
Képünk illusztráció
Fotó: Mihály Csaba
Az idén 4400 légúti megbetegedést regisztráltak Maros megyében, 60 beteget utaltak kórházba. A tüdőgyulladásos megbetegedések száma meghaladta a kétezret, közülük 120 személyt részesítettek kórházi ellátásban.
2019. január 24., 13:202019. január 24., 13:20
Stelian Caraghiaur, a Maros megyei egészségügyi igazgatóság szóvivője elmondta, az évnek ebben a szakában ezek nem kirívó adatok. Influenzavírussal eddig mindössze három fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Ez azzal magyarázható a szóvivő szerint, hogy a védőoltást többen beadatták az előző évekhez képest – több mint húszezren –, illetve a megelőzésre is jobban odafigyelnek az emberek.
Mindemellett az egészségügyi igazgatóság munkatársai, illetve a háziorvosok is azt hangsúlyozzák, hogy fontos a rendszeres kézmosás, ahogy a lakás szellőztetése is, illetve azoknak a helyeknek az elkerülése, ahol sokan zsúfolódhatnak össze. Kerülni kell a betegekkel való közvetlen kapcsolatot is. Az egészséges, vitamindús táplálkozásra is hangsúlyt kell fektetni, minél több zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, valamint a télies, hideg időjárásnak megfelelően öltözködni. A betegségre utaló első tünetekkel – hőemelkedés, köhögés, torokfájás, levertség – már orvoshoz kell fordulni.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
szóljon hozzá!