Hirdetés
Hirdetés

Nem viszik ki a profitot, hanem itt fektetik be – ígéri az Eurotrade Transilvania alapítója

•  Fotó: Eurotrade Kft./facebook

Fotó: Eurotrade Kft./facebook

A cégtulajdonosok tavaly júliusban tették le az alapkövet a szépmezői ipari parkban, idén pedig – több mint hárommillió euró befektetése után – felavatták az Eurotrade Group romániai központi telephelyét. A cégcsoport régi és izmos szereplője a magyarországi üzleti életnek, de már 2007 óta a háromszékinek is. A Kökösben bejegyzett cég használt haszongépjárművek kereskedelmével foglalkozott, az új telephelyen viszont szervízközpont, bemutatóterem, raktár és irodaház fogja kiszolgálni az egyre bővülő ügyfélkörrel rendelkező Eurotrade Transilvania Kft-t.

Bodor Tünde

2023. július 18., 19:082023. július 18., 19:08

A keddi, ünnepélyes megnyitón Németh Zsolt, a magyar országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Antal Árpád Sepsiszentgyörgy polgármestere is a cégtulajdonos meghívottja volt, utóbbiak elsősorban azért, mivel az Eurotrade itteni megtelepedése nagymértékben az ő munkájuknak köszönhető.

Hirdetés

A megnyitón Szücs Attila cégalapító röviden bemutatta a cégcsoport 33 éves múltra visszatekintő történetét, mint fogalmazott: ez idő alatt sikerült több ágazatban is piacvezető lenni.

A cégcsoport többek között haszonjárműkereskedelemmel, energia- és ingatlanfejlesztéssel, pénzügyi szolgáltatásokkal foglalkozik, Szlovákiában. Romániában és Szerbiában is jelen van különböző vállalkozások révén.

Az ipari parkban az Eurotrade 15 ezer négyzetméteres felületet vett koncesszióba 49 évre, ebből a felületből 1200 négyzetmétert épített be.

A 2020-ban 2 millió euróra becsült költségeket elsősorban a CED Közép-európai Gazdaságfejlesztési Hálózat Nonprofit Kft.-től megnyert támogatásból biztosították volna, ám azok mostanra meghaladják a 15 millió lejt, azaz a 3 millió eurót.

A különbséget saját büdzséből állja a cégcsoport – ismertette román nyelvű beszédében Kocsis Elemér, az Eurotrade Transilvania ügyvezetője.

Mint azt a maga során Németh Zsolt is kiemelte, egy keresztyén cégvezetőről és vállalkozásról van szó,

ahol a kereskedelem összefér olyan szavakkal, mint hit, hűség, kitartás, szolgálat.

Szücs Attila maga is elmondta, hogy a kálvini elv vezérli, miszerint: „minden jól végzett munka isten dicsőségét szolgálja”. Mint fogalmazott: a munkában, a teljesítményben és a szakértelemben hisz, az Eurotrade szentgyörgyi telephelyén pedig a következő egy hónapban tizenöt személyt alkalmaznak különböző kereskedelmi és szolgáltatói munkakörökben (utóbbi esetében a haszongépjárművek teljes körű szervízelésére kell gondolni, kivéve a festést).

Háromszéken elsősorban a szolgáltatásokra helyezik a hangsúlyt, később azonban a haszongépjármű és munkagép-kereskedelem terén is erősítenének.

Mindezt annak ellenére, hogy az eddig munkálatok és a romániai jelenlét során bőven voltak rossz tapasztalataik, egyet meg is osztott a cégtulajdonos: az ipari parkban a kivitelező építkezési vállalkozó felmarkolt egy csomó előleget, majd csődbement..

Idézet
Egy fillért sem akarnak kivinni, az egész profitot itt fogják befektetni”

– hangsúlyozta Szücs.

Fél évszázadig a háromszéki gazdaság része lesz az Eurotrade Transilvania •  Fotó: Eurotrade Kft./facebook Galéria

Fél évszázadig a háromszéki gazdaság része lesz az Eurotrade Transilvania

Fotó: Eurotrade Kft./facebook

Stabilabbak a kis- és középvállalkozások

„Remélhetőleg előbb-utóbb legalább ezer alkalmazott fog az ipari parkban dolgozni” – mondta bizakodva Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, aki

sokkal jobban örül a 10-50 fős személyzetet foglalkoztató kis- és középvállalkozások letelepedésének, mert azok szerinte stabilabbak, nem jellemző rájuk, hogy hirtelen odébbállnak.

Székelyföld gazdasági fejlődése minden felszólaló beszédében kiemelt hangsúlyt kapott. Németh Zsolt szerint igaz, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, de fordítva is érvényes:

fontos kenyeret adni az emberek kezébe, akkor lesz itt jövője a magyarságnak.

Végül Sógor Csaba református lelkész, volt európai parlamenti képviselő áldotta meg a vállalkozást.

A szervezők megadták a módját az avatóünnepségnek, melyet a zene is átszőtt. A felszólalók beszédei között Opra Monica szólóénekes románul, Mészáros János Elek, a 2011-es Csillag születik tehetségkutató nyertese pedig magyarul adott elő dalokat.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben

Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben
2026. július 22., szerda

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban

Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban
2026. július 22., szerda

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás

Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás
Hirdetés
2026. július 22., szerda

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza

A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

2026. július 22., szerda

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába

Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát
2026. július 22., szerda

Védelmi miniszter: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát

Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.

Védelmi miniszter: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát
2026. július 22., szerda

Rekordszámú utast fogadtak az év első felében a bukaresti repülőterek

Több mint 8,45 millió utast szolgált ki 2026 első hat hónapjában a bukaresti Henri Coandă és Aurel Vlaicu (Băneasa) nemzetközi repülőtér. Ez 5,08 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest, és új forgalmi rekordnak számít.

Rekordszámú utast fogadtak az év első felében a bukaresti repülőterek
Hirdetés