
Jogtalanul alakították ki a román parcellát az úzvölgyi katonatemetőben, ezt most már a bíróság is kimondta. Archív
Fotó: Pinti Attila
A Bákói Táblabíróság csütörtökön jogerősen érvénytelenítette Dormánfalva város önkormányzati testületének azt a 2019 márciusában hozott határozatát, mellyel a város közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt. Az ítélet kivonatát a romániai bíróságok portálján tették közzé.
2021. október 28., 18:032021. október 28., 18:03
A táblabíróság közölte: megalapozatlannak tartotta és elutasította Dormánfalva város és a dormánfalvi városi tanács fellebbezését az önkormányzati határozatot érvénytelenítő első fokú ítélet ellen. A bejegyzés szerint a mostani határozat végleges. A perben Csíkszentmártont a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat ügyvédje képviselte.
A most érvénytelenített határozat alapján állította ki maga számára az építési engedélyt is, amellyel román parcellát hozott létre, és emlékművet épített a temetőben.
Előzmények
Mint ismert, Dormámfalva önkormányzata 2019 márciusában saját közvagyonává nyilvánította az úzvölgyi katonatemetőt, és áprilisban önkényesen román parcellát alakított ki a Úzvölgye sírkertjében. Korábban a temetőt Csíkszentmárton község gondozta, és a magyar közösség magyar katonatemetőként tartotta számon. 2019. június 6-án több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen a román parcella és emlékmű román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni ezt. Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akinek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának.
Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.
Közelíteni fog a hőmérséklet a naptári dátumra jellemző értékekhez, szemben azzal, amit március elejétől mostanáig tapasztaltunk.
A parlament költségvetési-pénzügyi bizottságai csütörtöki együttes ülésükön 38 támogató és 13 elutasító szavazattal elfogadták a 2026-os állami költségvetés tervezetét. A jogszabályavaslat a parlament plénuma elé kerül.
A kormány csütörtökön 620 millió lejes keretet hagyott jóvá a mezőgazdaságban felhasznált gázolaj jövedéki adójának támogatására.
Több mint 131 000 diák iratkozott be a jövő héten kezdődő próbaérettségire, amelyet a végzős középiskolai osztályokkal rendelkező iskolák 95,16 százalékában szerveznek meg – tájékoztatott csütörtökön az oktatási minisztérium.
Mindhárom szakaszon elkezdődött a munka a Hargita Megye Tanácsa által megrendelt, nagyszabású udvarhelyszéki útfelújításon. Noha nem lesznek a legmélyrehatóbbak a műszaki megoldások, azért jól járható utakat ígérnek.
Csütörtök délután folytatódott az idei költségvetés tervezetének vitája a parlament költségvetési-pénzügyi bizottságaiban, miután a kormánykoalíció vezetői a reggeli egyeztetésen megoldást találtak a szociális csomag finanszírozására.
Akár 10 százalékkal is emelkedhet a hónap végéig a kenyér és a pékáru ára Romániában az üzemanyagok drágulása és az élelmiszeripart védő kormányzati intézkedések hiánya miatt – nyilatkozta csütörtökön a Rompan munkaadói szervezet elnöke.
Megkezdődött a csomagok postázása a levélszavazatra jogosult magyar állampolgárok számára. A szavazólapokat legkésőbb április 12-ig kell kitöltetni és leadni. Mutatjuk a leggyakoribb hibákat, és azt is, miként kerülhető el az érvénytelen szavazat.
Fontos üzenetre hívja fel a figyelmet Bölöni László: a levélszavazás során egy apró hiba is elegendő lehet ahhoz, hogy a voks érvénytelenné váljon.
2 hozzászólás