
A kormány cserben hagyja, mi támogatjuk az otthoni beteggondozást – jelentette be Tamás Sándor. Kovászna Megye Tanácsának elnöke kifejtette, megduplázzák a szociális pályázati alapot, az eddigi 400 ezer lej helyett 800 ezret különítenek el erre a célra, hogy a Diakónia és a Caritas folytatni tudják az otthoni betegápolást.
2017. február 15., 17:462017. február 15., 17:46
A szociális szolgáltatásokat végző civil szervezetek a megyei költségvetés elfogadása után nyújthatják be pályázatukat. „A kormány cserben hagyta a Diakónia Keresztyén Alapítványt és a Gyulafehérvári Caritast, a megyei önkormányzat ezért most is átvállal olyan feladatokat az államtól, amelyeket országosan is kellene finanszírozni. Fontos számunkra, hogy Háromszéken az idősek és a hátrányos helyzetűek a megfelelő ellátásban részesüljenek, éppen ezért kiemelten támogatjuk a szociális ellátásban résztvevő civil szervezetek tevékenységét”— fogalmazott Tamás Sándor.
Makkai Péter, a Diakónia Keresztyén Alapítvány – Írisz Ház igazgatója elmondta, a Háromszéken működő Diakónia teljes költségvetésének közel felét jelenti a most megvont állami támogatás. Az elmúlt években Háromszéken több mint 80 településen mintegy 1300 személyhez jutottak el rendszeresen a két szervezet munkatársai. A két szociális alapítvány székelyföldi szervezetei annak ellenére is folytatják tevékenységüket, hogy a munkaügyi minisztérium évről évre kevesebb állami támogatást nyújt számukra.
Mint ismeretes Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszter rendelettel 40 százalékkal csökkentette januárhoz képest a szociális szolgáltatásokat nyújtó civil szervezetek finanszírozására szánt februári összegeket, a hiányzó pénzt többnyire az otthoni beteggondozást ellátó szervezetektől vették el. Az ügyben az RMDSZ interpellálta a minisztert.
Az ünnepi időszak idején megnő a tűzesetek és más veszélyhelyzetek kockázata, ezért a Kovászna megyei katasztrófavédelem a szálláshelyeken és az otthoni karácsonyi díszítés során betartandó legfontosabb biztonsági szabályokra hívja fel a figyelmet.
A Székely Mikó Kollégium és a Mikes Kelemen Elméleti Líceum öt diákjának teljesítményét díjazta Sepsiszentgyörgy városi tanácsa karácsony előtti utolsó ülésén. Antal Árpád polgármester a tanácsülés végén röviden értékelte az idei évet is.
Az összehangolt munkának köszönhetően a korábbinál gyorsabban tudtak beavatkozni a tavaszi árvízkor, a hosszú távú cél azonban a megelőzés lenne. Kovászna megye prefektusa ezért megvalósíthatósági tanulmány elkészítését kéri a vízügyi igazgatóságtól.
Több bűncselekmény miatt is elfogatóparancs volt érvényben a férfi ellen, aki autójával védőkorlátnak ütközött Kézdisárfalván. A fiatalember alkohol hatása alatt, jogosítvány nélkül vezetett, és miután balesetezett, elmenekült a helyszínről.
Filmvetítéssel egybekötött jótékonysági estet szervez a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ és a Pittyes 2-es és Gyufa december 23-án 16 és 18 órától az intézmény nagytermében. A cél: segíteni egy hallássérült kisfiún és édesapján.
Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. A forgalom sokáig állt a baleset miatt.
Ünnepi műsorral fűzte össze a 2025-ös esztendő utolsó soros ülését Kovászna Megye Tanácsa. A Székely Nemzeti Múzeumban tartott tanácsülésen több fontos döntés született, emellett külön figyelmet szenteltek az idei év kiemelt szereplőinek: a gyerekeknek.
Bemutatják Jánó Mihály legújabb kötetét a kézdivásárhelyi Kosztándi Művészeti Galériában pénteken, 19 órától.
A sepsiszentgyörgyi kisKÖDMÖN együttes bemutatja különleges adventi műsorát egyedi népies hangszerelésben, több székelyföldi városban is, a karácsonyt megelőző napokban.
A sportlétesítmény alapozási munkálatait pár hónap múlva befejezik, nemsokára látványosabb szakaszba ér az építkezés. Sepsiszentgyörgy új jégcsarnoka stratégiai beruházásnak számít, építését nem veszélyeztetik a megszorítások.
szóljon hozzá!