyetem Pető András Karának konduktorai, akik gyermekek és felnőttek állapotfelmérését és fejlesztését végzik november folyamán.
Noha a Bikafalva és Székelypetek, valamint a Homoródszentpál és Kovászna megye határa közötti részen már örülhetnek az első réteg új aszfaltnak, ugyanez nem igaz a Homoródszentpál és Kányád közötti részen, ahol nem sokat dolgozott a kivitelező.
Magyari Tekla Házam könnye című kötetét mutatják be november 5-én, csütörtökön 18 órától Székelyudvarhelyen.
Minden Kányád községhez tartozó településen zajlanak utcafelújítások, mostanra pedig egyetlen helyszín sem maradt, ahol ne terítették volna le legalább az alapréteg aszfaltot. A beruházást azonban jó eséllyel csak jövőre sikerül lezárni.
A látogatók száma ugyan nem igazán csökkent, de az elmúlt években már többet kellett dolgozniuk a szejkefürdői Mini Erdély Park munkatársainak, hogy töretlen maradjon a népszerűségük. Most például egy animációs kuckóval rukkoltak elő.
Három székelyudvarhelyi férfit vett őrizetbe 24 órára a rendőrség csütörtökön egy fiatal bántalmazásával összefüggésben.
Kétszer is visszatért csütörtökön egy szejkefürdői lakóházhoz egy medve, amely a verandára is felmászott. Hiába próbálták elűzni az állatot, az nem tágított, így végül a kilövése mellett döntöttek.
Idén is megszervezik az őszi zöldhulladék-gyűjtést Székelyudvarhelyen november 2. és 6. között.
szóljon hozzá!