Szász Jenő: A demokráciát tanulni kell!

•  Fotó: Bodnár Arthur

Fotó: Bodnár Arthur

A Magyar Polgári Párt elnöke, Szász Jenő a székelyudvarhelyi politikai aktualitásokról nyilatkozott. Az elöljáró továbbra is kiáll az udvarhelyi közalkalmazottak megsegítése mellett: nyilatkozatából kitűnik, hogy elítéli a kormány bércsökkentésről szóló döntését, melyben az RMDSZ is részes. Kiemelte, a polgármesteri hivatalban 51-gyel kevesebben dolgoznak, mint amennyit a 2010/63-as sürgősségi kormányrendelet előír.

Antalfi József

2010. augusztus 19., 19:502010. augusztus 19., 19:50

2010. augusztus 20., 10:162010. augusztus 20., 10:16

•  Fotó: Bodnár Arthur Galéria

Fotó: Bodnár Arthur

– Milyennek látja a Magyar Polgári Párt és az RMDSZ viszonyát az udvarhelyi tanácsban?

Az MPP küldetésének hétköznapjait az udvarhelyi tanácsban tapasztaljuk meg. Szervezetünknek az a feladata, hogy egyszerű jelenlétével, érveléseivel megtanítsa versenytársának a demokráciát. Az RMDSZ megszokta és élvezte az egypártrendszert, a mi dolgunk pedig az, hogy ebből többpártrendszert építsünk. A demokráciát meg kell tanulni (mert még a tanulási fázisban vagyunk), és működtetni is kell. Az udvarhelyi tanács is a tanulási fázisban van. Az RMDSZ még nem tért magához, amiért elveszítette monopóliumát. Fáziskésésben vannak, pedig az udvarhelyiek sokszor megélhették már a választás szabadságát. Ebből fakadóan egy plurális tanács állt fel, és ez szokatlan Bunta számára. Tajtékzanak, amikor a polgármester rossz gondolatait nem támogatjuk.

Mint volt polgármester hogyan látja a jelenlegi városi tanács helyzetét?

Ha ilyen tanácsom lett volna, velem madarat lehetett volna fogatni. A mostani arra a tanácsra emlékeztet, amely 1996–2000 között működött. Akkor is voltak nagyon jóravaló, szabad emberek, most is vannak ilyenek. Az MPP-frakció teljes egészében ilyen, a Zöld Párt tanácsosa is időnként ragaszkodik függetlenségéhez. Az RMDSZ-nél azt látom, hogy volna együttműködés a szakbizottsági üléseken mindaddig, amíg a pártfegyelem fel nem üti fejét, és ez, sajnos, felülírja egyéni mozgásterüket. Már többször megtapasztalhatta Udvarhely közvéleménye, hogy a szakbizottságokban konszenzusra jutottunk, majd Bunta – megalázva saját tanácsosait –, rossz irányba terelve a dolgokat, lerombolta az összhangot.

Mit tenne, mit változtatna a városon, ha Ön lenne a polgármester?

Nem én vagyok most a polgármester. Ezt az időszakot nem is úgy élem meg. 2008-ban hoztam egy döntést, melyről kiderült, hogy téves volt: amikor mi a megyei tanács többségét próbáltuk megszerezni, akkor azt azért tettük, hogy nagyobb mértékben tudjuk elősegíteni a demokratizálódás folyamatát. Sajnálom, mint ahogy fájlalom azt is, hogy Orbán Árpád nem nyerte meg a polgármesteri választásokat, mert jártas a pályázatok világában, és – Buntával ellentétben – mindenkivel szót tudott volna érteni. Éppen ezért mi lehetőségként éltük meg a 2009-es időközi önkormányzati választásokat, mivel az MPP kiegyenlítette az erőviszonyokat – meggyőződésem, hogy a város javára. Köztudott, hogy Bunta 2008 óta kormányozza a várost, és mindannyian megtapasztalhattuk, hogy 2008-ban és 2009-ben szinte semmi nem történt. Mi tavaly ősszel, az időközi választásokon azt ígértük, hogy lendületbe hozzuk a várost. És íme, megvan az eredménye, mert azt látjuk, hogy komoly munkákra is sor kerül idén, ami meggyőződésem, hogy az MPP tanácsosainak köszönhető. Például a Rózsa és a Szent János utcák rehabilitációit Bunta két kézzel taszította el magától. A Szent János utca esetében a szerződéskötésen túl vagyunk, ennek örülünk, de ugyanakkor azt látom, hogy Bunta a Rózsa utca feljavításának versenyeztetése körüli hiányosságából fakadó pereskedésnek – amelyben egyébként alulmaradt – inkább örül, semmint a Rózsa utca rendbetételének érdekében megállapodna a kivitelezőkkel.

Üdvözöljük, hogy a még 2008 előtt általam megnyert Borvizek útja pályázat kivitelezésének nekikezdtek, mint ahogy a Városi Park rehabilitációját is a 2008-as választások előtt terveztettük meg és készíttettük elő. Hasonló a helyzet a már átadott 98, úgynevezett ANL-s ifjúsági lakások, valamint a most épülő szociális lakások esetében is. Ez az örökség, ami arra jogosít fel, hogy Buntától együttműködést, ne pedig ellenségeskedést várjunk. Amit ő saját eredményének könyvel el, arról mindenki tudja, hogy nem az ő érdeme, hanem a 2008 előtt elvégzett komoly előkészítő munkák eredménye.

Másfelől a tanügyben és az egészségügyben dolgozók, valamint a közalkalmazottak bérét kipótoltam volna a helyi költségvetésből. Egy tanügyi káder vagy az egészségügyben dolgozó számára az átlag havi 80 eurós kiesés rengeteget jelent. Ezeket a társadalmi kategóriákat segítettük volna – számomra ez egy hiányérzet. Továbbá ha a távfűtési szubvenciót eltörli a kormány, nem a csőcseréket kellene szorgalmaznia Buntának, hanem a kifizethetetlenné váló, magas közműdíjakat kellene enyhíteni azáltal, hogy támogatást nyújtunk – akár a csövek árából – az egyéni leválásokat megsegítendő vagy a fűtési számláikat nehezen fizetni tudó családok számára. Ehelyett, sajnos, Bunta „csövezik”.

A Magyar Polgári Párt elnökeként mi a célja a következő helyhatósági választásokon? Szeretne újból polgármester lenni Udvarhelyen?

Addig még van két esztendő. Amikor az MPP építésébe belekezdtem, az annak a kényszerhelyzetnek volt a felismerése, hogy egypártrendszerben nem élhet egy másfél-kétmilliós magyar közösség. Ezt mutatja az elmúlt 20 esztendő is. 1989 után abban reménykedtünk, hogy megoldódnak a magyarság problémái. Azt látjuk, hogy semmi sem lett abból, ami a közösségi jogosítványokat illeti (állami magyar egyetem, autonómia stb.). Helyben topog minden. Azért gondolkodtam politikai családban, mivel azt láttam, hogy az RMDSZ monopóliumának elszenvedőiként nem jutunk egyről a kettőre. Ez volt a kényszer az MPP szükségességére. Az RMDSZ megújulásában nem lehet reménykedni. A Markó-„epoca” lassan a Ceauşescuéval ér fel. Ha arra gondolok, mi lesz utána, akkor azt látom, hogy vagy egy Kelemen Hunor, vagy esetleg Borbély László következhet. Nem látok megújulási lehetőséget velük sem. Elsajátították Markó zsoltároskönyvét, azt fújják 20 éve. Éppen ezért még nem időszerű arról beszélni, hogy 2012-ben milyen feladatkört pályáznék meg, mert addig is tanácsban kell jól dolgoznunk, és a Magyar Polgári Pártot kell erősítenünk.

Ön szerint jól cselekedett Bunta Levente, amikor lemondott párton belüli tisztségeiről?

Ha őszinték volnának az RMDSZ-en belül, akkor kiderülne, hogy lemondatták. Aki egyszerre három tisztséget is betölt, az egyszerre háromról nem mond le. Vannak konkrét információink arról, hogy őt
felszólították a távozásra. Az őszinteség szobrát nem Buntáról fogják mintázni. Ő előre menekült, mintsem kiderüljön az igazság. Vagy távozik, vagy lemondatják. Ez Bunta sorsa.

Ha a polgármester a következő tanácsülésen újból előterjeszti azokat a napirendi pontokat, amelyeket Önök nem szavaztak meg, ismét ellenkezni fognak?

A kérdésben érzem az objektivizmus hiányát. Mi csak azt ellenezzük, ami rossz, azt viszont kötelességünk. Rossz véleményünk van arról, hogy Markóék kormánya 25 százalékkal sújtotta a közalkalmazottakat, sőt még a kisnyugdíjak megadóztatására is készülnek. Markóék azokat a magyar kulturális intézményeket fejezik le, amelyeket nem ők hoztak létre. Ezek fenntartásához a kormány soha egy lejjel nem járult hozzá. Udvarhely esetében sérülne a művelődési ház, színház, táncegyüttes, filharmónia, múzeum, könyvtár, beleértve a polgármesteri hivatalt is, ha Bunta szándékai érvényesülnének. Ezzel nem érthetünk egyet. A 2010/63-as kormányrendelet alkotmányellenessége végett a nép ügyvédjéhez fordultunk. Visszaírtak, hogy kérésünknek megfelelően az alkotmánybíróságon megtámadták (felmutatta a válaszlevelet). Ha még alkotmányos is volna, akkor sem érinthetné Udvarhelyt, mert a polgármesteri hivatalban ma is 51 fővel kevesebben dolgoznak, mint az általunk alkotmányellenesnek vélt ominózus kormányrendelet által megengedett keret. Buntának még az is sikerült, hogy egy helyi közigazgatási intézményt közigazgatási osztály nélkül akarjon működtetni. Egy szó, mint száz, Bunta ezt a kormányrendeletet politikai tisztogatásra akarja felhasználni.

Mi nem járulhatunk hozzá ahhoz, hogy törvényellenesen járjunk el. Nem lehet katolikusabb a pápánál Bunta, esetleg lehet nagyobb ortodox, mint a pátriárka. A kulturális intézmények és a hivatal megcsonkításához akkor sem fogunk hozzájárulni. Ha Bunta nem mondhat ellent Markóéknak, akkor nekünk az egyszerű emberek védelmében kötelességünk ezt megtenni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 10., csütörtök

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen

Megváltozott egy Bethlen-negyedi utca forgalmi rendje Székelyudvarhelyen: egyirányúvá vált a Céhek utca egy szakasza, érdemes figyelmesen közlekedni.

Egyirányúvá vált egy Bethlen-negyedi utca Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

Negyedik alkalommal szervezik meg Nyáresti filmek elnevezésű rendezvényt Székelyudvarhelyen, melynek célja helyi és anyaországi filmkészítők és alkotásaik megismertetése az udvarhelyszéki közönséggel.

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen
2025. július 10., csütörtök

Nyáresti filmvetítés lesz Székelyudvarhelyen

2025. július 09., szerda

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál

Az esőzések miatt szerdától több napra leállították a Korond-patak ideiglenes elterelésével kapcsolatos munkálatokat a parajdi sóbányánál – közölte Hargita megye prefektusa.

Több napra leálltak a munkálatok a parajdi sóbányánál
2025. július 09., szerda

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve

Előbb az étkező turistákat kergette el a tányérok mellől, majd a kiérkező hatóságokra is rárontott az a fiatal medve, amelyet szerdán délben kénytelenek voltak kilőni a vadászok egy zeteváraljai panzió udvarán.

Étkező turistákra, majd a vadászokra támadt a Zeteváralján kilőtt medve
2025. július 09., szerda

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat

Jövőre elkezdődhet a Harvíz Rt. vízhálózattal kapcsolatos udvarhelyszéki nagyberuházása, több mint 40 millió lejre növeli a város az EU-s beruházások önrészének biztosítására szánt hitelvonalát – derült ki a székelyudvarhelyi képviselők ülésén.

Megduplázta hitelvonalát a székelyudvarhelyi önkormányzat
2025. július 08., kedd

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező

A Korond-patak elterelésével kapcsolatos munka kritikusabb része lassan befejeződik, ám így is tizennyolc napos késéssel számol a kivitelező. A sóbányánál egyébként kisebb földmozgásokat is érzékeltek a berendezések.

Bányakatasztrófa: már 18 napos késéssel számol a kivitelező
2025. július 08., kedd

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon

A helyi vészhelyzeti bizottság újabb harminc nappal, augusztus 8-ig meghosszabbította a vészhelyzetet Parajdon – számolt be kedden a Hargita megyei prefektusi hivatal.

Meghosszabbították a vészhelyzetet Parajdon
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

Huszonkilencedik alkalommal tartják meg a Székelyföldi Tánctábort július végén Felsősófalván.

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
Idén is lesz Székelyföldi tánctábor
2025. július 07., hétfő

Idén is lesz Székelyföldi tánctábor

2025. július 06., vasárnap

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
2025. július 06., vasárnap

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand

Megnyílt a Szentegyháza Gyöngye jogutóda, a Termál Liget strand, miután a helyi önkormányzat peres úton visszaszerezte a létesítményt.

Megnyitott a szentegyházi Termál Liget strand