
Csemeteültetések időszaka
Fotó: Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal
Nagyszabású erdőültetési kampányt bonyolított le pénteken a brassói székhelyű Az Erdők Barátai civil szervezet több erdészeti intézménnyel partnerségben. Az akció céljai között szerepelt a tavalyi országos rekord megdöntése, egy nap alatt elültetett 1,2 millió facsemetével. Udvarhelyszéken húszezer fát ültettek el.
2017. március 26., 16:192017. március 26., 16:19
Március 25. az erdők napja Romániában, ennek apropóján a brassói civil szervezet az erdőőrséggel, a Román Erdőgazdálkodók Szövetségével, az állami erdőgazdasággal, valamint a vízügyi és erdészeti minisztériummal partnerségben pénteken széles körű erdőültetési kampányt rendezett, részben azzal a céllal, hogy a tavalyi, országos rekordnak számító egy nap alatt elültetett egymillió csemeténél is többet, összesen 1,2 milliót ültessenek el.
Az udvarhelyszéki akcióban részt vett a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal, három helyszínen mintegy 5050 csemetét ültetett el tizennyolc erdészeti alkalmazott, harminc civil és a székelyudvarhelyi Marin Preda Elméleti Líceum tizenhat diákja. A Homoród Erdészeti Hivatal két helyszínen mintegy 4900 csemetét ültetett el, harmincnégy erdészeti alkalmazott és harminc civil részvételével. A Székelyudvarhelyi Magánerdészet nyolc helyszínen összesen 10 500 csemetét ültetett el, tizenöt erdész és nyolcvanöt civil részvételével – tájékoztatott Kádár Tibor Sándor erdőmérnök, a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal munkatársa.
Húszezerrel több facsemete él Udvarhelyszéken péntek óta
Fotó: Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal
Március 15. és április 15. között zajlik az országos erdőgazdálkodásban az erdőtelepítések és csemeteültetési kampányok java.
Ennek az eseménynek az apropóján már a 2008-ban megalkotott erdőtörvény is arra bátorítja az erdészeket, hogy ebben a periódusban fordítsanak fokozott figyelmet az erdők közjóléti szerepére, valamint fektessenek hangsúlyt az erdei iskolára, az ökológiai nevelésre, a felvilágosításra és a közönségkapcsolatokra egyaránt – közölte az erdőrendészeti hivatal munkatársa.
Elsőként a szakrendelésekre történő online időpontfoglalási lehetőség válik elérhetővé a lakosság számára az egészségbiztosítási pénztár új, „eSănătateaMea” nevű digitális platformján. De hogyan működik a rendszer és melyek az előnyei?
Életének 67., papságának 42. évében szerdán elhunyt Daniel Ernő nyugalmazott plébános, szentszéki tanácsos.
Nicușor Dan államfő csütörtökön a Cotroceni-palotában fogadja António Costát, az Európai Tanács elnökét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) nem fog megszavazni egy olyan kormányt, amelyben nem vesz részt – jelentette ki szerdai sajtótájékoztatóján George Simion.
Megkezdődött a burgonya betakarítása Hargita megyében, főként a Csíki- és Gyergyói-medencében, az eddig becsült terméshozam pedig kielégítőnek mondható.
A hazai élelmiszerbiztonsági hatóság bejelentette, hogy a METRO Cash & Carry romániai hálózata visszahívja a forgalomból egy Brie sajttételét, miután a termékben Listeria monocytogenes baktériumot mutattak ki.
Mikor lesz Szovátán a Madarasi Hargitához hasonló síparadicsom, mikor készül el a körgyűrű Szászrégenben és mikor lesz minden ház közművesítve Mezőpanitban – ezekről is beszélgetett a három település polgármestere a napokban egy kerekasztalon.
Tizenegy sürgősségi esethez riasztották az elmúlt 24 órában a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat, a bevetések túlnyomó többsége egészségügyi vészhelyzet volt: az elsősegélynyújtó egységek tíz bajba jutott személyt láttak el.
Csoma Botond szerint az RMDSZ a képviselőház keddi ülésének elején szerzett tudomást arról, hogy a PSD külön megállapodást kötött az AUR-ral, az SOS Romániával és a nemzeti kisebbségekkel a képviselőházi házbizottsági tisztségek elosztásáról.
Megbírságoltak a rendőrök egy 34 éves férfit, miután az autója utánfutójában szállított sertés kiugrott az A1-es autópálya leállósávjára a medgyesi csomópont térségében.
szóljon hozzá!