Bár a legtöbb szülő megvárja az óvónő, tanítónő által összeállított tanszerjegyzéket, a nézelődés, számítgatás már szeptember első napjaiban megkezdődik.
Az egyszerű mulatáson messze túlmenően, az országhatárokon átívelő barátságokról szólt a Nyárádremetei Községi Napok.
Maros megyében a pótérettségire 1340 diák iratkozott be, közülük 1140-en jelentek meg a megmérettetésen. A jelentkezők mintegy egynegyedének sikerült a vizsga.
A magas hőmérsékleti értékek miatt világoszöld „algaszőnyeg” borítja be a Marost a Kárpátok sétánya környékén – hívja fel a természeti jelenségre a marosvásárhelyiek figyelmét a Vízügyi Igazgatóság mérnöke.
Az 1965-ben született helyiek találkozóját tartották szombaton Csíkfalván.
Ismertette marosvásárhelyi előválasztási programját Soós Zoltán. Az RMDSZ színeiben induló jelölt a változás fogalmára építi kampányát.
Középiskolás szervezetek, köztük a romániai magyar diákokat képviselő MAKOSZ összefogásának köszönhető, hogy idéntől 60 lejes visszatérítésben, jövőre pedig teljes tankönyvingyenességben részesülnek a 11. és 12. osztályos tanulók is.
Újabb iskolabusszal érhetnek be az iskoláikba a marosludasi iskolákba járó gyerekek.
Az Országos Transzplantációs Intézet újra akkreditálta a bukaresti Colentina Klinikai Kórház csontszövetbankját, ennek eredményeképpen a Maros Megyei Klinikai Kórház ortopédiai-traumatológiai osztályán ismét végezhetnek csont- és ínszövet átültetéseket.
Minősített rablással és lopással gyanúsítanak a szászrégeni rendőrök egy 44 éves helyi nőt, aki szexuális szolgáltatásokat ígért férfiaknak, hogy aztán meglopja, illetve kirabolja őket.
Több mint 3000 aláírás, vagyis a szükséges mennyiség fele már összegyűlt ahhoz az állampolgári kezdeményezéshez, melyet Portik Vilmos, a közelgő marosvásárhelyi előválasztáson induló polgármesterjelölt iktatott a marosvásárhelyi polgármesteri hivatalban.
A tavasz egyik legnagyobb ajándéka a friss, zsenge zöldségek bősége, amelyek nemcsak ízletesek, de tele vannak tápanyagokkal és energiával. Ez a rizottó nem csupán egy ízletes főétel, hanem egy tudatos, fenntartható fogás is: házi, zöldséghulladékból főzött alaplével, szezonális hozzávalókból készül, miközben semmi nem vész kárba.
Nyílt levélben szólította fel egykori kollégáját, Frunda Györgyöt Kincses Előd marosvásárhelyi jogász, hogy kövesse Eckstein-Kovács Péter kolozsvári kartársuk példáját, és mondjon le Victor Ponta miniszterelnök tanácsadói tisztségéről.
Sajtótájékoztatón cáfolta a marosvásárhelyi városháza jegyzője, Andrei Mureşan azokat az érveket, amelyek alapján a prefektúra jogtalannak minősítette az ő kinevezését, és eljárást kezdeményezett Dorin Florea polgármester ellen.
Az országos környezetőrség négy felügyelője a napokban Marosvásárhelyen tartózkodik, hogy általános jelentést készítsenek többek között a város két legégetőbb környezeti problémája, a vegyipari kombinát és az illegális szeméttelep kapcsán.
Az elmúlt napokban nem csak sárga jelzésű hőségriadó volt érvényben, sorozatosan dőltek meg a melegrekordok Maros, Hargita, Kovászna megyében. Marosvásárhelyen például sosem volt olyan meleg szeptember másodikán, mint idén.
Lejárt a Jó arc projekt keretében meghatározott jelölési határidő augusztus 31-én. A Regeneráció Egyesület olyan hétköznapi hősök bemutatását kezdeményezte, akik úgy cselekszenek a közösségért, hogy közben nem vetül rájuk a reflektorok fénye.
Háztetőről leugrással fenyegetőző férfi miatt hívták ki a tűzoltókat és rohammentősöket csütörtökön Cikmántoron.
Ökoszisztéma-szolgáltatások felmérése és térképezése a Nyárád és Kis-Küküllő menti Natura 2000 védett területeken címmel valósít meg kutatási projektet a marosvásárhelyi Milvus Csoport madártani és természetvédelmi egyesület.