Hirdetés
Hirdetés

Több mint 600 ezer autót írattak forgalomba tavaly az országban, ebből húszezret Hargita megyében

Az országban forgalomba írt járművek átlagéletkora a 10,5 évről 13,5 évre nőtt. •  Fotó: Gecse Noémi

Az országban forgalomba írt járművek átlagéletkora a 10,5 évről 13,5 évre nőtt.

Fotó: Gecse Noémi

Rekordot döntött tavaly a járműbejegyzések száma az országban: a regadóként ismert regisztrációs díj februári eltörlése után főleg a külföldről behozott használt autók száma emelkedett meg, ezekből több mint félmilliót írattak forgalomba, emellett pedig közel 107 ezer új autót is bejegyeztek. A folyamat alól Hargita megye sem kivétel: nálunk 2016-hoz képest közel hétezerrel több járművet jegyeztek be.

Iszlai Katalin

2018. január 27., 22:202018. január 27., 22:20

Bár a teljes 2017-es évben megfigyelhető volt az autóvásárlási kedv látványos növekedése, az éves összesítés ennek ellenére is meglepő és beszédes számadatokkal szolgál: mint kiderült,

több mint fél millió használt és 106 ezer új autót írattak forgalomba az országban tavaly, miközben 2016-ban az előbbiek száma még a 300 ezret sem érte el. Hargita megyében a járműbejegyzések száma meghaladta a húszezret.

Hirdetés

„Felrobbant” a piac

Jelentősen megnőtt tavaly az országban forgalomba írt használt autók száma, miután február elsejétől egy parlamenti döntés értelmében eltörölték a külföldről behozott gépjárművek után fizetendő regisztrációs díjat.

Az intézkedés életbe lépését követően valósággal felrobbant a használtautó-piac, a forgalomba íratott járművek száma minden hónapban számottevően átlépte az egy évvel korábbi értékeket.

A használtautó-eladások mellett az új autók is kelendőbbek voltak, mint 2016-ban, ezért egyes szakemberek már tavaly tavasszal arról beszéltek, hogy amennyiben a tapasztalt növekedési hullám egész évben kitart, december végéig az országban forgalomba írt új autók száma elérheti a 110 ezret, a külföldről behozott használt autók, illetve az újra forgalomba írt járműveké pedig a 600 ezret. A gépkocsik beíratásáért és a jogosítványok kibocsátásáért felelős igazgatóság (DRPCIV) legfrissebb statisztikája szerint nem sokat tévedtek.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

Dacia és Volkswagen

Az igazgatóság múlt heti adatai szerint tavaly 520 878 használt autót írattak forgalomba az országban, 2016-ban viszont mindössze 297 290-et, ez pedig 75,21 százalékos növekedést jelent.

Érdekes módon a használtató-piac fellendülésének az új autók piaca sem látta kárát, a statisztika szerint ugyanis utóbbi esetében is 12,60 százalékos növekedés volt tapasztalható: 106 875 új autót írattak forgalomba 2017-ben.

Az éves adatok szerint az új járművek esetében a népszerűségi lista élén toronymagasan a Dacia áll 29 973 eladott darabbal, második a Volkswagen (9891), ezt követi a Škoda (9353), a Ford (8154) és a Renault (7719). A használt autók tekintetében is hangsúlyos előnyre tett szert a népszerűségi lista élén álló márka: tavaly 136 666 használt Volkswagent jegyeztek be az országban, ezt követi az Opel (64 069), a Ford (51 049), az Audi (46 850) és a BMW (46 437).

Hargita megyei adatok

A jelentős növekedés Hargita megyében is megfigyelhető volt: Adrian Pănescu, a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal szóvivője megkeresésünkre elmondta, a regisztrációs díj eltörlése után nőtt meg jelentősen a járműbejegyzések száma. Tőle tudjuk, hogy tavaly közel hétezerrel több autót írattak forgalomba a megyében, mint egy évvel korábban:

2016-ban ugyanis 13 666 járműbejegyzést számoltak, tavaly viszont már 20 290-et.

Az ideiglenes rendszámokkal kapcsolatosan a szóvivő elmondta, tavaly 10 068-an igényelték azt, 2016-ban pedig 10 150-en. Fontos megjegyezni azonban, hogy

2016 őszétől a korábbi egy helyett már három hónapra érvényesek az ideiglenes rendszámok, így ha tavaly is egy hónapra bocsátották volna ki azokat, sokkal szembetűnőbb lenne a különbség.

•  Fotó: Barabás Ákos Galéria

Fotó: Barabás Ákos

A használt autók népszerűségének növekedése ugyanakkor nem hatott negatívan az új autók piacára Hargita megyében sem, ezt Balogh István, a csíkszeredai Eco Car Škoda márkaképviselet vezérigazgatója is megerősítette. Mint mondta, tavaly 20-22 százalékkal nőtt az eladásaik száma a megyében 2016-hoz képest, és az Octavia, illetve a Rapid típusok voltak a legkeresettebbek. „A használtató-piac fellendülésének ennek ellenére nagy hatása volt, hiszen a regisztrációs díj eltörlése óta oda jutottunk, hogy már öt használt autó kel el egy újhoz viszonyítva. Ez a trend Hargita megyére is érvényes, és nem azt mondom, hogy a regisztrációs díj jó volt, de kétségtelen, hogy ideje lenne bevezetni egy új adót a környezetszennyezés függvényében, hiszen a közlekedésbiztonság jelenleg nagy veszélyben van.

Idézet
Rengeteg mozgó bomba közlekedik az utakon nagyon kétséges műszaki állapottal, és az országban forgalomba írt járművek átlagéletkora a 10,5 évről 13,5 évre nőtt. A használt autók mennyiségi növekedése egyébként annak tudható be, hogy olyan vásárlók is megjelentek a piacon, akik amúgy nem vettek volna autót, de a regisztrációs díj eltörlésével lehetőségük vált erre.

A kialakult helyzetre csak egy új adó nyújthat megoldást, és nem egy illeték, hiszen az adó nagyrészt helyben marad, ezt pedig az infrastruktúra fejlesztésére lehetne fordítani” – emelte ki Balogh.

•  Fotó: Pál Árpád Galéria

Fotó: Pál Árpád

Gyenge átmenési arány

Adrian Pănescu a Hargita Megyei Gépjárművezetői Engedélyeket Kibocsátó és Járműbejegyzési Közszolgálat friss statisztikája kapcsán arról is beszélt, hogy tavaly összesen 18 955 jogosítványt bocsátottak ki, ebből 4414 első jogosítvány volt, 14 196 esetben pedig csere történt. Emellett tavaly a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges vizsgákra jelentkezők átmenési arányát is nyomon követték. A statisztika szerint 14 594 személy jelentkezett elméleti vizsgára, de közülük mindössze 5854 személy érte el az átmenő pontszámot, ami 40,11 százalékos átmenési arányt jelent. Az elméleti vizsgán átmenők összesen 7141 alkalommal vágtak bele a gyakorlati vizsgába, de csak 4414 esetben sikerült megszerezni a szükséges pontszámot. Az adatok azt is jelzik, hogy többen többször is próbálkoztak, akár több vezetői kategóriában. A probléma az, hogy a gépjárművezetői engedély megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati vizsgán való átmenési arány összességében 20,15 százalék volt tavaly, ami még a 2016-os – szintén nagyon alacsony – 23 százalékos aránynál is gyengébb.

Hirdetés
5 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat

Luca Niculescu miniszterelnök kedd este közölte, hogy várhatóan 2027. január elsejétől indexálják a nyugdíjakat, a döntés azonban az ország költségvetési helyzetétől függ.

Luca Niculescu: várhatóan január elsejétől indexáljuk a nyugdíjakat
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet

Ismét Ro-Alert riasztást kaptak a fitódiak kedden, kevéssel hét óra előtt ugyanis hétfőhöz hasonlóan medve járt a településen.

Visszatért a Fitódban járó medve, Parajdon is láttak egyet
2026. november 03., kedd

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon

Megválasztották Fejes Pétert legfőbb ügyésznek a parlamenti képviselők az Országgyűlés keddi ülésén.

Fejes Pétert választották legfőbb ügyésznek Magyarországon
2026. november 03., kedd

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek

Hat romániai üzlet hűtőberendezéseinél észleltek rendellenes hőmérséklet-emelkedést az európai országok hűtőrendszereit érintő kibertámadás-sorozat idején – közölte kedden az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC).

Bevásárlóközpontok hűtőit hekkelték meg, romániai üzletek is érintettek
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják

Meghosszabbították az 1500 lejes szakmai támogatásra jogosító kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a pedagógusok is megkaphatják az összeget év végéig, akik eddig adminisztratív hibák miatt maradtak ki a juttatásból.

Nem vész el az 1500 lejes szakmai támogatás: az eddig kimaradt pedagógusok is megkaphatják
2026. november 03., kedd

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra

Befejeződött a gyergyóditrói községháza felújítása, hivatal munkatársai visszaköltöztek az épületbe. A lakosság ismét a megszokott helyen intézheti ügyeit, a korszerűsített épület homlokzatára pedig a magyar nyelvű Községháza felirat is visszakerült.

Megújult a ditrói községháza, a magyar felirat is visszakerült a homlokzatra
2026. november 03., kedd

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület

A bruttó minimálbér jelenlegi szinten tartását kéri a kormánytól 2027-re a kis és középvállalkozásokat tömörítő IMM Románia.

A bruttó minimálbér szinten tartását kéri a romániai kis- és középvállalkozásokat tömörítő egyesület
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében

Biztosítási kötvények hamisításával próbált bankhitelt szerezni egy cég tulajdonosa Hargita megyében. A rendőrség kedden több házkutatást is tartott a cég munkapontjánál, valamint a tulajdonosnál.

Biztosítási kötvényeket hamisított, hogy bankhitelt szerezzen egy férfi Hargita megyében
2026. november 03., kedd

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása

A korábbi gyermekgondozási díj teljes összegének megfelelő támogatást kaphatnának azok a szülők, akik a gyermeknevelési szabadság ideje alatt visszatérnek dolgozni. Az erről szóló törvénytervezetet kedvezően véleményezte a szenátus szakbizottsága.

Jelentősen nőhet a gyereknevelésről munkába visszatérő szülők juttatása
2026. november 03., kedd

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt

Egymást hibáztatja a volt és a jelenlegi munkaügyi miniszter a fogyatékossággal élő személyekről jelentett vitatott adatok miatt. A botrány nyomán Románia a helyreállítási tervhez kapcsolódó uniós támogatások egy részét is elveszítheti.

Egymásra mutogat a két munkaügyi miniszter a PNRR-pénzek veszélybe kerülése miatt
Hirdetés