A nappalinkban fogható mintegy száz televíziós csatornának, tucatnyi rádiónak és immár okostelefonunkról is behívható több ezer internetes oldalnak köszönhetően egy politikus, közéleti személyiség, színész, celeb, sarlatán, bárki gyakorlatilag annyi szereplési lehetőséget kereshet és találhat magának, amennyit csak szeretne. És igen, vannak, akik élnek is a könnyen jött lehetőséggel. A kérdés már csak az, hogy milyen szerepet, funkciót betöltve kapnak az alkalmakon.

Vegyünk három példát, jól ismert személyiségeket.

Először Hargita Megye Tanácsának elnökét, Borboly Csabát. A magát előszeretettel megyeelnöknek neveztető (pedig ilyen funkció ugyebár nem létezik) politikus minden pillanatot kihasznál arra, hogy bármilyen témában megossza gondolatait, ötleteit, véleményét. Ezzel önmagában nincs is semmi gond, sokkal inkább azzal, hogy ő a megyei önkormányzat elnökeként teszi mindezt, magához vonva azt a sok munkakört is, amit nem ő tölt be. Véleményt formál útügyi szakértőként, hídépítőként, hagyományművelőként... Egy elnöknek viszont csak akkor kellene megszólalnia, amikor mondanivalója van, a szavait pedig a megcélzott közösségnek fontolóra kell vennie, a tanácsain el kell gondolkodnia.

Borboly Csabával élesen ellentétes kommunikációs technikákat alkalmaz Csíkszereda polgármestere. Ráduly Róbert Kálmán, bármennyire is megnehezíti ezzel az újságírók munkáját (most tehát magunk ellen szólok), csak akkor és ott nyilatkozik, tart beszédet, fejti ki véleményét, amikor ő úgy gondolja, hogy mondanivalójának értelme, mi több, súlya van. A napi teendők tekintetében alpolgármesterei, a polgármesteri hivatal irodavezetői nyilatkoznak. És nyilatkozhatnak is. Mondjuk, írjuk ezt azért, mert a megyei önkormányzatnál mindez épp fordítva működik.

De ne ragadjunk le a Csíki-medencében! Tekintsünk ki innen, nézzük meg, hogy hogyan építi fel a kommunikációját például a magyar miniszterelnök. Nos, Orbán Viktor csak akkor ad interjút, amikor van mondanivalója. Heti egy alkalommal, péntekenként a Kossuth rádióban hallható a miniszterelnök, aki gyakorlatilag azokra a témákra reagál, amelyek az adott héten lázban tartották a magyar és az európai közéletet. A hét többi napján ott vannak a miniszterek, államtitkárok, irodavezetők, akik a naponta felmerülő újságírói kérdésekre választ adnak.

Vajon melyik kellene legyen a leginkább járható út? Nyilván minden közéleti szereplő a saját maga módszerére esküszik, elfeledve az általa betöltött szerepkört, és az azzal járó felelősséget. Arra viszont érdemes vigyázni, hogy amennyiben egy politikus, közéleti szereplő túl sokat beszél, azzal gyakorlatilag nemcsak saját magát devalválja, hanem az általa vezetett intézmény értékét, fontosságát is jelentősen csökkenti.