Születésnapi beszélgetés Szépvíz plébánosával: „igyekszem jó hangulattal végezni mindent”

Barátaim már odajártak, akikkel együtt futballoztunk, s ők elmondták, hogy milyen jó nekik a gimnáziumban. Rajtuk keresztül ismerkedtem meg az iskolával. Felvételizni kellett, Székely Imre barátommal 13 évesen felvonatoztunk a városba, jegyet vásároltunk, átszálltunk kétszer, románul meg tudtuk kérdezni a kalauzokat, hogy boldoguljunk. Az általános iskolában ugyanis a román tanítás során beszélgetésre is oktattak. Jó néven veszem az akkori oktatást, hiszen ezáltal már akkor „jól ropogtattuk” a románt. Gyulafehérváron csodálatos volt. Tágult a látókörünk abban a szellemi gettóban, ami a kommunizmus volt. Komoly zeneoktatás volt, hittant is tanultunk, illetve minden mást, amit a gimnáziumokban kellett. Emellett latinórák is voltak, abból nagyon gyötörtek, ami jó is volt, mert érettségire már felkészülten mentünk ‒ a tanár 800 szót kikérdezett, ha az nem ment másodszorra sem, nem engedett érettségire.

Ugyanakkor adott volt a helyzet, hiszen kispapokat is ismertünk, voltak barátaim onnan, illetve a nevelés is úgy zajlott a kántoriskolában, hogy nem volt idegen tőlem a teológia. Ezek olyan indíttatást adtak, hogy egyszerű volt választani. A családtagok örültek a döntésnek, számukra sem volt ismeretlen a klerikális miliő, hiszen volt már pap a családban. Azt mondták, fiam, ha te ezt választottad, mi segítünk téged, s te is igyekezzél helyt állni.

Akkor nem volt szabad gyakorlati év, amelyet most hivatástisztázó évnek neveznek. Nekünk hat év volt, aki akart persze bármikor elmehetett, nem tartották ott. Mi harmincegyen kezdtük a teológia első félévét, a második félév végi vizsgákra pedig csak 15-en maradtunk. Kit lányok vittek el, kik egyéb szakmába bolondultak bele, mások úgy érezték, ez nem nekik való, nem bírják a sok imádságot, tanulást. Főleg olyanok hagyták ott, akik más gimnáziumokból jöttek, számukra teljesen idegen volt ez a közeg. Végül 12-en maradtunk, így az utolsó év végén egy Jászvásárról érkezett teológussal kiegészülve,

Zágonba plébánosként kerültem 1975-ben, a nagy településnek mintegy ötezer lakosa volt, annak fele református, 300 katolikus, kétezer román, amelynek fele roma. A zágoni teendők mellett több szomszédos településre is átjártam misézni. Színes volt az ott töltött négy év, ott ért például a 1977-es földrengés is. Nagyon erős volt a rengés, a zágoni templom is nagyon megrongálódott, de őszre rendbe is hoztuk. Szerettem a híveimet, rendszeresen látogattam őket. Utána áthelyeztek Torjára, ott 26 évet paposkodtam, sűrű fekete hajjal odamentem, s kopaszon eljöttem. Még a faleveleket is ismertem. Ez idő alatt senkivel nem sikerült összevesznem, persze nem is akartam. Jó volt ott is, tudnék még legalább egy napot mesélni. Végül 2004-ben beszéltük meg Bara Ferenc, akkori szépvízi plébánossal, hogy mivel ő szeretett volna közelebb lenni szülőfalujához, Gelencéhez, helyet cserélünk. 2005-ben be is jelentettük az érsek úrnak, aki jóváhagyta kérésünket. Tehát azóta, 12 éve itt vagyok Szépvízen.

Ez jó. Fogyatkozás van a lakosságszámban is, ez magával hozza, hogy mindenhol kevesebben vagyunk. Annak idején talán azért lehettek telítettebbek egyes templomok, mert nem volt más lehetőség szórakozásra, utazásra, nem voltak autók, nem volt útlevél, s igények sem voltak akkorák, hiszen a látókör is kisebb volt.

– Természetjáró emberként ismerjük. Honnan a természet szeretete?

– Sokat sportoltam már a gimnáziumban is, ott szertornáztam. Elsősorban a nyújtón és a svédládán gyakoroltam, hetente tíz órát. Ettől függetlenül mindig is szerettem a hegyeket járni, olyan családban nőttem fel, hogy rendszeresen kirándultunk, így ismertem is a hegyeket Csíkjenőfalvától keletre és nyugatra is. Mikor pedig ide kerültem,

A túrázást nagyon szeretem, évente elviszem a hetedik, nyolcadik osztályosokat is. Akkor érzem magam a legjobban, ha legalább 15-20 kilométert gyalogoltam. Kisebb fizikai munkákat is végzek, nem vagyok olyan lomha, hogy csak az irodaasztal mellett üljek. Engem az élet megajándékozott minden jóval. A Jóistennek nem tudom eleget megköszönni, annyi jót kaptam. Próbálom köszöngetni, de látom, hogy kevés. A hangulat fontos, hogy jó kedvvel fogjunk a teendőkhöz. Én igyekszem jó hangulattal végezni mindent.