
Iskolástársaikról szóló névtelen pletykákat, minősítéseket olvashatnak a gyerekek az alkalmazás segítségével
Fotó: Haáz Vince
Új „divathullám” terjed a fiatalok közt az egyik közösségi oldalon: létrejöttek – Székelyföld-szerte is – NGL rövidítéssel jelzett iskolai csoportok, amelyek névtelen bejegyzések közzétételét teszik lehetővé. Az angol not gonna lie, vagyis a „nem fogok hazudni” mozgalom azonban pletykák, sértegetések, beszólások, fenyegetések táptalaja lett, ami miatt már a szülők, pedagógusok is aggódnak – nem is beszélve azokról, akik áldozatai ennek a cyberbullyingnek, azaz internetes zaklatásnak.
2022. október 16., 09:282022. október 16., 09:28
Az NGL-mozgalomra és annak veszélyeire Szalay Zsuzsanna, a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Gimnázium pszichológusa hívta fel a figyelmet. Figyelmeztetőnek szánt bejegyzését a Facebookon pár nap alatt több mint háromszázan osztották meg.
„Jelzés érkezett diákjaimtól, hogy az Instagram közösségi felületen városunkban (és nemcsak!) léteznek ngl. kezdőbetűkkel olyan nyilvános oldalak, amelyeket iskolák diákjai vagy más személyek hoznak létre, az ngl. után van írva az adott intézmény vagy település neve, ahol névtelenül írnak pletykákat, bántó sértéseket egymásról, megnevezve az adott személyt. Ezek a beírások cyberbullying, vagyis internetes zaklatás fogalmát teljesen kimerítik, sértőek, nyilvános rágalmazásig elmenve. Hogy minden ngl. oldalon ez zajlik-e, nem tudom, de több iskola nevét viselő oldalon igen.
– fogalmaz a pszichológus bejegyzésében, amely alatt többen hozzászólásban erősítik meg, hogy
A pszichológus amúgy azt javasolja bejegyzése végén, hogy jelentsük az ilyen NGL-oldalakat a közösségi felület felé, hogy sértő tartalom, gyűlöletbeszéd zajlik rajta. Emellett pedig jelezni lehet az adott felületen az NGL-oldal névtelen adminjának, hogy az intézmény lépéseket tesz hivatalos szervek, szakemberek bevonásával az admin személyének kiderítésére, amennyiben azonnal nem szűnik meg az oldal.
Szalay Zsuzsanna a Székelyhonnak elmondta, ő múlt héten két érintettől értesült erről a jelenségről, amely ellen fel kívánja venni a harcot.
– mondta a pszichológus, rámutatva, hogy a református gimnázium nevével létrehozott NGL-oldalon különböző emberekről írtak bántó dolgokat: hányinger, nagyképű és ehhez hasonló minősítésekkel illettek név szerint embereket, vagy arról posztoltak, hogy „XY-nal lefeküdnék”, amire jött a szintén névtelen választenger, hogy „én is”, „én is”. A pszichológus azonban úgy tudja, vannak olyan iskolai felületek, ahol még durvább dolgok kerültek nyilvánosságra, a pletykák, sértegetések mellett akár fenyegetések is „elhangzottak”.
Ezt a névtelen sértegetést az Instagram egyik aloldala, alkalmazása teszi lehetővé, az NGL nevezetű applikáció, amelyet ha valaki letölt, akkor létre tud hozni egy oldalt, amelyre névtelenül tud posztolni, és aki üzen az oldalnak, az is névtelen tud maradni. W. Szabó Péter informatikai szakember elmondta, nem kell az alkalmazást mindenkinek letöltenie, csak annak, aki üzemelteti az oldalt, kapja az üzeneteket. „Az alkalmazás generál egy NGL-linket (például ngl.link/ngl.rakoczi41815), ez szerepel az ngl.rakoczi oldalon, aki erre rákattint, annak megnyílik a névtelen üzenetküldő alkalmazás. Az üzenetet azonban csak az fogja tudni elolvasni, aki a linket generálta az applikációban, és ezek számára is névtelenek maradnak. Elolvassa, majd, ha akarja, publikálja, válaszol rá, de nem fogja tudni, hogy kitől jött. A pro (vagyis fizetett) verzióval kapsz tippeket, hogy honnan, milyen telefonnal írták például, de pontosan nem fogod tudni” – magyarázta W. Szabó. Hozzátette, csak egy böngészőre van szükség, hogy lássák ezeket a bejegyzéseket, még Instagram-fiókra se feltétlenül.
Marosvásárhelyen például ngl_bolyai_farkas, ngl.rakoczi, ngl.refi, nglbernady, europa_gimnazium_ngl oldalakat találtunk egy gyors kereséssel, az egyiket bekövetve pedig nemsokára megjelentek a sztorik, itt a hétvégén az új ötödikesekről folyt a szó, hogy nem kedvelik őket ahogyan öltöznek és ahogyan futkároznak, stb.
W. Szabó Péter elmondta,
– hívta fel a figyelmet az informatikai szakember is. „Ezek a trendek nagyon gyorsan terjednek a fiatalok körében. Az a baj ezzel a jelenséggel is, hogy hiába jelented, mivel sztoriban posztolnak, és névtelenül, sokan csak tartalom nélküli oldalt látnak. Ráadásul, ha le is szedi az adott oldalt az Instagram – amire volt már példa –, a működtetők minimális változtatással létre tudnak hozni egy másikat, mondjuk az ngl után nem pontot, hanem vonalkát tesznek, és ott folytatják” – mondta W. Szabó Péter, aki szerint az lenne a jó, hogyha az Instagram globálisan eltörölné ezeket az oldalakat, csak akkor nagyon sok tartalmat elveszítenének, mivel ez már globális mozgalommá vált, így nagyon nehéz fellépni ellene.
Vigyázni kell, mert a közösségi médiában a névtelenség hamar átmegy bántalmazásba
Fotó: Haáz Vince
Az említett székelyudvarhelyi református gimnáziumos eset például úgy oldódott meg, hogy amikor az iskola pszichológusa megtudta az esetet, akkor az iskola vezetőségéhez fordult. Közösen terveztek informatikushoz fordulni, hogy kiderítsék, ki állhat az oldal mögött, és rendőrséghez is terveztek fordulni, de még ezek előtt írtak egy hivatalos üzenetet, amit az admin és az oldal követői is látnak. Ebben az szerepelt, hogy az iskola vezetősége tud arról, hogy mi zajlik az oldalon, és lépéseket tesz az ügyben, ha nem állítják le azonnal.
– mutatott rá Szalay Zsuzsanna, aki úgy tudja, a posztja hatására több NGL-oldal is beszüntette a tevékenységét Székelyudvarhelyen.
A pszichológus felhívta a figyelmet arra, hogy a közösségi médiában a névtelenség hamar átmegy bántalmazásba, és ez az NGL-jelenség a cyberbullyingnek csak az egyik formája a számos közül. A jelenség annyira súlyos, hogy az UNICEF (az ENSZ Gyermekalapja) egyik felméréséből az derül ki, hogy a magyar diákok 80 százaléka szerint az online megszégyenítés a bántalmazás legsúlyosabb formája. Szalay Zsuzsanna a napokban az iskolai órákon csak ezzel foglalkozott, és az osztályfőnököknek is adott anyagot, hogy beszéljenek erről az osztályokban. „Nem jó az az alapállás, hogy ó, hát ezeket nem lehet megállítani. A közömbösség a legnagyobb táptalaja ezeknek. Rendszerszintű fellépésre van szükség, és arra, hogy egy közösség kinyilvánítsa, hogy nála az ilyesmi nem megy.
– összegez a mintegy hete vírusszerűen elterjedt székelyföldi NGL-jelenségről a pszichológus.
Kedd esti ülésén a kormány jóváhagyta több minisztérium és állami intézmény büdzséjének a kiegészítését a 2025-ös évre.
Az adóhatóság (ANAF) kedden közölte, hogy megkezdte a közel 46,8 millió lejes tartozás behajtását a Gabriel Resources Limitedtől, és kényszervégrehajtás alá vonta a cég Roșia Montană Gold Corporationben birtokolt részvényeit.
Jövőre adómentességet élveznek az üvegházak, fóliasátrak, gombatermesztő farmok és a silók – jelentette be a pénzügyminiszter a kedd esti kormányülés utáni sajtótájékoztatóján.
Elfogadta a kormány a jövő évi költségvetés kidolgozásához szükséges úgynevezett salátarendeletet – jelentette be kedd esti sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.
Az elkövetkező időszakban hófúvással kísért havazásra lehet számítani Hargita megyében. A megyei utakon közlekedőknek lehetőségük van bármilyen jellegű elakadás, útakadály vagy közlekedési probléma azonnali jelzésére is.
Fedélzeti kamerás videót osztottak meg a szombaton Dálnoknál történt láncbalesetről, amelyben hét autó volt érintett, és amelynek következtében négy felnőttet és egy kiskorút szállítottak kórházba.
Pert indítottak a Hargita megyei állatorvosok az állategészségügyi hatóság ellen, mert a szerződéses szolgáltatások árát évek óta nem aktualizálta a főhatóság. A tartozásokat viszont a közelmúltban részben törlesztette, hogy elkerüljön egy új pert.
Több mint 50 ezer lej értékben bírságolt, és 200 ezer lejnél nagyobb értékben foglalt le faanyagot a rendőrség a múlt héten zajló erdészeti ellenőrzési akció során Hargita megyében.
A rendőrség büntetőeljárást indított kedden gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt a nagyszebeni ötcsillagos hotelben az úszómedence fölötti gipszkartonmennyezet beomlása nyomán megsérült hat személy ügyében – közölte a Szeben megyei rendőrség.
A Bolojan-kabinet két új minisztere, Radu Miruță és Irineu Darău kedden délután letette a hivatali esküt a Cotroceni-palotában.
1 hozzászólás