Tele tervekkel az újságíróból lett polgármester

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

A tavaly júniusi helyhatósági választásokon új polgármestert választottak a mezőpanitiak, miután Bartha Mihály bejelentette, hogy nem vállal újabb mandátumot. Az RMDSZ színeiben Bodó Előd Barna indult és négy évig állhat a Marosvásárhelytől 13 kilométerre fekvő község élén. A 32 éves fiatalember a megye egyik legfiatalabb elöljárója, ráadásul a közigazgatásban és a politikában is újoncnak számít.

Gáspár Botond

2017. február 13., 15:452017. február 13., 15:45

2017. február 13., 16:072017. február 13., 16:07

Az előljáró a motivációiról azt mondta, küldetése van. „Döntésem, hogy polgármester-jelöltségre adom a fejem, abból a tudatból táplálkozik, hogy nem véletlen, melyik nemzethez tartozunk, hova születünk, és ott mi a dolgunk. Úgy érzem, az Úrtól kaptam iránymutatást, hogy amíg tenni tudok Mezőpanit községért, addig dolgozzak is érte, pság sok vita van a közigazgatásban érzékelhető gondokról. Egyre kevésbé vonzó ez a terület a fiatalok számára. Bodó Elődöt éppen ezért a községvezetésben, adminisztrációban szerzett első benyomásairól kérdeztük.

„Az adminisztrációs rendszer lassú, és nehezen változik jó irányba. Ha ezt elfogadjuk, akkor a velejáróit is el tudjuk fogadni. A polgármestertől elvárják, hogy aláírásával mindenért teljes felelősséget vállaljon, legyen az jogi, szociális, oktatási, pénzügyi, adminisztratív vagy bármilyen terület. Mivel a polihisztorok kora lejárt, világos, hogy a hivatal alkalmazottainak szaktudására van szükség ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre jó válaszok szülessenek. Az önkormányzati alkalmazottaknak azonban Bukarestből – a Nemzetközi Valutaalap és más szervezetek nyomására kényes kérdésként kezelve helyzetüket – nevetségesen alacsony fizetéseket szabtak meg. Így a magánszektorral szembeni versenyképességét, legalábbis a bérezes terén, teljesen elvesztette: képzett, hozzáértő munkaerőt rendkívül nehéz ennyi pénzért találni.”

Hozzátette, a községvezetéshez jól működő, szabályozott belső rendszer szükséges, ahol az alkalmazottak a megfelelő helyen vannak, ennek kialakítása hosszabb folyamat. Az ellenőrző szervek nem a segítés vagy a megelőzés szándékával érkeznek, hanem eleve felsőbbrendűségi érzéssel, és jóval nagyobb fizetést is kapnak. Bodó szerint az adminisztratív és politikai rendszer alapvetően arra készteti a polgármestereket, hogy folyamatosan keressék a káoszban a rendet és a lehetőségeket. Mint mondta, mindez számára nem teljesen új, és indulásból elfogadta, hogy csak úgy lehet eredményes, ha mindig a jelenlegi helyzetből kihozza a maximumot.

Idei terveiről a polgármester elmondta, mer nagyot álmodni, mert nagynak lenni. „A lehetőségek számbavételével idén sok területen tervezek fejlesztéseket Mezőpanit községben. Több munkakörbe új munkatársakkal bővítjük a meglévő hivatali apparátust. Uniós és egyéb forrásokra számos területen fogunk pályázni, oktatásfejlesztésre (iskolák, óvodák felújítására) már folyamatban van a pályázatírás. Első lépésként a községközpontban lévő ivóvízhálózatot szeretnénk beindítani, vagy pályázati pénzből, vagy önerőből, és a többi falu közműhálózatának kiépítését is megsürgetjük. Bízom benne, hogy a LEADER pályázati lehetőségek beindításával is lendületet adunk a helyi gazdaságnak, szervezeti életnek. Térfigyelő kamerarendszert fogunk kialakítani mind az öt faluban, ezzel együtt a közvilágítást is bővítjük. Elkezdjük a Játszóteret minden faluba! projektünk kivitelezését, így iskolák és óvodák mellett játszótereket építünk” – tájékoztatott Bodó Elő Barna.

Reményei szerint idén megépül Mezőpanit első műfüves sportpályája is, a helyi sportkedvelők nagy örömére. „A meglévő focipályákat, öltözőket is tervezzük javítani, bővíteni. Az utcák, terek arculatán is dolgozni fogunk, információs táblák, zöldövezetek, parkok kialakításával igyekszünk otthonosabbá tenni a környezetet” – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy új pályázati rendszert indítanak be 2017-ben, amelynek keretében a helyi szervezetek, egyházak pályázhatnak majd. „Örök probléma a vízelvezető árkok állapota, erre fokozottan odafigyelünk, ugyanúgy, mint az útjainkra. Beindítjuk az otthoni beteggondozói szolgálatot is a Diakónia Keresztyén Alapítvánnyal partnerségben. Emellett számos közösségi programon is gondolkodunk, amelyek esetében kevésbé szervezőként, inkább katalizátorként szeretnénk jelen lenni. A környék polgármestereivel azt tervezzük, hogy a Székely-Mezőség térségében közös rendezvényeket szervezzünk, erősítve a sajátos térségi identitást” – sorolta elképzeléseit a mezőpaniti polgármester.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen

A divat ritkán költözik ilyen rendhagyó helyszínre: a marosvásárhelyi állatkert oroszlánketrecében rendezik meg a hétvégén Hajnal Zsuzsanna divatbemutatóját, amely a látványon túl gondolatébresztő üzenetet is közvetít a fenntarthatóságról.

Oroszlánok között szerveznek divatbemutatót Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen

Roma Kulturális Napokat tartanak Marosvásárhelyen a Vársétányon augusztus 22-24. között, ezért a programok ideje alatt forgalomkorlátozásra kell számítani az említett utca egyik felében.

Lezárják a Vársétány egyik felét a hétvégére Marosvásárhelyen
2025. augusztus 21., csütörtök

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve

Kis előrelépés történt a négy éve beharagozott marosvásárhelyi városi park létrehozása kapcsán: az önkormányzat benyújtotta az iratokat a környezetvédelmi engedélyre. A huszonhat hektáros területen jelenleg ember nagyságú a gaz.

Négy év után készül a marosvásárhelyi szabadidőközpont látványterve
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

Két baleset történt Maros megye különböző pontjain csütörtökön reggel, csaknem megegyező időben.

Kigyulladt egy teherautó Segesváron
Kigyulladt egy teherautó Segesváron
2025. augusztus 21., csütörtök

Kigyulladt egy teherautó Segesváron

2025. augusztus 20., szerda

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén

A Szent István-napi új kenyér ünnepén idén is néptánccal, zenével és közös kenyértöréssel erősítette a marosvásárhelyi magyarság a közösséghez tartozás érzését és a hagyomány tiszteletét, bár idén jóval kevesebben tették ezt, mint tavaly.

„Itthon finomabb a kenyér” – Marosvásárhelyen is összegyűltek az új kenyér ünnepén
2025. augusztus 20., szerda

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár

Közösségi alkalomhoz hasonló volt a magyar államalapítás ünnepén Nyárádszeredában a heti vásár. Nemcsak azért, mert lehetett találkozni, beszélgetni, nézelődni, hanem azért is, mert több évtized után visszaköltözött a szerdai vásár a főtérre.

Ünnepi visszarendeződés: újra a főtéren van szerdánként Nyárádszeredában a vásár
2025. augusztus 19., kedd

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok

Idén 262 esetben a medvék, hét esetben pedig a farkasok okoztak károkat a Maros megyei településeken. Húsz nagyvadat kilőttek, hetet pedig autók vagy vonatok ütöttek el.

Egymillió lejnyi kárt okoztak a medvék és farkasok
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

Az A, Rh-negatív vércsoporttal rendelkező személyek jelentkezését várják a marosvásárhelyi vérközpontban, de mindenkit szívesen fogadnak.

Várják a véradókat
Várják a véradókat
2025. augusztus 19., kedd

Várják a véradókat

2025. augusztus 16., szombat

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség

Egy 17 éves ludasi fiút keres a Maros megyei rendőrség, aki csütörtökön távozott otthonából, és azóta nem tért haza. Eltűnéséről pénteken értesítették a hatóságokat.

Ludasról eltűnt kiskorút keres a rendőrség
2025. augusztus 15., péntek

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére

Kiírták a tendert a három Kis-Küküllő menti sótalanító berendezés beszerzésére azon Maros megyei településeknek, amelyekben ivóvízellátási gondokat okozott a parajdi sóbányában május végén történt szerencsétlenség.

Kiírták a közbeszerzést a Kis-Küküllő menti sótalanító berendezések beszerzésére