
Egy korábbi, rovásírást is tartalmazó tábla. Nem volt hosszú életű
Fotó: Székelyhon
Már jelentkezhetnek a szakmabeliek a csíkszeredai önkormányzat ötletpályázatára, amelynek célja a város bejárataihoz terveztetni olyan üdvözlő építményeket, amelyek a „csíkszeredaiságot” tükrözik. Az elképzeléseket ugyan szakmai zsűri bírálja el, azonban lehetősége lesz a városlakóknak is véleményezni ezeket.
2023. május 02., 16:182023. május 02., 16:18
2023. május 02., 16:252023. május 02., 16:25
Elrajtolt május másodikától az arculati pályázat: Csíkszereda hét bejáratához kell tervezni olyan üdvözlő építményeket, elemeket, amelyek a város jelenét és múltját, az egész közösség értékrendjét, kultúráját megmutatni képesek. Jelenleg ugyanis
– magyarázta Korodi Attila polgármester, aki hozzátette, a szakma részéről úgy látják, nagy az érdeklődés a pályázat iránt.
Ugyanakkor abban bízik, hogy az alkotások a városlakók és a szakmai zsűri tetszését is elnyerik. Fontos tudni még, hogy ezeket az építményeket nem építi fel a város, erre a célra majd jövőben szeretnének elindítani egy közbeszerzést, amelynek kiírásához ezt az ötletversenyt vennék alapul.
Albert Sándor, Csíkszereda főépítésze az ötletpályázatról elmondta, szándékosan nem szabtak meg sok kikötést, hogy minél szélesebb tárházát nyissák meg az ötleteteknek. A csíkszeredai önkormányzati képviselők által megszavazott vonatkozó határozatban szerepel kikötésként, hogy
A további feltételek között szerepel még, hogy a pályázatra csak olyan természetes vagy jogi személyek, csapatok jelentkezhetnek, akik közül legalább egyiknek van építészi aláírási joga.
„Az volt a cél, hogy megszólítsuk a szakmabelieket, építészeket, művészeket” – jegyezte meg. A korábbi terveikhez képest az önkormányzat csúszott a pályázat elindításával, merthogy 2012-ben bonyolítottak le utoljára hasonlót, és tisztázniuk kellett a törvényes kereteit. Így az újonnan elfogadott kalendárium szerint május 2-tól kezdve június 9-ig jelentkezhetnek a pályázók, akik projektötleteiket augusztus 18-ig nyújthatják be a városházára anonimizáltan.
Nyertest szeptember 11-én hirdetnek.
Az első helyezett 15 ezer lejes,
a második 10 ezer lejes,
a harmadik 7500 lejes,
két különdíjas pedig 5000 lejes jutalomban részesül.
A zsűri tagjai lesznek Korodi Attila polgármester, Albert Sándor főépítész, Bogos Ernő építész, Siklódi Ferenc, valamint Ferencz S. Apor képzőművészek, adott esetben helyettes zsűritagok Bors Béla alpolgármester, illetve Both András építész.
További részletes információk megtalálhatók a pályázattal kapcsolatban a városháza honlapján.
Nicușor Dan megtámadta az alkotmánybíróságon a parlamentben múlt héten elfogadott új feddhetetlenségi törvényt – közölte hétfőn az elnöki hivatal.
Mit tud a lakosság a Maros megyét is érintő méltányos átállási programról, a munkahelyek megszűnéséről, átalakulásáról? Hogyan látja a települése jövőjét? – ezekkel a témákkal is foglalkozik a napokban közzétett kérdőív.
Nem bizonyult tartósnak a Duna vízszintjének emelkedése Csernavodánál, fel kell készülni arra, hogy néhány napig teljesen le kell fog állni az atomerőmű – jelentette be Alexandru Bușoi energetikai államtitkár hétfőn.
Alvás közben korrigálja a látást, nappal pedig szemüveg és hagyományos kontaktlencse nélkül biztosít éles látást. Az éjszakai kontaktlencse egyben kényelmes, és a gyermekkori rövidlátás előrehaladását is lassíthatja.
Az RMDSZ első opciója egy teljes jogkörű kormány megalakítására egy „nagykoalíció” létrehozása, más országok mintájára, hogy megakadályozzák a szélsőséges erők kormányra jutását – jelentette ki hétfőn Cseke Attila ügyvivő fejlesztési miniszter.
Harminckét járvezetői engedélyt függesztettek fel a hétvégén a hatóságok Maros megyében, de olyan sofőrt is feltartóztattak, aki nem rendelkezett jogosítvánnyal – tájékoztat a Maros Megyei rendőr-főkapitányság.
Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter szerint a közösségi oldalakon terjedő félretájékoztatás „rendkívül veszélyessé” vált, ezért az államnak határozottabban kell fellépnie, szükség esetén a jogszabályok szigorításával.
A házbizottság érvényesnek minősítette azt a 140 képviselő által támogatott indítványt, amelyben a Tisza parlamenti frakciója Baka Andrást jelöli államfőnek.
Magyar és román nyelven rakták ki Csíkszereda nevét a város egyik újonnan létrehozott körforgalmában, a Hargita utcában.
Új szabályok léptek életbe a más uniós tagállamokban vásárolt jövedéki termékek Romániába történő behozatalára.
2 hozzászólás