
Fotó: Veres Nándor
A Kovászna megyei diákok több mint 900 ezer órányi hiányzást gyűjtöttek össze az elmúlt tanévben, ezek több mint fele, 54 százaléka igazolatlan. A tanfelügyelőség honlapján közzétett jelentés szerint egy diák átlag 34,4 órát hiányzott, ebből 18,5 órát igazolatlanul.
2017. március 05., 11:162017. március 05., 11:16
2017. március 06., 10:542017. március 06., 10:54
A középiskolákban átlag 40 órát hiányzott egy diák, amiből 11,4 órát igazolatlanul, míg a szakiskolákban az egy főre eső 58 óra hiányzásból 26 minősül lógásnak. A jelentés szerint a 2015–2016-os tanévben az egy évvel korábbi adatokhoz képest nőtt az igazolatlan hiányzások száma.
A tanfelügyelőség elemzése szerint a hiányzások hátterében elsősorban személyes okok állnak, a diákok ugyanakkor egészségi okokból sem mennek iskolába, de felsorolják a motiváció hiányát, az érdektelenséget, a bizalmatlanságot az oktatási rendszerrel szemben, a fáradtságot, a szorongást, az önbecsülés hiányát, a kisebbrendűségi érzést. Szintén a hiányzások okai között említik a családi vagy éppen társadalmi-gazdasági hátteret, vagyis ha a gyerek szegény vagy rendezetlen családból származik, a szülei elhanyagolják, túl elfoglaltak vagy éppen külföldön dolgoznak.
A pedagógus és diák közötti viszony szintén okozhatja, hogy a gyerek nem megy szívesen iskolába, a túlterheltség, a rossz kommunikáció, a felmérésektől való félelem, a diáktársakkal való konfliktusok is meghúzódnak a háttérben.
A tanfelügyelőség felszólította a tanintézeteket, hogy ellenőrizzék a hiányzásokat és alkalmazzák szigorúan az iskola belső rendszabályzatát – abban bíznak, hogy talán így sikerül visszaszorítani a hiányzásokat, és az iskolaelhagyást. Kiss Imre főtanfelügyelő már a tanév elején nulla toleranciát hirdetett a lógásokkal szemben, és elmondta, rajtaütésszerűen ellenőrzik, hogy betartják-e az iskolákban az órarendet.
Letért az útról kisteherautójával és egy ház kerítésének hajtott egy 43 éves férfi Uzon községben. Az ittasan vezető, korábban közlekedési bűncselekmény miatt már elítélt sofőrt őrizetbe vették, majd 30 napos házi őrizetbe helyezték.
Jogosítvány nélkül vezette gépjárművét az a férfi, akit a háromszéki rendőrök Torján állítottak meg ellenőrzésre. Kiderült, a férfi jogosítványát már korábban, közlekedési bűncselekmények miatt bevonták, ráadásul erősen ittas állapotban ült volán mögé.
Mintegy két hektáron égett a száraz növényzet Dobollón, majd néhány órával később Kézdiszentlélek térségében, Perkőn kigyulladt az aljnövényzet csütörtökön.
Elfogadta a sepsiszentgyörgyi képviselő-testület az új parkolási szabályzatot, amely egységes rendszerbe foglalja a lakónegyedi és a városközponti fizetéses parkolást. Drágul a parkolás, bővülnek a fizetős övezetek, és indul a Sepsi Parking App.
Őrizetbe vették azt a Kovászna megyei sofőrt, aki szerdán ittasan és gépjárművezetői engedély nélkül vezetett Felsőcsernátonban. Mint kiderült, nem első alkalommal cselekedett így.
Zsarolás, fenyegetés, zaklatás és a magánszféra megsértése miatt vettek őrizetbe egy torjai férfit a Kovászna megyei rendőrség bűnügyi nyomozói.
Már több mint 138 ezer alkalommal béreltek kerékpárt a sepsiszentgyörgyi Sepsi Bike rendszerben. A kezdeti technikai nehézségek után a szolgáltatásnak mára több mint 7 ezer regisztrált és több mint 4300 aktív felhasználója van.
A romániai oktatási rendszer súlyos szerkezeti gondja évek óta változatlan: miközben az elméleti líceumok elszippantják a legjobb képességű diákokat, a szaklíceumok minden nyáron megküzdenek a beiskolázási terv teljesítéséért.
Több mint három hete nem működik az Országos Kataszteri és Ingatlan-nyilvántartási Ügynökség (ANCPI) honlapja, ami sokaknak bosszúságot okozott, de sok plusz kiadást is eredményezett. Ügyvédet kérdeztünk a kialakult helyzetről.
Összesen hét házkutatást tartottak egy prostitúciós ügyben vasárnap Kovászna, Prahova és Dâmbovița megyékben, két személyt pedig őrizetbe is vettek Sepsiszentgyörgyön – közölte a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság.
szóljon hozzá!