
Laczkó Albert Elemér, Gyergyóremete polgármestere és Sisak Imola pszichoterapeuta
Fotó: Balázs Katalin
Senkinek sincs joga ahhoz, hogy rettegésben tartson, bántalmazzon akár szavakkal, akár fizikailag. Az ilyen történéseket nem szabad tétlenül nézni. Azért sem, mert az áldozatból könnyen bántalmazó lehet, a gyerekek pedig a szülő mintáját viszi tovább. Van megoldás – erre hívta fel a figyelmet Sisak Imola klinikai pszichológus, pszichoterapeuta.
2017. november 05., 21:142017. november 05., 21:14
Rendhagyó rendezvényt tartottak Gyergyóremetén péntek délután. Bántalmazás az emberi kapcsolatokban címet viselte, a szervező pedig a helyi önkormányzat volt. Ritka, hogy községvezetés szervezzen ilyen témájú rendezvényt, és erre ne csak szakemberek jöjjenek el, hanem több mint harmincan, köztük négy férfi is – jegyezte meg a meghívott, a Brassóból érkező Sisak Imola.
„Tételezzük fel, hogy Remete az a település, ahol nem fordul elő bántalmazás.
– fogalmazott a pszichoterapeuta. Nem könyvből, a gyakorlatból meríti ismereteit, ugyanis Brassóban 2003-ban elindították a családon belüli bántalmazás megelőzését és leküzdését célzó programot a Reménység háza keretében, létrehozták a tanácsadó irodát krízishelyzetben lévő személyek segítésére. Később, 2008-ban az Esther krízismenhely is megszületett, ugyanis a szakemberek arra döbbentek rá, hogy
Sokan vannak, a menhelyen 12-16 főt tudnak fogadni, de a szakembercsapat két-háromnaponta találkozik egy új segítséget kérővel.
A szakemberek munkáját a törvénykezés csak részben segíti, bizony a bántalmazottak védelméről szóló tervezetek akár évekig is fiókban maradnak, mert ez a kérdés nem élvez prioritást. Ennek egyik oka az előadó szerint, hogy a politikusok között is sok a bántalmazó, mert ez a jellemző senkinek sincs a homlokára írva, nem függ nemzetiségtől, iskolai végzettségtől, anyagi jóléttől sem. Az áldozatok között volt orvos, sok pedagógus, bíró és ügyvéd is. Jellemző viszont az, hogy nők kérnek segítséget, a szolgálat fennállása óta mindössze két férfi jelentkezett bántalmazottként.
Mindenki érintett
Nem lépünk közbe, nem akarunk beleavatkozni. Ritka, hogy felhívjuk az 112-őt, jelezzük a rendőrségnek, hogy ami történik, kibírhatatlan. Azt sem tesszük meg, hogy alkalmas pillanatban szóljunk az áldozatnak: van kiút, nem kell ezt eltűrnie, és kezébe adjunk egy telefonszámot, megkérjük, tartson magánál mindig irataiból legalább egy másolatot. Mindenkinek el kell mondani:
Az ilyen hangulatban, környezetben élők egy idő után elszigetelődnek, szégyenlik a helyzetüket, és ha nem segítünk, nem tudják elképzelni, hogy lehet másként is élniük” – fogalmazott Sisak Imola, szemléltetve a kívülállók feladatát. De elmondta azt is, hogy
Fotó: Balázs Katalin
Családon belüli erőszaknak vagy bántalmazásnak minősül minden olyan családon belül és az egyik családtag által elkövetett cselekedet, ami a család más tagjainak az életét, a testi, lelki épségét, a szabadságát és a személyiségfejlődését károsítja – így szól a meghatározás. Vannak közvetlen és közvetett áldozatok és bántalmazók.
Az áldozatok sorában ha verik az asszonyt, szenved a gyerek is. A bántalmazóknál hiába, hogy az apa félrészegen fenyegeti a gyermekét, ha az anya ezt tétlenül nézi, ő is bántalmazó. Közvetett módon bántalmazó az is, aki látja, hogy egy gyerekcsapat bántalmaz egyet az utcán, és nem tesz semmit, vagy a szomszéd is, amikor hátat fordít.
– jelentette ki az előadó, felhívva a figyelmet: nem csak verésre kell gondolni a bántalmazás alatt, a szavakkal is lehet verni, ölni. Egy idő után természetessé válik az olyan megjegyzés, hogy te nem vagy jó semmire, és akinek mondják, kezdi elhinni.
Nemi erőszak, orvos által megállapítható, és statisztikailag bizonyítható, hogy a nemi erőszakok jelentős része házastársak között történik. „Ez az egyik legnagyobb, legszégyelltebb rész a bántalmazás témakörben, és általában más bántalmazásokkal együtt jár.
– hívta fel a figyelmet Sisak Imola.
Gyakran az áldozat bántalmazóvá válik. Meg lehet figyelni gyerekeknél: a bántalmazott, ha egy nála gyengébbel találkozik, elkezdi terrorizálni. Nincs ez másként a munkahelyi ranglétrán, de még a családban sem. Könnyen megtörténhet, hogy a bántalmazott anya gyerekein, vagy megöregedett szülein vezeti le a dühét.
– mondta a szakember.
Aki egy ilyen környezetben nő fel, annak ez lesz a normális, nem érzi, hogy nincs rendjén. Három választása marad a bántalmazó környezetben felnőtt gyermeknek: azonosul a családból azzal, aki az áldozat volt, és áldozattá válik, gyakori esetben egy bántalmazó párt választva magának. Lehet, hogy azonosul a bántalmazóval és bántalmazó lesz. A harmadik lehetőség, hogy felismeri: hozza magával a hajlamot, és tudatosan eldönti, hogy ő nem akar sem áldozat sem bántalmazó lenni, nem akarja, hogy szörnyeteggé váljon, hogy gyermekei sajnálják, vagy féljenek tőle.
– osztotta meg Sisak Imola. Ehhez fontos tudatosítani, hogy mit teszek, és a felismeréssel egy időben leállítani a bántalmazó viselkedésemet. Az áldozat feladata pedig tudatosítani:
Fotó: Balázs Katalin
Ne legyünk vakok!
„Engedd meg magadnak: nézz rá saját családodra, hogy van-e jelen bántalmazás. Utána nézz körül, és ne tégy úgy, mintha ez nem lenne a te dolgod. Ne légy vak, amikor segíthetsz! Megfelelő időben juttasd el az áldozathoz az üzenetet: lehet változtatni” – mondta Sisak Imola, a segítségnyújtás egyik lehetőségének, a brassói tanácsadó irodának és menhelynek elérhetőségét is megadva. E-mail: spero.office@homeofhope.ro, Tel.: 0268-471 347, 0744-368 196, 0744-757 161.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
Sorin Grindeanu szerdán kijelentette, hogy ha Nicușor Dan államfő őt bízza meg kormányalakítással, mindent megtesz azért, hogy olyan kabinetet állítson össze, amely megszerzi a parlament bizalmát.
Az elosztóhálózaton végzett munkálatok miatt szünetel az ivóvíz-szolgáltatás szeptember 24-én, csütörtökön 8 és 20 óra között Székelykeresztúron és a környező településeken – közölte az Aquaserv szolgáltató.
Hétfő délelőttre összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, amelyen a képviselők dönthetnek a miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) mentelmi jogának felfüggesztéséről.
Sorin Grindeanu szerdán 17 óráig várta Siegfried Mureșant a Szociáldemokrata Párt (PSD) székházában. Miután kijelölt miniszterelnök nem jelent meg, a PSD elnöke ismét felszólította, hogy adja vissza kormányalakítási megbízását.
Oroszország nem csak Ukrajnát fenyegeti, Európa kibertámadásokkal, dezinformációs műveletekkel, szabotázsakciókkal és a kritikus infrastruktúra működésének megzavarásával vívott hibrid háború célpontja – jelentette ki Nicușor Dan az ENSZ-közgyűlésen.
Romániában 2026 első nyolc hónapjában 127-en vesztették életüket lakástűzben míg 2025 első nyolc hónapjában 122 halálos áldozatot jegyeztek. A tűzoltóság figyelmeztetésekkel fordul az emberekhez az ilyen esetek elkerülésére.
szóljon hozzá!