Hirdetés
Hirdetés

Székelyföld egy részén is jégágyúval lőnek majd a viharfelhőkre

Jégeső után •  Fotó: Veres Nándor

Jégeső után

Fotó: Veres Nándor

Év végéig beüzemelik a jégesőriasztó rendszereket Maros megyében – jelentette be nemrég Mircea Duşa prefektus. Makkai Gergely meteorológussal a jégesők keletkezéséről és a jégágyúk hatékonyságáról beszélgettünk.

Simon Virág

2019. szeptember 02., 22:002019. szeptember 02., 22:00

Már 2014-ben megerősítette a mezőgazdasági minisztérium, hogy Maros megyében is felszerelnek olyan ágyúkat, amelyekkel meg lehet védni a termést a pusztító jégesőtől. Mint Mircea Duşa prefektus a napokban elmondta a sajtónak, Maros megyében Szászrégen, Marosludas és Dicsőszentmárton környékén több településen szerelnének fel jégágyúkat. A tervek szerint jégágyúkat állítanának fel többek között Bátoson, Dedrádon, Faragón, Beresztelkén, Mezőcsáváson, Marossárpatakon, Mikefalván, illetve Vámosgálfalván.

Ezek több száz hektárnyi területen védnék a gyümölcsösöket, a szőlősöket, de az egyéni veteményeseket is.

Érdeklődésünkre Makkai Gergely meteorológus röviden vázolta, hogy hogyan keletkezik a jégeső. Mint kifejtette, a zivatarfelhőkben körmozgás alakul ki, amelyet úgy kell elképzelni, mint a kalapácsmalom mozgását. A felhőben vannak kicsapódási magvak, amelyekre az alacsonyan levő felhőrétegekben vízpára csapódik le. A magasabb felhőrétegben, ahol mínusz 15 Celsius-fok alatti a hőmérséklet, viszont már jég csapódik rá. Mivel a zivatarfelhőkben kevés a kicsapódási mag, nagyobb jégdarabok keletkeznek. Ezek akkor hullanak ki a felhőből amikor már elég súlyosak lesznek, hogy az áramlat ne tudja őket felfele röpíteni.

Jégeső verte termés •  Fotó: Gecse Noémi Galéria

Jégeső verte termés

Fotó: Gecse Noémi

Makkai Gergely elmondta, a szakértők kitalálták, hogy

ha a zivatarfelhőkbe kicsapódási magvakat juttatnak, akkor az átlagosnál sokkal több mag lesz benne, amire a pára kicsapódjon. Így sokkal több jégszem keletkezik, de azok kisebbek lesznek. Ami azt jelenti, hogy zuhanáskor a levegővel való súrlódáskor csökken átmérőjűk,

olvadnak, így lehetséges, hogy a földre már csak esőcseppként érkeznek meg.

A jégeső elleni rendszer ezt akarja kihasználni.

Magyarországon és Nyugat-Európában már generátorokat telepítettek, amelyek ezüst-jodidot párologtatnak a levegőbe, ami a felhőbe jutva kicsapódási magként viselkedik, így kisebb jégszemek keletkeznek.

Hirdetés

A volt szovjet államokban és Romániában is jégágyúkat használnak, amelyekkel

megcélozzák a zivatarfelhőt, s így rakétákkal juttatják el bele az ezüst-jodidot.

Makkai Gergely szerint ez a jégágyús megoldás nem a legjobb választás, hiszen pontosan kell célozni, s megtörténhet, hogy rakéta nem abban a belső mechanizmusban robban fel, ahol a jégszemek keletkeznek. Ilyenkor óriási károkat okozhat, vagyis fennáll a felhőszakadás, tehát az árvízveszély. Erre már volt példa Bukarest mellett, amikor egy  melegházat teljesen tönkretett egy óriási felhőszakadás.

A szakember szerint mindenképp kell védekezni a jégesők ellen, de lehetőleg a nyugat-európai példákat követve.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
2026. október 17., szombat

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.

Franciaország felajánlotta segítségét a fekete-tengeri biztonság megerősítéséhez
2026. október 17., szombat

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Hirdetés