Hirdetés
Hirdetés

Ma nem szerencsés kimenni a mezőre

Tüzes naplemente az illyefalvi vár mögött •  Fotó: Ungurán Károly/Székely Kalendárium

Tüzes naplemente az illyefalvi vár mögött

Fotó: Ungurán Károly/Székely Kalendárium

Illés napján régen nem dolgoztak a mezőn, aminek részben prózai oka volt. Ez idő tájt ugyanis gyakran keletkeztek (és keletkeznek mai is) villámlással kísért zivatarok, és félő volt, hogy a ménkő belecsap a szénát forgató vagy jószágait terelgető gazdába. Utóbbi csak abban bízhatott, hogy a próféta nem tudja, mikor van a neve napja, azaz nem mindig találja el a tűzokádás pontos időpontját, és ebben a többi szent nem is igyekezett a segítségére sietni.

Kocsis Károly

2023. július 20., 08:002023. július 20., 08:00

Az egyik Gyimes-völgyi adatközlő mindezt a következőképpen mesélte el Bosnyák Sándor néprajzi gyűjtőnek: „Örökké érdeklődött a többi szentektől Illés, hogy mondják meg, mikor lesz az ő nevenapja, hogy ő lőjön. De a többi szentek eltagadták, de azért méges ő tájékozódik, vaj előbb, vaj utóbb, de tennap eltalálta, mert jókat lőtt.”

Nos, amikor „lőtt”, Csíkdelnén azt mondták, zörög az Illés szekere, máshol úgy vélték, Illés próféta megy egy tüzes szekérrel.

A moldvai Pusztinán azt is tudták, hogy ilyenkor lövi az ördögöt, és ahová az ördög száll, oda lő.

Igaz – tették hozzá –, Illés prófétának csak az egyik keze jó; ha mindkét keze jó lenne, talán még a világot is elpusztítaná.

Illés vagy Éliás ószövetségi próféta volt a Kr. e. 9. században Izraelben, ahol az isteni akarat közvetítőjeként lépett fel. Miután a királyi háznak sötét jövendőt merészelt jósolni, többször is menekülni kényszerült. Amikor hatalmát – és csodatevő palástját – átadta Elizeus prófétának, tüzes lovak ragadták el tüzes szekéren – ez utóbbi azonosul a dörgéssel és a villámlással a nép tudatában.

korábban írtuk

Ha Illés napján nagy az égzengés...
Ha Illés napján nagy az égzengés...

A népi megfigyelés szerint július 20-a körül gyakoriak a viharok, ezért e napon, Illés névünnepén munkatilalom volt érvényben. Tilos volt erdőn, mezőn dolgozni, mert úgy tartották, hogy aki ezt megteszi, abba belecsap a villám, a termést pedig elveri a jég. A pásztorok dologtiltó napja is.

A Gyimesekben erre is megvan a magyarázat.

Idézet
Mi azt tudjuk, Illés próféta, ő csinálja ezeket, ő dörget és hajt a kocsijával, s akkor van menndörgés. S villámlás akkor van, amikor csap le a lovára az ostorral, s szikrát vet az ostor csapása. Így hallottam, hogy tüzes ostora van, s ő amikor a lovára csap le, akkor csap le a villám

– mesélte egy bánpataki férfi Magyar Zoltánnak. A tüzes szekérről még annyit, hogy Héliosz görög napisten is ilyen járművel utazott, ezért sokan a mi prófétánkkal hozzák rokonságba.

Sóvidéken Ilyés napjaként tarják számon, főleg a reformátusok és az unitáriusok, akik napján régen nem mentek ki a mezőre. „Úgy tartották, hogy az e napi gyakori vihar, villámlás kárt tehet az emberben, állatban. Hiedelemmondákká szerveződő eseteket mesélnek arról, hogy a mezőn dolgozókat a villám odaütötte” – írja Barabás László.

Az Olt Sepsiillyefalvánál •  Fotó: Fodor István/Székely Kalendárium Galéria

Az Olt Sepsiillyefalvánál

Fotó: Fodor István/Székely Kalendárium

Hasonló szerencsétlenségre természetesen a Gyimesekben is tudnak példákat sorolni.

Idézet
Történt olyan, hogy azon a napon rakott egy nagy szénakazlat egy ember. No jó idő vót, megcsinálta, s amikor vége lett a szénacsinálásnak, akkor egy kicsi felhő eléjött, s porig égett a széna. Tüzes villám belécsapott

– jegyezte le Magyar Zoltán Sántateleken.

Hirdetés

E jeles nap időjárásából messzemenő következtetéseket is levontak:

  • Csíkszéken például azt tartották, ha Szent Illés napján megdurran, akkor lehull a mogyoró;

  • Székelykevén úgy vélték, az Illés-napi eső miatt lyukas mogyoró és dió terem;

  • A moldvai Forrófalván inkább attól tartottak: ha durrog, elveri a jég a mezőt;

  • Parajdon az aratást féltették, mondván, „ha Ilyéskor esik, hat hétig reá tart.”

Erre utalnak az alábbi sóvidéki rigmusok is: Ilyés ha derült, a nyár sikerült! Ilyés ha álmos, csöndes aratást hoz. Ilyés napi fergeteg könnyen bajt is szerezhet! Persze, az aratás sem mindig okozott gondot ilyenkor: van olyan hely a Kárpát-medencében– és ezt elsősorban a globális felmelegedés miatt aggódók megnyugtatására jegyezzük meg –, ahol 1328 januárjában virágoztak a fák, áprilisban a szőlőtőkék, május 22-én arattak, és július 25-én szüreteltek!

Az Illés-kultusz főleg a balkáni népek körében virágzik, különösen a délszlávoknál örvend különös tiszteletnek, Boszniában például a patrónusukként tisztelik. Így az sem véletlen, hogy napja az erdélyi román pásztorközösségek legnagyobb nyári ünnepe.

Illyefalvi pásztor •  Fotó: Ungurán Károly/Székely Kalendárium Galéria

Illyefalvi pásztor

Fotó: Ungurán Károly/Székely Kalendárium

„A románok ezt a nyári jeles napot templomi istentisztelettel nyitották, majd utána három napig tartó zenés, táncos mulatsággal folytatták az ünnepséget.

Idézet
A juhtartó gazdák és pásztoraik már kora tavasszal megegyeztek abban, hogy a nagyobb juhászlegények Illés napján leereszkedhetnek havasi legelőikről a völgységi falvakba.

Az eladósorban lévő lányok a háromnapos táncmulatság idején mindennap újabb és újabb ruhában jelentek meg. A nagyobb juhászlegények e háromnapos ünnepség végére általában párt választottak, s a kiszemelt lányt rendszerint el is jegyezték, s azután újra visszamentek a havasi pásztorszállásra” – olvashatjuk Pozsony Ferencnél.

Szent Ilie napján

Zajzon vize partján,

Oláh lányok, magyar lányok

– Piros rózsák, tulipánok –

vidám táncra keltek;

Karcsú ifjak örömére,

Pántlikát viseltek.

Szent Ilie napján,

Zajzon vize partján

Sírnak immár a szép lányok,

Rajtok csaptak a tatárok;

Jaj, kínságos élet!

Korbáccsal űzik rabságba

Azt a sok szépséget.

Bodzánál a határ,

Ott megáll a tatár;

Sima réten, zöld lapályon,

A sok szép lány táncot járjon.

Jaj azt sírva járták,

Tánc után a vad tatárok

Őket meggyalázták. (…)

(A „népkölteményt” Orbán Balázs közli A Székelyföld leírása című művében, a bodzavidéki Leánymező ismertetésénél)

A Kovászna városához tartozó Vajnafalva románjai 1974-ig egyszerűen csak „szentilléseztek” ezen a napon, azóta viszont Nedeia Mocănească néven fut a csinnadrattájuk. Ezt juhászlakodalomként szokás a magyar sajtóban emlegetni, bár a „nedelye” 1533-ban még „évi vásár” értelemben fordul elő egy erdélyi oklevélben. Idén a fürdővendégek körében is közkedvelt ünnepséget már június 16-án, vasárnap megtartották a Tündérvölgyben, nehogy kifussanak a bűvköréből.

A kovásznai Tündérvölgyben július 20-a tájékán szokták tartani a juhászlakodalmat •  Fotó: Székely Hírmondó-archív Galéria

A kovásznai Tündérvölgyben július 20-a tájékán szokták tartani a juhászlakodalmat

Fotó: Székely Hírmondó-archív

De magyarok is több helyen ünnepelnek: a Kovászna megyei Sepsiillyefalván például az Illéshez legközelebb eső hétvégén tartják az Illés-napokat. Ő volt ugyanis a település fölött emelkedő magaslaton álló – ma református – templomának középkori védőszentje.

A július 22–23-án esedékes 24. Illés-napok programja

Július 22., szombat:

8:30 VI. Illés-kupa – minifoci-bajnokság / futballpálya;

18:30 A minifoci-bajnokság díjkiosztója / futballpálya;

19:00 Dénes Dorottya, Sebestyén Lázár Regina: Bánat nélkül – hangverseny / református vártemplom;

21:00 Tomy-utcabál / futballpálya.

Július 23., vasárnap:

8:00 Lovas ébresztő;

11:00 Ünnepi istentisztelet és az új ravatalozóház felavatása / református vártemplom;

14:00 Autó-kiállítás a Retromobil Club Romania szervezésében / futballpálya;

14:30 Lovas ügyességi vetélkedő / futballpálya;

14:30 A Tekergő együttes koncertje / jurta;

15:00 Mocanu Erika műsora / színpad;

16:00 A Szi@ formáció néptánc-előadása / színpad;

16:00 Kovács István: A kiskakas gyémánt félkrajcárja – bábszínházi előadás / jurta;

16:30 Szávuly Balázs koncertje / színpad;

17:00 Játékok, kézműves foglalkozások gyerekeknek / jurta;

17:30 Pittyes2es és Gyufa / színpad;

19:00 Insect-koncert / színpad;

20:30 Tombolasorsolás / színpad;

21:00 Dreamflow-koncert / színpad.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Tizenöt sürgősségi esethez riasztották kedden a Hargita megyei hivatásos tűzoltókat. A beavatkozások többsége egészségügyi segítségnyújtás volt, de közlekedési balesetekhez és más veszélyhelyzetekhez is kivonultak az egységek.

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon
2026. július 22., szerda

Kútba esett lovat mentettek ki Alcsíkon

Hirdetés
2026. július 22., szerda

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben

Július 27. és 31. között rendkívüli ülésszakra hívták össze a felsőházat az országos helyreállítási tervhez kapcsolódó törvénytervezetek és az Országos Kataszteri Hivatalnál kialakult helyzettel összefüggő jogszabályjavaslatok elfogadása érdekében.

Rendkívüli ülésszak kezdődik jövő héten a román parlamentben
2026. július 22., szerda

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban

Háborúk, geopolitikai átrendeződés, bizonytalan európai jövő és regionális együttműködés: ezek a kérdések uralták a 35. Tusványos első nagypolitikai paneljét, ahol Magyarország, Románia és Lengyelország szerepét keresték a változó világrendben.

Volt külügyminiszterrel boncolgatták Tusványoson, hogy hol van Magyarország, Románia és Lengyelország helye a világban
2026. július 22., szerda

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás

Rendhagyó módon immár harmadik alkalommal kerül vissza az erdélyi mozik műsorára a Hogyan tudnék élni nélküled? című magyar zenés vígjáték. A film vetítései előtt ezúttal a folytatás első, több mint háromperces exkluzív részletét is levetítik.

Újra műsorra tűzik Erdélyben a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet – exkluzív előzetessel érkezik a folytatás
Hirdetés
2026. július 22., szerda

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza

A Bisztraterebes–Bihar autópályaszakasz kivitelezője szerint a munkálatok a tervezettnél gyorsabban haladnak, így elképzelhető, hogy a 28,55 kilométeres részt már idén decemberben átadják a forgalomnak.

A határidő előtt megnyílhat az észak-erdélyi autópálya két szakasza
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

Folyamatosan szemerkélő, időnként erősebben eleredő eső fogadja a tusványosozókat szerdán.

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
Szerda az esőről (is) szól Tusványoson
2026. július 22., szerda

Szerda az esőről (is) szól Tusványoson

2026. július 22., szerda

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába

Közzétette szerdán az oktatási minisztérium az országos képességfelmérőn részt vett nyolcadikosok középiskolai számítógépes elosztásának eredményeit.

Szinte minden nyolcadikos bekerült valamelyik középiskolába
Hirdetés
2026. július 22., szerda

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát

Az alaptörvény 17. módosításával Magyarországon politikai önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz, mint ellenzéki párt ezzel szemben határozza meg magát – jelentette ki Orbán Viktor szerdán Budapesten.

Orbán Viktor: Magyarországon önkényuralmi rendszer jött létre, és a Fidesz ezzel szemben határozza meg magát
2026. július 22., szerda

Védelmi miniszter: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát

Cáfolta szerdán a Facebook-oldalán Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter azokat a nyilvánosságban terjedő információkat, miszerint „Romániának azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát”, illetve „a SAFE-hitelek külföldi vállalatokhoz kerülnek”.

Védelmi miniszter: Romániának nem azért megy rosszul, mert támogatja Ukrajnát
2026. július 22., szerda

Ismét megy felfele az üzemanyagok ára

A hétvégén is nőttek az üzemanyag-árak, a gázolaj ára pedig literenként 5 banival emelkedett keddtől – számol be az economica.net gazdasági hírportál. Szerdán ismét emelkedett az üzemanyagok ára.

Ismét megy felfele az üzemanyagok ára
Ismét megy felfele az üzemanyagok ára
2026. július 22., szerda

Ismét megy felfele az üzemanyagok ára

Hirdetés