MÚRE: voltunk, vagyunk, leszünk

1990. március 25–26-án Csíkszeredában, a mai Sapientia egyetem épületében alakult meg a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) azzal a céllal, hogy a románai magyar újságírók érdekképviseleti szervezete legyen. Hétvégén Gyergyószáerhegyen a 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület.

Szász Cs. Emese

2010. május 30., 17:352010. május 30., 17:35

A május 28–30. közötti MÚRE-találkozó egyik csúcspontja volt a szombat esti gála, amellyel az egyesület 20. évfordulóját ünnepelte. A rendezvénynek a gyergyószárhegyi kastély ódon falai adtak otthont.

Többek közt felszólalt az egyesület legelső elnöke, az azóta nyugdíjas Hecser Zoltán. Az ünnepélyes pillanatban azért elmondta, az alapításkor többen voltak jelen, mint most a 20. évfordulón, hiszen annak idején 108 lelkes sajtós jelenlétében hozták létre az érdekvédelmi szervezetet. „Voltunk, vagyunk, leszünk” – foglalta össze Benedek Elek szavait idézve Hecser Zoltán.

Ezen az ünnepségen adták át a Veszely Károly-díjat is, amelyet már negyedik alkalommal ad át a MÚRE és a Magyar Köztársaság bukaresti kulturális intézetének sepsiszentgyörgyi kulturális koordinációs központja (MKKK). Ez évben is egy szerkesztőség és egy újságíró kapta az elismerést sajtószabadság gyakorlásáért. Az általunk talán kevésbé ismert hetilap, a Bányavidéki Új Szó szerkesztősége vehette át a díjat, azért mert a szerkesztőség tagjai példás helytállással informálják a máramarosi magyar olvasókat.

Veszely Károly-díjat kapott még Benkő Levente újságíró, őt a közelmúlt feltárásáért tüntették ki. „Az újságíró mindig a múltat tárja fel, a jó újságíró pedig azért, hogy hasznosítsa azt a jövő számára. A tegnap feltárásához nem kell nagy bátorság, de a közelmúltat kutatni még mindig nagy szó nálunk. Ezt vállalta fel Benkő Levente” – mondta a díj átadásakor a Brassói Lapok főszerkesztője, Ambrus Attila.

A díjat Veszely brassói káplánról nevezték el, aki 1849-ben kapott megbízatást Bem tábornoktól, hogy alapítson lapot. Így lett a Brassói Lapok első főszerkesztője. Ezért a tevékenységéért a szabadságharc leverése után halálra ítélték, Róma közbenjárására azonban kegyelemben részesült. A későbbiekben is lapszerkesztőként, egyháztörténészként fejtett ki jelentős munkásságot.