Nem kérnek a vízi erőműből

Nem kérnek a vízi erőműből

Fotó: Farkas Antal

Az Ilona-völgyében építendő vízi erőmű ellen tiltakoztak a homoródfürdőiek kedden délben: a mintegy százfős csoport azt nehezményezte, hogy a befektető nem tájékoztatta kellőképpen a helybélieket. A helyszínen kialakult heves szóváltásból kiderült: a homoródfürdői lakók úgy érzik, csőbe húzták őket, a befektető viszont nyugtatgatta őket, hisz véleménye szerint semmi ok a pánikra.

Székelyhon

2013. július 23., 19:002013. július 23., 19:00

2013. július 23., 20:112013. július 23., 20:11

2011-ben épült meg az első vízi erőmű a Hargitán, a beruházást végző cég újabb létesítmény építésébe fogott Homoródfürdőn, az Ilona-völgyében. Az európai szinten elterjedt zöldenergia-előállítási modellt Lénárd András csíkszeredai vállalkozó honosította meg Székelyföldön, a református egyház mellett (melynek részesedése mintegy tíz százalék) a beruházásokat végző cég többségi tulajdonosa is ő maga.

„A vízi erőmű működési elve egyszerű, a vízszintkülönbségre épül: a patak vizét magasabb szintről elvezetjük az alacsonyabbra, ez esetben 150 méternyire lévő turbináig” – magyarázta a beruházó. Az Ilona-völgyében az építkezési munkálatok már javában zajlanak, jelenleg az ún. vízbefogó készül, majd kilenc kilométernyi csövet fektetnek le a földút mentén, melyben a turbinaházig vezetik a patakvizet. A munkálatoknak a tervek szerint év végére kellene elkészülniük. „Az alapvető probléma az, hogy a helybéliek azt hiszik, a 800-as csőbe be fogjuk vezetni a patakot. Holott csupán a fölösleges, az élővilág számára nem szükséges vízmennyiség kerül a rendszerbe” – fejtette ki.

A vizet begyűjtő gát mellett ún. hallépcső van – mondta el Lénárd András –, melyen a patak hivatalosan mért minimális vízhozamainak átlagmennyisége mindig lefolyik, tehát a patakot egyáltalán nem veszélyezteti a kiszáradás. „Az erőmű nem fog egész évben működni, a termelés mintegy háromnegyede tavasszal történik, amikor bő víz van: hóolvadáskor vagy nagyobb esőzés idején. Nagy eső vagy hóolvadás esetén van olyan vízmennyiség, ami az élővilág számára nem szükséges” – hangsúlyozta. Cáfolta, hogy magyarországi üzletembereknek és belföldi vagy külföldi politikusoknak érdekeltségük lenne a cégben, és arról biztosította a jelenlévőket, hogy a kivitelező cég a beruházáshoz szükséges minden engedéllyel rendelkezik. A beruházást végző csíkszeredai H2O Energy Kft. képviselője, Roxana Enescu elmondta: a helybéli lakókat megfelelő időben értesítették a beruházás részleteiről, az építkezés elkezdésének időpontját pedig a helyi sajtóban közölték. „Nyilván csúnyán néz most ki ez az építőtelep, de nem marad örökre így” – tette hozzá.

„Most, az építkezés elkezdésekor értesültünk egy olyan projekt létrejöttéről, amely közvetlenül érint minket is. Első lépésben engedélyt kellett volna kérni a helyi lakóktól. Továbbá a patak vízhozama nem lesz elég a lakóknak és az erőműnek is. Nem hinném, hogy egy befektetőnek kifizetődő az, hogy aszályos időszakban a beruházása ne hozzon nyereséget. Az, hogy mindennek ki lesz a vesztese, szerintem nyilvánvaló” – fejtette ki Demény Gábor helybéli lakos.

Ambrus László, az Agora Alapítvány elnöke ellentmondásosnak nevezte a hegyi patakokra építendő vízi erőművek kérdéskörét: az erőmű ugyan zöldenergiát állít elő, viszont ha nem megfelelő helyen épül, negatív hatással van a környezetre. „Meg kell találni a középutat, hisz nem mindenhol lehet vízi erőművet létrehozni. Szemmel láthatóan kicsi a patak hozama, aszályos években az élővilág biztosan megsínyli majd az erőmű működtetését” – tette hozzá.

A tiltakozáson egyébként jelen volt Jakab Attila, a székelyudvarhelyi Nagy-Küküllő Vadász és Sporthorgász Egyesület vadászati elnöke is. Mint kiderült, az egyesület évente, így idén is 5–10 ezer pisztrángot telepít a patakba, amennyiben azonban ennek hozama csökken, a haltelepítés teljesen felesleges lesz.

„Ismerjük az összes szélhámosságot, amellyel a befektetők ámítják a helybélieket. Az összes ilyen beruházás törvénytelenül történik, hisz nincs urbanisztikai engedély és részletes rendezési terv, de környezetvédelmi hatástanulmányra is szükség lenne. A beruházók kikerülik ezt a lépést, hisz arra hivatkoznak, hogy jelentéktelen az erőmű környezetre gyakorolt hatása, így kiválthatják az építkezési engedélyt. Itt is ugyanazon hazugságok hangzottak el, akárcsak más hasonló erőművek építésénél” – adott hangot felháborodásának Hans Hedrich, a Fenntartható Segesvár Egyesület alelnöke, azt tanácsolva a homoródfürdőieknek: tegyenek panaszt, és fellebbezzék meg a kibocsátott engedélyeket az illetékes hatóságoknál.

A homoródfürdőiek mellesleg nem mind ellenzik a beruházás létrejöttét, Benedek Lukács helyi vállalkozó szerint a vízi erőművet már régen meg kellett volna építeni, ezúttal nem magával a beruházással, hanem a helyszínválasztással van baj. „Nem ipari jellegű létesítmény kell erre a területre. A vállalkozó nyilván kitalált valamit, a részletekre, szándékosan vagy sem, nem biztos, hogy kiterjed a figyelme. Ne csináljunk itt bohócot magunkból és belőle, az ügyben az engedélyeket kibocsátó hatóságokat kell felelősségre vonni” – jelentette ki.

A tiltakozók a beruházás törvényességének tisztázásáig az építkezési munkálatok leállítását követelték, az üggyel kapcsolatosan a H2O Energy Kft. képviselője elmondta: az elkövetkező egy-két napban derül ki, hogy milyen következményekkel járt a közösségi megmozdulás. A közel kétórás tiltakozáson egyébként sem a szentegyházi, sem a Hargita megyei önkormányzat képviselői nem vettek részt.

Lénárd András fontosnak tartotta megjegyezni, hogy egy olyan személy szervezte ezt a megmozdulást, akinek a kommunizmus idején kapcsolata volt a Securitatéval. „Demény Gavril tulajdonképpen Lupu fedőnév alatt írt jelentéseket a titkosszolgálatnak” – közölte Lénárd András.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2023. november 20., hétfő

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján

Hétfő reggel 9 órától több ponton is forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhelyen, ugyanis a Harvíz Rt. megkezdi munkálatait a Kaufland előtti körforgalomban.

Forgalomelterelésre kell számítani Székelyudvarhely több pontján
2023. február 03., péntek

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája

1989-ben elhelyezett időkapszulát találtak a bikafalvi református templom felújítása során, amelynek tartalmát a sajtó előtt tárták fel pénteken. Az esemény során az épület helyreállításának részleteiről is mesélt a helyi lelkipásztor.

Csak egy korábbi leírást rejtett a bikafalvi templom időkapszulája
2023. február 02., csütörtök

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen

Az „együtt” ereje – élet, onkológiai diagnózis után címmel tartanak előadást pénteken délután öt órától a székelyudvarhelyi Hargita Business Centerben (HBC).

A daganatos megbetegedések okozta küzdelmekről beszélnek Székelyudvarhelyen
2023. január 26., csütörtök

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától

Kisebb-nagyobb módosításokkal elfogadta a székelyudvarhelyi képviselő-testület csütörtökön a város 220 millió lejes költségvetését, cserébe viszont a betervezett beruházások megvalósítását várja el.

Elfogadták a költségvetést, de eredményeket várnak a városházától
2023. január 25., szerda

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában

Javítási munkálatok miatt szünetel az áramszolgálatatás több székelyudvarhelyi utcában csütörtökön, napközben.

Nem lesz áram több székelyudvarhelyi utcában
2023. január 13., péntek

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét

Le kell győzni a kishitűséget, nem szabad engedni a nyugat csábításának, élettel kell megtölteni a felújított és felépített tanintézeteket – mondta el Soltész Miklós államtitkár pénteken Székelyudvarhelyen, a Tamási Áron Gimnázium épületének átadásán.

Soltész: az a felelősségünk, hogy legyőzzük a nyugat önzőségét
2023. január 10., kedd

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást

Egy fiatalokból álló társaság két tagja rongálta meg szilveszter éjjelén a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont (HMHF) által kiállított fényképeket a székelyudvarhelyi Sétatéren – kedden sikerült beazonosítani az elkövetőket.

Kézre kerültek a tettesek: két fiatal zúzta össze a szabadtéri kiállítást
2023. január 10., kedd

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell

Csökkentek a fűtésre szánt önkormányzati kiadások Farkaslakán és Székelyvarságon, miután tavaly ősszel mindkét településen üzembe helyeztek egy-egy faaprítékkal működő, napkollektorokkal kiegészített kazánt.

Az eddigi feléért fűtenek, de jó minőségű biomassza kell
2023. január 08., vasárnap

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár

Szinte teljesen befejeződtek az oltárépítési munkálatok az Oroszhegy községhez tartozó Kápolnamezőben (Nyúlád-tető), amelyet nem hivatalos búcsújáróhelyként használtak több száz évig a környék lakói. Idén az egyház képviselői megáldanák az építményt.

Búcsújáró jogot is kaphat a Nyúlád-tetőn épülő oltár
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Elhunyt férfi holttestét találták meg Székelyvarságon a mezőn január 2-án, a rendőrségi vizsgálat szerint az idegenkezűség kizárható. Az ügyben még tart a nyomozás.

Holttestet találtak Székelyvarságon
Holttestet találtak Székelyvarságon
2023. január 05., csütörtök

Holttestet találtak Székelyvarságon

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!