
A környék lakói szerint rendszeresen töltöttek itt át gázt egyik tartálykocsiból a másikba. Ez történt szombat este is, amikor az első robbanás bekövetkezett
Fotó: Alex Micsik/Agerpres
Továbbra is lélegeztetőgéppel tartják életben a szombat esti autógázrobbanás kilenc súlyos égési sérültjét, akik közül hármat hazai, hatot pedig külföldi kórházakban ápolnak – közölte az egészségügyi minisztérium.
2023. augusztus 29., 10:572023. augusztus 29., 10:57
2023. augusztus 29., 11:362023. augusztus 29., 11:36
Vasárnap tizenkét égési sérültet szállítottak a védelmi minisztérium egészségügyi küldetésekre kialakított repülőgépeivel külföldre – Brüsszelbe, Milánóba, Berlinbe, Grazba, Bécsbe, Lübeckbe és Bergenbe. A legsúlyosabb – bőrfelületük 80, illetve 45 százalékát érintő – égési sérüléseket szenvedett pácienseket Olaszországba vitték. A Romániában ápolt további 29 könnyebb és közepes esettel együtt
– közölte a tárca.
A robbanásoknak két halálos áldozata van: az autógáz-töltőállomással szemben lakó házaspár. Médiabeszámolók szerint a gázszag miatt ajtót nyitó asszony egész teste lángba borult a robbanás pillanatában, és testfelületének 95 százaléka megégett. Ennek láttán férje szívrohamot kapott és meghalt, a menthetetlen állapotban lévő asszony pedig vasárnap délben hunyt el.

A legfőbb ügyész vasárnap este bejelentette, hogy az ügyészség vizsgálja a szombat este felrobbant crevediai LPG-állomást működtető vállalkozás tevékenységét és azt is, hogy milyen ellenőrzéseket végeztek a hatóságok a telephely 2020-as bezárása után.
A Bukaresttől 25 kilométernyire lévő Crevedián egy olyan autógáz-töltőállomásnál következett be két órán belül két pusztító robbanás, amelynek a működési engedélyét – szabálytalanságok miatt – már három éve bevonta a tűzoltóság.

A Crevedián felrobbant volt LPG-állomás már közel három éve nem rendelkezik környezetvédelmi engedéllyel – közölte vasárnap este az Országos Környezetvédelmi Ügynökség (ANPM).
A környék lakói szerint azonban a – caracali polgármester fiának tulajdonában lévő – cég alkalmazottai továbbra is rendszeresen töltöttek itt át LP-gázt egyik tartálykocsiból a másikba. Ez történt szombat este is, amikor az első robbanás bekövetkezett. A második robbanásban 43 tűzoltó sérült meg, akik azt próbálták megakadályozni, hogy a lángok átterjedjenek a szomszédos házakra.
Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.
Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.
Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.
Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Jóváhagyta a kormány pénteki ülésén a Romsilva 2026-os költségvetését, amely több mint 105 millió lejes bruttó nyereséggel számol, és fedezetet biztosít mind az 5300 terepen dolgozó erdész testkamerájának beszerzésére.
Nem merült fel olyan szakmai kifogás, amely indokolná az orvosi, fogorvosi és gyógyszerészi szakvizsga megismétlését vagy a dolgozatok újrajavítását – közölte pénteken az egészségügyi minisztérium.
Az idei influenzaszezon első halálos áldozata egy 65 év feletti, krónikus betegségekben szenvedő Kolozs megyei férfi – közölte pénteken honlapján az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) pénteken közölte, hogy a parlamenthez benyújtott kormányprogramban valamennyi olyan intézkedés szerepel, amelyet a párt Luca Niculescu kijelölt miniszterelnöktől kért.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatásoknak a kifizetései – tájékoztatott a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
szóljon hozzá!