Nomen est omen

Mit csináltak négy, nyolc, tizenkét esztendőn át az iskolák tanítói, magyar szakos tanárai, az osztályfőnökök, az iskolaigazgatók, a tanfelügyelők?

A Facebook közösségi oldalon világosan kitűnik, hogy az internetezők tekintélyes része (nincs felmérésünk, ezért kell némileg általánosítanunk) tulajdonképpen nem tud megírni egy születésnapi jókívánságot. Sőt, nem tudja helyesen megköszönni, ha a barátai felköszöntik. Egy egyszerű hirdetést sem képesek helyesen közzétenni: egy vásárló a héten a terepjáró helyett terekpárót keresett, aki úgy írt le tizenhat egyszerű szót, hogy a két mondatocskában összesen több mint öt helyesírási hibát vétett.

Ebbe a zűrbe tökéletesen belesimult a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület egyik tagja – tehát egy választott személy –, aki minap egy elektronikus levélben a pályázati lehetőségekről tájékoztatta a csíkszeredai és a környékbeli sportegyesületeket,

A gondolatsort folytatván kitérhetnénk a megyei tanács vezetőjének magyartalan, elírásoktól hemzsegő üzeneteire, leveleire, facebookos bejegyzéseire is, ám e jegyzet keretei túlságosan szűkösek mindehhez.

Miért nem érezzük azt, hogy a nevünk alatt megírt üzenetek, meglátások, vélemények minket, szerzőket minősítenek? Legyen szó akár egy jókívánságról („bodog születés napot !!!!!”), tájékoztató jellegű levélről („kiirtak a szokasos ket palyazatot , a Megyeit es a Csikszeredai, itt egy par hasznos info rola”), vagy egy tanácselnök helyszíni jelentéséről („Ahol indulat, lenduletet, jó szandeku lemonade, bekesseg kereses volt a jellemző!”). Nomen est omen, ami magyarul annyit tesz, hogy a név elárulja viselőjét.