
Fotó: Kristó Róbert
Korodi Attila parlamenti képviselő március 16-án interpellációt intézett Vasile Blaga belügyminiszterhez a március 14-ei gyimesbükki eseményeket illetően. Előzmények: március 14-én a Bákó megyei Gyimesbükkön a helybéli magyar közösség is készült megemlékezni az 1848-as márciusi eseményekről, de a békés ünneplés lehetősége nem adatott meg nekik, mert már korán reggel öt rendőrautó, több csendőr, egy tűzoltóautó, valamint civilbe öltözött rendőrök lepték el a települést, és kérdezősködni kezdtek a Csángó Gyerekekért Alapítvány székhelyén tartandó esti ünnepséget illetően.
2010. március 16., 15:532010. március 16., 15:53
2010. március 16., 16:112010. március 16., 16:11
A képviselő ugyanakkor kiemelte: „noha a tűzoltóság az autó jelenlétét azzal magyarázta, hogy elővigyázatosak, nehogy tűzeset forduljon elő, ennek nem volt értelme, mivel már előzetesen megtagadták a terem fűtésének az engedélyezését. Végül a megemlékezést az esti mise végeztével a templomban tartották meg, minthogy a szervezők nem szerették volna fűtetlen terembe vinni az embereket. A civilbe öltözött rendőrök az esemény időtartama alatt végig fényképeztek, valamint hangfelvételeket készítettek. A 14-én történtekre az eddigiekben nem volt precedens. A gyimesbükki közösség a korábbi években is megemlékezett 1848 márciusáról, és nem zavarta meg őket sem a rendőrség, sem a csendőrség, sem a tűzoltóság. Miniszter úr, úgy vélem, közös érdekünk, hogy megtudjuk, ki hozta Bákó megyében a döntést, amelynek értelmében a rendőrök, a csendőrök és a tűzoltók kiszálltak március 14-én Gyimesbükkbe. Kérem, segítsen ennek kiderítésében. Ugyanakkor fontosnak tartom azt is, hogy a döntés oka is nyilvánosságra kerüljön, valamint az is, hogy miért használtak a rendőrök a szekuritátéhoz hasonló módszereket (fényképezés, hangfelvétel készítése, faggatózás)”.
Korodi Attila, Hargita megyei parlamenti képviselő írásban és szóban is várja a belügyminiszter válaszát.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.
szóljon hozzá!