
Fotó: Info Trafic Romania/Facebook
Tanulságos képsorokat osztottak meg az Info Trafic Románia Facebook-oldalon. Mindkét baki elkerülhető lett volna, na de majd ha tanulunk az esetből, akkor ezután.
2026. január 13., 08:202026. január 13., 08:20
Az egyik videóban annak a tipikus (bal)esetét mutatják be, amikor nem az útviszonyoknak megfelelően vezetünk. A felvételen látható sofőr túl gyorsan haladt az előtte lévő autóhoz képest, így nem tudott időben megállni, kicsúszott és összeütközött a szemből érkezővel.
Egy másik sofőr pedig csak nagyjából pucolta le a friss hóval belepett autóját, így fékezéskor a tetőn lévő mennyiség a szélvédőre csúszott, teljesen eltakarva a kilátást. Balesetveszélyes.
Igazi tavaszi idővel köszöntött be a március, a napsütésnek hála Székelyföld nagy részén 10 Celsius-fok fölé emelkedett a hőmérséklet vasárnap délutánra.
Iráni rakéta törmelékétől gyulladt ki szombaton a dubaji Burj al Arab hétcsillagos szálloda burkolata, háborús hangulat uralkodik a kedvelt turisztikai nagyvárosban – erről szólnak a hírek. Egy székelyföldi turista azonban cáfolja mindezeket.
A hegyimentők sikeresen kimentettek három ukrán állampolgárt, akik szombaton eltévedtek a Máramarosi-havasokban, több mint 1600 méteres magasságban – közölte vasárnap a Facebook-oldalán a Máramaros megyei Salvamont.
Romániában az üzemanyag ára meghaladhatja a literenkénti 9–10 lejt, ha a kőolaj hordónkénti világpiaci ára tartósan 90–100 dollár körül stabilizálódik – figyelmeztetett elemzésében Dumitru Chisăliță, az Intelligens Energia Egyesület elnöke.
Málta egy hatalmas szabadtéri múzeumnak is beillik, várfalakkal övezett fővárosa mellett több helyszín a világörökség oltalmát élvezi. Bár nem bántuk meg a felkeresését, vegyes érzésekkel tértünk haza a világok országútjának színes pihenőhelyéről.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat este a közel-keleti helyzettel kapcsolatban a Facebook-oldalán közölte, hogy a román hatóságok elsődleges prioritása valamennyi román állampolgár biztonsága.
Mintegy ezer román állampolgár vette fel a kapcsolatot a közel-keleti térségben működő román diplomáciai képviseletekkel az Egyesült Államok és Izrael Irán elleni támadásai után – közölte szombat este külügyminiszter.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
1 hozzászólás