Elmaradt a döntéshozatal a sepsiszentgyörgyi városi tanács csütörtökre meghirdetett rendes ülésén, miután a testület tagjai egy perc híján fél órás vita után leszavazták a javasolt napirendet.
Élőben közvetítjük a Székelyhon.ro-n a Sepsi BC ma esti női kosárlabda Európa-kupabeli mérkőzését Tel Avivból. A háromszéki együttes a helyi Hapoel Hatikva ellen lép pályára, bízva abban, hogy sikerül megszerezni az első győzelmet a sorozatban.
Továbbra is százszázalékos a Sepsi BC női kosárlabda-csapata: Sepsi BC–Gyulafehérvár 84:47.
Négy évvel ezelőtt kezdődött, hagyomány lett belőle: a sepsiszentgyörgyi Tanulók Házában szombaton délig várják adventikoszorú-készítésre az érdeklődőket, fiatalokat és idősebbeket egyaránt.
Fekete karszalaggal dolgoznak szerda estig a háromszéki gyógyszerészek.
Alacsony volt a választókedv Háromszéken az államfőválasztás első fordulójában: a háromszékiek az országos statisztikában az utolsó előtti helyen végeztek mind az államelnök-választáson, mind a népszavazáson való jelenlét tekintetében.
Igencsak színes és sokoldalú hétköznapokat tudhat magáénak a Duna Televízió Heted7Ország – Benedek Elek Mesemondó Versenyének döntőjébe jutott kálnoki Gödri Apolka.
A várakozásnak megfelelően Háromszéken igencsak visszafogott volt a részvételi kedv az államelnök-választás első fordulójában.
Továbbra is függőben a sepsiszentgyörgyi Művész mozi ügye.
Több mint 186 ezer, szavazati joggal rendelkező polgárt várnak vasárnap az urnák elé Háromszéken.
Bálint József alpolgármester leváltását tűzik napirendre a sepsiszentgyörgyi tanács jövő heti rendes ülésén, jelentette be Antal Árpád.
Lőrincz Edit nyugdíjas pedagógus, aki az aktív munkásévek után sem vonult vissza a közösségi életből. Szenvedélye és elhivatottsága új irányt vett, amikor felfedezte a szenior táncot.
Lezáratja a sepsiszentgyörgyi Olt-hidat az autós forgalom elől, ha tavaszig nem kezdik el a felújítását, jelentette be Antal Árpád polgármester.
Feljelentést tett a kézdivásárhelyi magyarverés ügyében Bokor Tibor felsőháromszéki szenátor.
A háromszéki Kálnokról származó Gödri Apolka nyerte a Duna Televízió Heted7Ország – Benedek Elek Mesemondó Versenyének erdélyi szakaszát.
E hét végén megkezdődik a női kosárlabda-bajnokság alapszakaszának visszavágó-sorozata.
Szülőfalujában, az erdővidéki Bodoson köszöntötték a 80. születésnapját november 25-én ünneplő történész-akadémikus dr. Egyed Ákost.
Székelyföldi fotóművészek nyerték meg a Romániai Fotóklubokat egyesítő szervezet versenyének nagydíját.
A háromszéki románok képviselői nem támogatják, hogy a román szélsőjobboldal Sepsiszentgyörgyön ünnepelje Románia nemzeti ünnepét.