Nomen est omen

A közösségi portálok rávilágítottak arra, hogy Székelyföldön nemcsak a román nyelv oktatásával van óriási probléma, hanem sajnos a magyarral is. Mint tudjuk, a román nyelv kezdő szintű ismeretét leginkább a tömbmagyarsági „helyzetünk” hozadékaként szokták, szoktuk magyarázni, amit aztán szépen mindenki magáénak érez, s ezzel a kérdés letudva.

Na de mivel magyarázható a magyar nyelv középszintű ismerete, illetve a magyar nyelvtan szabályainak kezdőszintű elsajátítása?

Mit csináltak négy, nyolc, tizenkét esztendőn át az iskolák tanítói, magyar szakos tanárai, az osztályfőnökök, az iskolaigazgatók, a tanfelügyelők?

A Facebook közösségi oldalon világosan kitűnik, hogy az internetezők tekintélyes része (nincs felmérésünk, ezért kell némileg általánosítanunk) tulajdonképpen nem tud megírni egy születésnapi jókívánságot. Sőt, nem tudja helyesen megköszönni, ha a barátai felköszöntik. Egy egyszerű hirdetést sem képesek helyesen közzétenni: egy vásárló a héten a terepjáró helyett terekpárót keresett, aki úgy írt le tizenhat egyszerű szót, hogy a két mondatocskában összesen több mint öt helyesírási hibát vétett.

Ebbe a zűrbe tökéletesen belesimult a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület egyik tagja – tehát egy választott személy –, aki minap egy elektronikus levélben a pályázati lehetőségekről tájékoztatta a csíkszeredai és a környékbeli sportegyesületeket,

a mindössze háromnegyed oldalas (1700 leütéses) levélben azonban száz (!) helyesírási hiba, elütés, értelmetlen megfogalmazás szerepelt.

A gondolatsort folytatván kitérhetnénk a megyei tanács vezetőjének magyartalan, elírásoktól hemzsegő üzeneteire, leveleire, facebookos bejegyzéseire is, ám e jegyzet keretei túlságosan szűkösek mindehhez.

Miért nem érezzük azt, hogy a nevünk alatt megírt üzenetek, meglátások, vélemények minket, szerzőket minősítenek? Legyen szó akár egy jókívánságról („bodog születés napot !!!!!”), tájékoztató jellegű levélről („kiirtak a szokasos ket palyazatot , a Megyeit es a Csikszeredai, itt egy par hasznos info rola”), vagy egy tanácselnök helyszíni jelentéséről („Ahol indulat, lenduletet, jó szandeku lemonade, bekesseg kereses volt a jellemző!”). Nomen est omen, ami magyarul annyit tesz, hogy a név elárulja viselőjét.