Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala/Facebook
Lezárják szerdától a Kornis Ferenc utcát a Székelytámadt várnál zajló, a víz- és szennyvízhálózatot érintő munkálatok miatt – adta hírül a székelyudvarhelyi városháza.
2024. október 22., 08:202024. október 22., 08:20
A lezárás több napig lesz érvényben, a polgármesteri hivatal értesíteni fogja a lakosságot az autós forgalom újraindításáról.
Ilie Bolojan miniszterlenök a képviselőház és a szenátus hétfő délutáni együttes ülésén kijelentette, hogy július végéig a második deficitcsökkentő csomaggal is a parlament elé járul, és ezek az intézkedések már a méltányosságra helyezik hangsúlyt.
Vészhelyzetben hozott felelősségteljes döntésnek nevezte hétfőn délután a parlamentben Ilie Bolojan az első deficitcsökkentő csomagról szóló törvénytervezet beterjesztését.
Napról napra kevesebb marad a sepsiszentgyörgyi városközpont egyik meghatározó épületéből. A valamikori Bodok szálló bontásával járó zaj és por az épület közelében levő vendéglátóegységek számára is megnehezíti a nyári szezont.
A megszorító intézkedések ellen tiltakoztak hétfőn a parlament melletti Izvor parkban a tanügyi és az egészségügyi alkalmazottak szakszervezetei.
Egy fa dőlt ki Csíkszeredában, valamint több mint 2500 felhasználó maradt áram nélkül Csíkszéken a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt hétfőn délután – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Kidőlt fáról küldött fotót csíkszeredai olvasónk hétfő délután, amelyet már a helyszínre kiszállt tűzoltók daraboltak fel.
A mezőgazdaságban nagy hasznát lehet venni a mesterségesintelligencia-alkalmazásoknak, de számos más területen is kiaknázható az új technológia. Az MI lehetőségeiről tartottak konferenciát hétfőn Csíkszeredában.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakciói bizalmatlansági indítványt nyújtanak be a kormány ellen a felelősségvállalással beterjesztett törvénytervezet iktatását követő három napon belül – jelentette be hétfőn Mihai Enache.
Hétfőn és kedden még országszerte kitart a kánikula, szerdától azonban több mint tíz fokkal is visszaesik a nappali csúcshőmérséklet, és zivatarokra is számítani lehet.
Hatósági felügyelet alatt marad Călin Georgescu, miután Bukarest első kerületének bírósága helyt adott az intézkedés meghosszabbításáról szóló ügyészségi döntésnek.
szóljon hozzá!