Neamț megyéé a Békás-szoros

Neamț megyéé a Békás-szoros

Archív

Fotó: Gergely Imre

Jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a Békás-szoros közigazgatásilag nem Hargita, hanem Neamț megyéhez tartozik. A Ploiești-i Ítélőtábla másodfokon megváltoztatta a Prahova Megyei Törvényszék elsőfokú döntését, amely Hargita megyének kedvezett.

Kovács Attila

2020. június 25., 17:192020. június 25., 17:19

Tíz évnyi pereskedés után Hargita megye és Gyergyószentmiklós önkormányzata javára ítélt tavaly júniusban a Prahova Megyei Törvényszék abban a perben, amely Gyergyószentmikós és a Neamț megyei Almásmező község, egyúttal Hargita és Neamț megye közigazgatási területének határát hivatott megállapítani. Az alapfokú ítélet szerint a közigazgatási határ Gyergyószentmiklós és Almásmező között a 32-es kilométernél húzódik, ahogy az 2000. évi 540-es számú kormányhatározat is rögzíti. Ezzel érvénytelenné vált az 1998-ban kiállított, megyehatárt megállapító jegyzőkönyv, amelynek értelmében Neamț megyéhez tartozik a Békás-szoros is.

A Neamț megyeiek – Almásmező, a megyei önkormányzat, a prefektusi hivatal és a Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Hivatal – fellebbeztek, a folyamodványt a Ploiești-i Ítélőtábla tárgyalta, amely elfogadva a moldvaiak indokait,

csütörtökön kihirdetett ítéletében érvénytelenítette az elsőfokú döntést.

A romániai bíróságok portálján megjelent rövid kivonat szerint alaptalannak ítélték, és elutasították a határmegállapítás érdekében történt per kezdeményezését. Ezzel

véglegessé vált, hogy a mintegy 700 hektáros terület a Békás-szorossal együtt a moldvai megye közigazgatási területét képezi, Gyergyószentmiklós pedig nem számíthat az ottani turizmusból és kereskedelemből származó adóbevételekre.

A határmegállapítás érdekében indult bírósági eljárást Mezei János akkori gyergyószentmiklósi polgármester kezdeményezte 2009-ben a gyergyószentmiklósi bíróságon, 2010-ben a Hargita megyei önkormányzat is belépett a perbe, amelynek tárgyalását Almásmező kérésére helyezték át a Prahova Megyei Törvényszékre. 2012-ben elutasították Gyergyószentmiklós keresetét, a döntést a város és Hargita Megye Tanácsa is megfellebbezte, ezt a Ploiești-i Ítélőtábla elfogadta, elrendelve a per újratárgyalását.

8 hozzászólás Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. március 20., szerda

A közösség segítségét kéri a Milvus

Adománygyűjtést indított a marosvásárhelyi Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület a sáromberki gólyakamera megjavítására, hiszen a két felszerelt kamera közül az egyik meghibásodott.

A közösség segítségét kéri a Milvus
A közösség segítségét kéri a Milvus
2024. március 20., szerda

A közösség segítségét kéri a Milvus

2024. március 20., szerda

Szombaton hagyta el otthonát, azóta sem tért vissza

Több napja nem tért haza egy kiskadácsi férfi, testvére a rendőrségen jelentette eltűnését.

Szombaton hagyta el otthonát, azóta sem tért vissza
2024. március 20., szerda

Már bármelyik modern tanintézettel felveszi a versenyt a felújított marosvásárhelyi szakközépiskola

Szűk kétéves távollét után hétfőtől újra belakhatják a marosvásárhelyi Gheorghe Șincai Műszaki Szakközépiskolát a diákok. A teljeskörű felújításon átesett iskola sportpályáját is modernizálták, mint ahogyan számos más tanintézet sportpályáját.

Már bármelyik modern tanintézettel felveszi a versenyt a felújított marosvásárhelyi szakközépiskola
2024. március 20., szerda

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok

Hangversennyel nyitják meg az immáron 31. alkalommal megrendezendő sepsiszentgyörgyi városünnepet, amelyre ezúttal április 23–28. között kerítenek sort a szervezők.

Ünnepi hangversennyel rajtolnak a Szent György Napok
2024. március 20., szerda

Száznegyven darab világháborús töltényt találtak Csíkszeredában

Az ortodox egyház tulajdonában lévő csíkszeredai területen végzett földmunkálatok során a második világháborúból származó lőszereket találtak szerdán – adja hírül a Hargita megyei tűzoltóság.

Száznegyven darab világháborús töltényt találtak Csíkszeredában
2024. március 20., szerda

Balesetezett a hatalmas mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát szállító, hamis rendszámú autóval

Megpróbált elmenekülni autójával a rendőrök elől egy Suceava megyei férfi kedden Maroshévíz közelében, az üldözés azonban balesettel végződött. A sofőr kórházba került, a kocsiból pedig közel 250 ezer szál zárjegy nélküli cigaretta került elő.

Balesetezett a hatalmas mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát szállító, hamis rendszámú autóval
2024. március 20., szerda

Közel 17 millió lej érkezik Kovászna városába

Kovásznán 16,7 millió lejnyi támogatást kap a Közüzemek Rt. az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretében a vízszolgáltatás minőségének javítására. A beruházást 24 hónap alatt kell kivitelezni.

Közel 17 millió lej érkezik Kovászna városába
2024. március 20., szerda

Több mint száz roncsautóval kevesebb lesz Csíkszeredában

Hónapokat csúszott a tavaly elindított helyi roncsautóprogram, az önkormányzatok most végre elkezdhetik kifizetni a 3000 lejes támogatást a nyertes pályázóknak. Csíkszeredában 102 résztvevő kaphatja meg a pénzt.

Több mint száz roncsautóval kevesebb lesz Csíkszeredában
2024. március 20., szerda

Készen áll harmadik mandátumára Péter Ferenc tanácselnök

Az RMDSZ jelöltjeként ismét, immár harmadszorra indul a Maros Megyei Tanács elnöki tisztségéért Péter Ferenc, aki szerdán délután jelentette ezt be hivatalosan a marosvásárhelyi Kultúrpalotában.

Készen áll harmadik mandátumára Péter Ferenc tanácselnök
2024. március 20., szerda

Napokon belül elkezdik az útfelújítást Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között

Öt napon belül elkezdődik a 137-es megyei út felújítása Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között; a munkálatokat két éven belül kell befejezze a kivitelező – tájékoztat Hargita Megye Tanácsa.

Napokon belül elkezdik az útfelújítást Székelyudvarhely és Székelykeresztúr között
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!