Hirdetés
Hirdetés

Kizöldült a színház is – újrakezdés két hónap után

Andersen és Kelemen Kató szerepében Bilibók Attila és Tóth Jess •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

Andersen és Kelemen Kató szerepében Bilibók Attila és Tóth Jess

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

December 11-én mutatta be a Csíki Játékszín az Én és a kisöcsém című operettet, és ezzel az első székelyföldi színház lett, amely az októberi bezárás óta közönség előtt játszhatott. Az előadást december 20-ával bezárólag nyolc alkalommal játszották a tavalyi évadból maradt bérletek tulajdonosainak, valamint 30-án is ezzel a művel zárják az évet. Milyen volt két hónapig úgy próbálni a darabot, hogy nem tudták, mikor adhatják majd elő? Milyen volt visszatérni a 150 főre korlátozott, de végre személyesen jelenlévő közönség elé? Erről kérdeztük a Csíki Játékszín színészeit a 20-ai előadás után, és néhány kulisszatitkot is megpróbáltunk kideríteni.

Székelyhon

2020. december 30., 10:392020. december 30., 10:39

2020. december 30., 10:422020. december 30., 10:42

A színház előterében vasárnap este egyre dagadó sorban várták a nézők, hogy a járványügyi intézkedéseknek megfelelően beengedjék őket a nézőtérre. Számuk hamar elérte e megengedett maximumot, felcsendült a jól ismert figyelmeztetés a telefonok kikapcsolására, bezárultak az ajtók, kialudtak a fények, és elkezdődött az előadás, amely – a hatályos törvények értelmében – szünet nélkül zajlott. Utóbbi, úgy tűnt, senkinek nem jelentett gondot. A színházra éhező nézők „panasz” nélkül ülték végig a kétórás előadást – sőt háromszoros vastapssal adtak hangot tetszésüknek, majd a kijelölt oldalajtón távoztak.

Hirdetés

Átöltözés után több szereplőt – Bilibók Attilát, Tóth Jesst, Szabó Enikőt és Zsigmond Éva Beátát – kérdeztünk a színház nagy visszatéréséről. Mint elmondták, a Csíki Játékszínben folyamatosan próbálnak, így szerencsére ez az előadás is készen állt a bemutatásra, mire kiderült, hogy ismét közönség elé állhatnak. Azt, hogy ismét nézők előtt játszhatnak, ők is csak a december 11-ei bemutató előtt körülbelül egy héttel tudták meg, de izgatottan várták a visszatérést.

Bilibók Attila •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Bilibók Attila

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

A tény, hogy senki nem tudta, mikor lehet bemutatni a felkészülésük eredményét, mindenkire másképp hatott. Bilibók Attila elmondta, rá is úgy hatott ez a bizonytalan helyzet, mint a többiekre: úgy érezte, van még idő, nem kell annyira sietni, de ugyanakkor „készenléti állapotban” is kellett lenni, arra az esetre, ha kedvezően alakulna a helyzet a színházak számára.

Reménykedett abban, hogy lesznek, akiket nem rettent el a járványhelyzet, és veszik a bátorságot, hogy színházba jöjjenek.

A visszajelzések azt igazolják, hogy a nézők lelkesednek ezért az előadásért.

Tóth Jess •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Tóth Jess

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

Tóth Jess azt mesélte, hogy ő sem lazított, bízva abban, hogy előbb-utóbb úgyis közönség elé kerül a közös munka gyümölcse. Mint mondta, számára is nagyon inspiráló volt a próbafolyamat. Szabó Enikő elárulta, a két órás időkorlát miatt a darabot alaposan át kellett dolgozni dramaturgiailag, figyelve arra is, hogy a történet érthető maradjon, a nézőnek ne legyen hiányérzete.

Vadász Frici szerepében Szabó Enikő •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Vadász Frici szerepében Szabó Enikő

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

A visszajelzések alapján a feladatot Kányádi Szilárd rendező sikeresen megoldotta, és a nyolc főre csökkent szereplőgárdával, a zenészekkel, valamint a többi közreműködővel együtt egy nagyon élvezhető, jól működő, pörgős előadást állítottak össze.

Bilibók Attila és – Piri szerepében – Zsigmond Éva Beáta •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Bilibók Attila és – Piri szerepében – Zsigmond Éva Beáta

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

Idézet
Természetes, hogy jó hatással volt ránk az élő közönség, hisz a színház értük van, szükség van rájuk

– mondta Zsigmond Éva Beáta, aki talán jobban várta a premiert, mint a többiek, hisz a nyári, Mikó-várban tartott előadásokban ő nem szerepelt.

Akik felléptek a nyári szabadtéri rendezvényeken, arról számoltak be, hogy az talán még nagyobb visszatérés volt, a nagy tavaszi leállás után. A fiatal, pályakezdő Tóth Jessnek például ez volt az első szabadtéri fellépése. Mint mondta, ezek az előadások azért is különlegesek voltak, mert

ekkor találkoztak először maszkos nézőkkel, ami elsőre furcsa élménynek bizonyult, de idővel megszokták, és a színpadra lépés öröme is feledtette a helyzet szokatlanságát.

Bilibók Attila és Tóth Jess •  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Bilibók Attila és Tóth Jess

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

A házi bemutatón, valamint a nyolc egymás utáni előadáson a színészek azt vették észre, hogy ahogy terjedt a nyitás híre, egyre több bérletes néző érkezett, és a jegyek is egyre nagyobb számban fogytak. „Ma játszottuk sorozatban kilencedik alkalommal ezt az előadást, és talán most volt legfelszabadultabb a közönség, mintha soha nem létezett volna ez a pandémia” – mondta Szabó Enikő. Bilibók Attila hozzátette, a sok néző ezen az estén egymás lelkesedését is növelte, ez lehetett a siker egyik oka.

•  Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín Galéria

Fotó: Veress Albert/Csíki Játékszín

Aki az eddigi előadások egyikére sem jutott el, annak januárban többször is lesz lehetősége megnézni Eisemann Mihály és Szilágyi László művét. Jegyek már kaphatók a színház titkárságán.

Mihálykó Tihamér

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Medve jelenléte miatt küldtek Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiaknak szombat este 20 óra 25 perckor.

Medvét láttak Csíktaplocán
Medvét láttak Csíktaplocán
2026. október 17., szombat

Medvét láttak Csíktaplocán

Hirdetés
2026. október 17., szombat

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este

Két drónt észleltek, majd semmisítettek meg szombat este román katonai pilóták a Fekete-tenger felett – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.

Két drónt lőttek le a Fekete-tenger felett szombat este
2026. október 17., szombat

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

Bolojan: a PNL szükségből fogja támogatni a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén

A pénzügyminisztérium szombaton közzétett adatai szerint júliusban az előző havi 1197 milliárd lejről 1205 milliárd lejre nőtt az államadósság.

Emelkedett Románia államadóssága a nyár közepén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök

Több mint 2100 bírságot szabott ki az autópálya-rendőrség az október 5. és 11. között végzett ellenőrzések során – közölte szombaton az Országos Rendőr-főkapitányság.

Nem fogták magukat vissza a bírságokkal az autópálya-rendőrök
2026. október 17., szombat

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban

Medencetöréssel és karmolt sebekkel került kórházba az a nő, akire csütörtök reggel támadt egy medve a Bodok községhez tartozó Zalán egyik utcáján. Az áldozat éppen iskolába tartott a fiával, amikor szembejött velük a nagyvad.

Fényes nappal támadt a gyerekével iskolába tartó nőre a medve egy háromszéki faluban
2026. október 17., szombat

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba

A héten megműtött XIV. Leó pápa klinikai kórképe megfelelőnek bizonyul, a kórházból elbocsátható – közölték a római Gemelli-klinikának az egyházfőt kísérő orvosai szombaton.

Orvosai szerint XIV. Leó pápa elhagyhatja a kórházat, délután visszatér a Vatikánba
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban

Szeptember végén 4 674 614 nyugdíjast tartottak nyilván Romániában, 2725-tel kevesebbet, mint az előző hónapban; az átlagnyugdíj 2785 lej volt – derül ki az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Csökkent a nyugdíjasok száma a múlt hónapban
2026. október 17., szombat

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek

Drónt észleltek szombat reggel a hadsereg radarjai Ukrajna légterében, amely a Tulcea megyei Plaurutól északra, a román határ felé haladt – közölte a védelmi minisztérium. A drón nem lépett be Románia légterébe.

A hétvége kezdetén sem maradtak drónriasztás nélkül a Tulcea megyeiek
2026. október 17., szombat

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron

Kilogrammonként 2 lej 50 bani körüli áron kínálják a káposztát a szombati, 19. szépvízi káposztavágáson és -vásáron. A kilátogatók közül sokan a kisebb, közepes méretű fejeket keresik, miközben idén sok nagyobb káposzta termett.

Régi szokás, friss termés a szépvízi káposztavásáron
Hirdetés