
Ötven év múltán sem feledik egykori papjukat a gyergyószentmiklósiak
Dani Gergely 15 éven át volt a gyergyószentmiklósiak plébánosa, és a legnehezebb időkben végzett építő feladatot a lelkekben és kövekkel. 51 éve, hogy másik szolgálati helyre költözött és 35 esztendeje, hogy elhunyt. Hívei azonban ma is emlékükben őrzik a katonás papot. Vasárnaptól emléktábla is jelzi ezt.
2018. szeptember 24., 21:302018. szeptember 24., 21:30
A plébánia falán, szemközt a templommal és Márton Áron püspök szobrával látható Dani Gergely emléktáblája. Az egykori plébános 1952 és 1967 között szolgált Gyergyószentmiklóson. Ahogy méltatói idézték, a sztálinizmus legkeményebb éveiben érkezett a Szent Miklós templomhoz.
Azokban az időkben aktivisták figyelték az utcákon és jegyezték fel azok nevét, akik a húsvét hajnali szentmisére, az ételszenteltetésre mentek – emlékeztetett Török Zoltán a vasárnapi szentmisét követő emléktábla felszentelési ünnepségen.
Az ünnepségen Portik-Hegyi Kelemen főesperes méltatta Dani Gergely munkásságát és György Balázs áldotta meg az emléktáblát. Elhangzott:
Fogadalmát teljesítette, úgy, hogy kemény katonás jellemmel végezte ezt a hivatást is. Az 50-es, 60-as években, amikor az egyházra nehéz idők jártak újrafödette a gyergyószentmiklósi templomot, felújíttatta kápolnát a Both-váránál, és a Csobot-hegyen, de nem csak a római katolikusok Szent Anna-kápolnáját, hanem az örményekét is. Ő bízta meg Lukácsovits Magda festőművészt a Szent Miklós templom mennyezetén látható freskók megalkotására.
– emlékeztek hívei. Katonás egyenes jelleme nem tűrte a hitványságot, hűtlenséget, hazugságot, ha kellett rámutatott erre. Ugyanakkor katonaként és papként sem kért többet alárendeltjeitől, illetve híveitől, mint amit maga is megtett volna.
Gyergyószentmiklósról 1967-ben került át először Tekerőpatakra, majd Gyimesbükkbe, ahol megvalósította élete fő művét, templomot épített, akkor, amikor ez lehetetlen volt.
– hangzott el az emlékezés.
Dani Gergely 1983-ban szentmise közben, az oltárnál hunyt el, az általa épített templom mellett nyugszik Gyimesbükkben. A templom azóta szinte kegyhellyé vált. Mostantól egykori hívei Gyergyószentmiklóson, az emlékét hirdető táblánál imát mondhatnak érte. Az táblát egykori tanítványai, az emlékállítás kezdeményezői és megvalósítói, Málnási Béla, Jakab Gyula és Köcher János leplezték le.
Az eMag idei Black Friday akciójának első 30 percében 259 millió lej értékben adtak le rendeléseket a vásárlók, 14 százalékkal meghaladva a tavalyi összeget – közölte pénteken a vállalat.
Székelyföld-szerte fagypont alá csökkent a hőmérséklet péntekre virradóan, Csíkszereda pedig ezúttal sem hazudtolta meg magát: Hargita megye székelyén mínusz 6,1 Celsius-fokot mértek.
Hat házkutatást tartottak Hargita megyében a Jupiter elnevezésű művelet részeként csütörtökön. A rendőrség hivatalos iratok hamisítása és jogosulatlan szakmai tevékenység végzése miatt nyomoz.
Luca Niculescu miniszterelnök csütörtök este kijelentette, hogy a szakszervezetekkel és a munkáltatói szövetségekkel folytatandó egyeztetések, valamint a végleges költségvetési adatok ismeretében döntenek majd a jövő évi minimálbérről.
A kormány március 31-ig fenntartja a lakossági földgáz árának szabályozását, és a vállalatok támogatására is intézkedéseket készít elő – jelentette ki csütörtök este Luca Niculescu miniszterelnök.
Újabb két bombafenyegetést jelentettek csütörtök este az otopeni-i Henri Coandă Nemzetközi Repülőtéren leszálló repülőgépekkel kapcsolatban. Az egyik egy Tel-Avivba tartó, Bukarestben köztes leszállást végző KLM-járatot érintett.
Nem duplázódik meg az ingatlanadójuk, és tízszeres illetéket sem kell fizetniük azoknak, akik engedély nélkül építették be az erkélyüket – jelentette ki Marcel-Alexandru Stoica fejlesztési miniszter.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Négy határon át nevet viselő vetélkedőre várják a Kárpát-medencei magyar fiatalok jelentkezését.
szóljon hozzá!