
Sáromberkén már várják a gólyákat, a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület által felszerelt gólyakamera is újra működik. A madárvédők szerint most már bármikor megjelenhetnek a tavasz hírnökeinek is tartott madarak, és remélhetőleg idén izgalmas költési időszakot is megfigyelhetünk a fészekben.
2017. március 06., 15:422017. március 06., 15:42
A napokban felröppent a hír, hogy megérkeztek az első gólyák, ugyanis körülbelül egy hete tízfős gólyacsapatot fényképeztek le a Bukarest melletti Comana településen, valamint a Hargita megyei Homoródszentpálon is láttak egy fekete gólyát. Sáromberkére március hónap folyamán szoktak megérkezni az első gólyák – mondta a Vásárhelyi Hírlap megkeresésére a Milvus Csoport elnöke, Papp Tamás. Hozzátette: már ők is várják a madarakat, be is indították a gólyakamerát.
Papp Tamás szerint azért láthattak már gólyákat itt-ott, mert míg a legtöbb Dél-Afrika közelében telel, egy részük csak Szudánig, Csádig megy el, sőt Törökországban és Görögországban is telelnek. Ezek nyilván hamarabb ideérnek, azonban valószínű, hogy a látott példányok átutazóban vannak, Lengyelországba tartanak például.
Maros megyében a legtöbb fehér gólya Sáromberkén van egy településen belül. Tizennégy fészek van, a költő párok száma 12 és 15 között változik, ezért sokan gólyafalunak nevezik a települést. Ez annak köszönhető, hogy a környéken sok legelő és vizes élőhely maradt fenn, ahol a gólyák nagyobb rovarok, ebihalak, békák után kutatnak, de elfogyasztják az apró rágcsálókat, halakat, kígyókat is.
2001-ben a Milvus Madártani és Természetvédelmi Egyesület a helyiekkel karöltve, a madarak megóvása érdekében gólyavédelmi programot dolgozott ki. 2005-ben gólyatáblákat állítottak a település bejárataihoz, majd információs központot és gólyamúzeumot létesítettek a Teleki-kastély egyik részében. A Teleki-kastélytól indul az a gólyaösvény, amely végighalad a faluban található gólyafészkek alatt, majd a legelőn át visszakanyarodik a kastély irányába. A kijelölt ösvényen haladva több ismeretterjesztő, felvilágosító tábla áll az érdeklődők rendelkezésére. Segítségükkel információkat kaphatunk a gólyák táplálkozásáról, a fiókák költéséről.
Ennek a programnak a része a webkamerás gólyafészek is. Eleinte a Teleki-kastélyban láttak el egy fészket gólyakamerával 2006-ban, azonban a közvetítést csak egy helyi számítógépen lehetett követni. 2010 óta online lehet figyelni a gólyák életét a fészekben, de az internet sávszélessége, időjárási körülmények is akadályozták a tökéletes működést. 2015-ben a webkamerát egy másik, Sáromberke bejáratánál levő gólyafészekhez helyezték ki. Ez már HD minőségű képeket közvetít. Ezenkívül további lehetőség van a két szomszédos fészek, illetve a fiókák felnagyított képben (zoomos kamera lévén) való megfigyelésére.
„Ez egy olyan fészek, amelyben 20 éve mindig volt költés, sajnos pont a tavaly mégsem sikerült. A gólyák jöttek-mentek, de senki sem akarta elfoglalni a fészket, végül nagy későre egy gólyapár elfoglalta, de nem költött. Mivel rendbe rakták a fészket, arra következtetünk, hogy idén ide térnek vissza. Remélhetőleg költeni is fognak, s izgalmasabb évet közvetíthet a gólyakamera” – fogalmazott Papp Tamás. Hozzátette, a webkamerás gólyafészek, de az egész gólyaprogram célja is az, hogy megismerjék az emberek, s felfogják, hogy a gólya itt él velünk. Ha megismerik az emberek a madarakat, megszeretik és meg is fogják védeni – fogalmazott a szakember. Az elmúlt években az a tendencia amúgy, hogy míg Szatmár és Temes megyében csökkent a gólyaállomány, addig Maros, Hargita és Szeben megyében növekedett.
Nyeremény jár az első gólyalesőnek
Idén is meghívja a Milvus az érdeklődőket a sáromberki fehér gólyák (Ciconia ciconia) életének megfigyelésére, amit ide kattintva lehet követni. Érdemes már csak azért is figyelemmel kísérni, mert aki észreveszi az első gólya megérkezését a fészekbe, s ezt egy képernyőmentéssel igazolja, a Milvus csoport jutalomcsomagjában részesül.
Bár a nagyszabású külföldi reklámkampány elindítása még várat magára, a belföldi piacon továbbra is aktív Maros megye. Jövő héten a Bukarestben megnyíló országos turisztikai vásáron keresik a választ arra, mire vágynak leginkább a bukaresti látogatók.
Egy országos kutatás szerint az óvodákban is gyakori a kiközösítés és a szóbeli bántás, de ha figyelünk a jelekre, akkor itt még könnyebben lehet kezelni ezeket a helyzeteket. A gyerekek érzelmeinek kifejezését pedig egy lila maci is segíti.
Január utolsó két hetében mintegy hatezer diák vette igénybe a marosvásárhelyi iskolabuszokat, melyek célja, hogy minél több diák önállóan jusson el a tanintézetbe, és a szülők ne autóval szállítsák őket.
Szállodát, lakóépületeket, kereskedelmi egységeket, műhelyeket hoznának létre az egykori marosvásárhelyi fotópapírgyárban és annak környékén. A csaknem hatvan méter magas épület jó állapotban van, átalakítása az egész lakónegyedre hatással lenne.
Átadták csütörtökön a Maros Megyei Katasztrófavédelemnek azt a 30 000 literes ivóvíz-szállító tartálykocsit, amit Marosvásárhely városa vásárolt meg helyi költségvetésből, és a tűzoltóság rendelkezésére bocsátotta.
A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Magyar Kara február 14-én, szombaton 19 órától mutatja be a Stúdió Színházban az Aranysárkány című előadást Vidovszky György rendezésében.
Értesítés nélkül kimaradó járatok, várakozó utasok: ez a mérlege a tömegközlekedési feszültségnek Maros megyében. Míg a peremtelepülési járatok olcsóbbak, a korábbi magánszolgáltatók egy része váratlan járatritkításokkal válaszolt a kieső bevételre.
Alig másfél óra alatt 52 szabálysértési bírságot szabtak ki sofőrökre a rendőrök Marosvásárhelyen egy átfogó ellenőrzés alkalmával csütörtökön. Több jogosítványt és forgalmi engedélyt is bevontak, ugyanakkor autókat is lefoglaltak.
Az alvásra fókuszál a marosvásárhelyi Szent Balázs Alapítvány idei multidiszciplináris konferenciája, amely az alvás-ébrenlét aktualitásait mutatja be magyar nyelven, neves hazai és külföldi előadók közreműködésével február 20–22. között.
Másodpercenként két köbméternyi vizet engednek le a bözödújfalusi gyűjtőtóból, hogy elérjék azt a telítettséget, ami biztonságos.
szóljon hozzá!