
Maros megyében még mindig kevés önkormányzatnak van minden engedéllyel rendelkező, a Hivatalos Közlönyben is megjelent, használható címere.
2011. március 31., 14:502011. március 31., 14:50
2011. március 31., 16:092011. március 31., 16:09
Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy és Szováta még mindig nemhivatalos jelképeket használ
– A címerek elfogadását és használatát szabályozó kormányhatározat előírásai szerint a helyi tanács dolgozza ki a címerjavaslatot, amelyet a megyei tanács mellett működő szakbizottság elemez és terjeszt fel Kolozsvárra a regionális bizottsághoz. Ez megküldi javaslatait a megyei bizottságnak, s amikor minden megfelel az előírásoknak, akkor a megyei tanács kormányhatározat-tervezetet készít elő a terv végleges jóváhagyása érdekében – mondta el portálunknak Szabó Árpád alelnök. A megyében jelenleg 28 jóváhagyott címer van (beleértve a megye címerét is), 38 terv a kolozsvári, 15 pedig a megyei bizottságnál vár elbírálásra, 21 önkormányzat pedig nem foglalkozott még ezzel a kérdéssel.
Szováta is próbálkozik
A törvényes előírások alapján a helyi tanács tavaly a 47. számú határozatával elfogadta a fürdőváros új címertervét. Érdeklődésünkre Péter Ferenc polgármester elmondta: Szovátának nincs hivatalosan elfogadott címere. Már kilenc éve elindították a folyamatot: kiírtak egy pályázatot, amelyre három személy jelentkezett. Közülük egyet válaszottak ki, aki három címertervet is készített, végül egyiket sem fogadta el a bizottság. Így a városnak egy nemhivatalos jelképe van, amit hivatalos okiratokon nem lehet feltüntetni. Ezért is lenne szükség egy végső terv elfogadására.
Az új címerterv alakja az előírásoknak megfelelő pajzs, fölötte a kisvárost jelképező három bástyás vár. A címermező két részre oszlik. A felső, kék mező az eget, az istenséget jelképezi, benne az első székely telepesekre utaló Nap és Hold. Az alsó, zöld mező a földi világot és a települést körülölelő erdős környezetet jelképezi. Ebben egy ezüstszínű kiterített medvebőr van, amely nemcsak az erőt szimbolizálja, hanem a város legfőbb természeti és gazdasági erejét jelentő Medve-tóra is utal. A két mezőt egy ezüst színű tört sáv választja el, amely az égi és földi világ összekötője, de a helyi sóhegyeket is jelképezi.
A „szomszédoknak” sincs
Nyárádszereda címere sem hivatalos. Ennek egyik mezejében egy kalamáris van, amely a város közművelődési szerepére utal, míg a másik mezőben a Bocskai címerében szereplő oroszlán látható. A 2005-ben elfogadott tervet a megyei és a kolozsvári regionális bizottság is jóváhagyta, de elakadt Bukarestben, ugyanis kifogásolták a kalamárist: állítólag a fővárosban jobban tudják, mint helyi szinten, hogy Nyárádszeredának mekkora szerepe volt és van a vidék oktatási és kulturális életében. Dászkel László polgármestertől megtudtuk: hamarosan ismét elindítják a hosszas és költséges engedélyeztetési eljárást.
Erdőszentgyörgy címere hármas osztatú: két mezejében a Rhédey család címerében szereplő elemek vannak: karddal átszúrt fejű oroszlán, valamint kardot tartó páncélos kar, míg a harmadik mezőben a település nevében is szereplő erdőkre utaló fa. A terv a kolozsvári bizottságban elakadt, de hamarosan újrakezdik az eljárásokat – mondták el lapunknak a város elöljárói, Tar András és Hegyi László.
A községek is nemhivatalosan használják
Nem jobb a helyzet a községek esetében sem. Csíkfalva címerét hat éve fogadta el a helyi tanács. A község településeire, felekezeteire és földműves múltjára utaló jelképrendszert azonban túl bonyolultnak találta a kolozsvári bizottság és egy jóval egyszerűbb tervet javasoltak helyette, a második benyújtásra még nem kapták meg a választ a nyárádmentiek.
Kibéd is módosítani kényszerült az elképzelésein, így a címerben szereplő két ló a falu történelmére, a három vörös karika az orvostudományra és Mátyus István orvostudorra, míg a csillag a lakosság református vallására utal. A terv átment minden bizottságon és várják a kormányhatározat megszületését – tudtuk meg Dósa Sándor polgármestertől.
Száraz növényzet kapott lángra Szászrégenben, a Nordenlor cég telephelyének közelében. A szél segíti a lángok terjedését a közeli városrész felé.
Medve támadott meg egy embert a Maros megyei Torboszló és Székelyabod közötti erdős területen, vasárnap koradélután.
Közúti baleset történt vasárnap kora délután Marosvásárhelyen. A Dózsa György úton négy személygépkocsi ütközött össze.
Akár negyvenötezer lejes pénzbírságot is kaphatnak a szemetelő marosvásárhelyi horgászok – hívja fel a figyelmet a Maros Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesülete. A szabadidejüket a Maros parton töltőket az onkológia kórház panaszolta be.
Tűz ütött ki egy koronkai vendéglátóhely konyhájában szombaton este. Személyi sérülés nem történt.
Két újabb Maros megyei helyszínről is azt jelentik, hogy kigyulladt a száraz növényzet, ezzel pedig ötre nőtt a szombati napon Maros megyéből jelentett tarlótüzek száma.
Száraz növényzet gyulladt ki egy nehezen megközelíthető területen a Nagyernye községhez tartozó Székes falu közelében.
Melléképület gyulladt ki a Maros megyei Udvarfalván szombaton délután, veszélybe kerülhet egy méhész telep is.
Kigyulladt kéményhez riasztották a tűzoltókat Backamadrasra szombaton délután.
Aggályokat fogalmazott meg az Erdélyi Magyar Szövetség a vásárhelyi Postarétre tervezett egészségügyi központ kapcsán. A tanácsosok többször halasztották a beruházásról szóló döntést, most végleges törvényszéki döntés kötelezi őket a voksra.
szóljon hozzá!