Divatos ékszerek Háromszékről a nagyvilágba

Húszéves, verseket ír, motorral közlekedik és ékszereket készít, melyeket aztán mégsem visel. Kertész Krisztina egyedi, akárcsak az általa készített kreatív ékszerek.

Bús Ildikó

2012. augusztus 30., 19:112012. augusztus 30., 19:11

2012. augusztus 30., 20:002012. augusztus 30., 20:00

A Christart egyedi ékszerekkel az interneten találkozhatnak a sepsiszentgyörgyi nők, és bár csak néhány hete nyílt a webshop az egyik közösségi portálon, máris többen felkeresték az erdővidéki lányt, hogy készítsen nekik valami különlegeset. Kertész Krisztina egy Yamaha Virago motorral érkezett a találkozónkra, ékszerek nélkül, motoros felszerelésben és sokoldalúsága ellenére csendes, megfontolt húszéves.

– Hogyan kezdődött az ékszerekhez való vonzódásod és hogyan jutottál el addig, hogy saját magad is készítsd el?

– A Mikes Kelemenen Líceumban végeztem humán szakon, majd egy évet otthon voltam és ekkor kezdődött az egész, hobbiból. Korábban festettem, verseket írtam, mindenféle kreatív tevékenységbe belevágtam, végül pedig kipróbáltam az ékszerek fűzését, formálását és ez maradt a hozzám legközelebb álló tevékenység. Először csak a családtagjaimnak és barátnőknek készítettem különböző ékszereket, később azonban már eladásra is kínáltam, hiszen a szűk köröm visszajelzései alapján érdemes ezzel foglalkoznom.

– Emlékszel még mi volt az első darab, amit elkészítettél?

– Igen, természetesen. Az első ékszert édesanyámnak készítettem, egy gyöngysort és hozzá illő fülbevalót. Egy iskolatalálkozón viselte, és nagyon örült neki, és én is annak, hogy tetszik és hordja. Az elsőt aztán követte a többi darab, ezeket barátnőknek, rokonoknak készítettem.

– Miből és hogyan készülnek a Christart ékeszerek?

– Az a legfontosabb, hogy olyan anyagokat használjak melyek nem csak szépek, de időtállók és ártalmatlanok is. Minden drót, amit használok, nikkelmentes, így nem feketedik meg és a bőrnek sem ártalmas. Használok különböző gyöngyöket, kristályokat és fát is, a fa ékszerek nagyon keresettek. Az alapanyagok beszerzése viszont gondot jelent, nálunk nem kapni különleges kiegészítőket, gombokat, gyöngyöket, így Budapestről rendelem meg a kellékeket. A fülbevalók, láncok, karkötők saját fantáziám szüleményei, nincs két egyforma darab. Nem rajzolom, tervezem meg, hanem kiválogatom a kellékeket és elkezdem összerakni, míg végül olyan nem lesz, amilyennek a fejemben láttam. Mindenből csak egyet készítek, színeket változtatok, de két ugyanolyan minta nem lesz soha.

– Követed az ékszer-, bizsudivatot vagy saját fantáziádra hagyatkozol?

– Őszintén nem tudom, mi a divat, mert én nem hordok ékszereket, viszont a megrendelőim annál inkább tudják, hogy mit hordanak külföldön vagy mi a menő idén nyáron. Így rájuk bízom magam és az ők kérésükre alakítok ki egy-egy darabot. Most a tollal díszített fülbevalók a legkeresettebbek, illetve a felemás fülcsik. Ez azt jelenti, hogy a forma ugyanaz, de a méret és díszítés változik a két fülbevalónál. Eddig mintegy ötven fülbevalót és láncot formáztam meg, és egyre többen keresnek fel elképzeléseikkel.

– Hogyan tudod értékesíteni az ékszereket?

– Egyelőre a közösségi oldalamon árusítom, de tervezek egy igazi webáruházat is, illetve vásárokba mennék el itthon, valamint Magyarországon. Terveim szerint ott tanulok tovább, a főiskola mellett pedig kinéztem már egy ékszerkészítő tanfolyamot is, ahol üveg és drót alapanyagból dolgoznak, így azt is elkezdem nemsokára. Ez a munka számomra már túlnőtt a hobbin, a tanulmányaimmal párhuzamosan szeretném csinálni. Most már sok megrendelésem van itthon és külföldön is, úgyhogy tényleg kell ezzel foglalkoznom.

– Ha nem ez a hobbid, akkor mi?

– A motorozás. Kiskorom óta motorozok, 12 éves koromban kaptam egy robogót és azzal robogtam egészen mostanáig, míg érettségiztem és megvettük az első igazi nagy motromat. Ez egy Yamaha Virago, és nagyon szeretem az élményt, amit nyújt. A motorozás a jelenben tart, megnyugtat és elveszi minden jelentéktelen dologról a figyelmemet. Olyan ez is, mint az ékszerkészítés.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 17., kedd

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek

A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.

Ha a szomszéd kutyája túl hangosan ugat: jogok és kötelességek
Hirdetés
2026. március 17., kedd

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat

Lezárult a felterjesztési időszak a Pro Urbe díjakra Kovászna megye két legnagyobb városában. Míg Kézdivásárhelyen két név már publikus, Sepsiszentgyörgyön egyelőre titkos az a tizenkét fős lista, amelyből a városvezetők kiválasztják az idei díjazottakat.

Háromszékiek, akiknek élete és munkássága kiérdemli a Pro Urbe díjat
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

Több mint száz háromszéki települést érint, és az első félévi program július 9-én ér véget. A sepsiszentgyörgyi TEGA köztisztasági vállalat vidéki lomtalanítási akciójáról van szó, amely hétfőn kezdődött Illyefalván.

Ismét lomtalanítanak Háromszéken
Ismét lomtalanítanak Háromszéken
2026. március 16., hétfő

Ismét lomtalanítanak Háromszéken

2026. március 15., vasárnap

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó

Huszárokkal, zászlókkal és kokárdákkal, tánccal és énekkel, időnként pedig elcsendesedve ünnepelték március 15-ét Csíkszeredában, Gyergyószentmiklóson, Kézdivásárhelyen, Marosvásárhelyen, a Nyergestetőn, Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen.

Székelyföldön hangot adtak egységnek, tiszteletnek, múltnak és jövőnek – videó
Hirdetés
2026. március 15., vasárnap

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak

Kézdivásárhely 1848-ban megmutatta, képes harcolni, ha hív a haza, most pedig újfent bebizonyította, hogy ünnepelni is tud, ha annak van ideje. Március 15-én régen látott sokaság nyugtázta tapssal dr. Sulyok Tamás magyar köztársasági elnök beszédét.

Március 15.: amikor magyarok milliói egyet gondolnak
2026. március 15., vasárnap

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda

Cigarettacsempészetre szakosodott háromszéki bűnszervezetet leplezett le a rendőrség. Az ügyben végzett harminckét házkutatás során jelentős mennyiségű cigarettát, készpénzt, sőt légfegyvert is találtak.

Elhagyottnak tűnő autókban rejtette el a csempészett cigarettát a háromszéki bűnbanda
2026. március 14., szombat

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét

Tizenkilenc éve emlékeznek meg a szabadságharcról és Gábor Áronról, a hős ágyúöntőről a bodvaji kohónál. A forradalom kitörésének évfordulója előtti napon erdővidékiek és anyaországiak együtt ünnepelték a magyar szabadságot és függetlenséget.

Erdővidéken is megőrizték 1848 szellemiségét
Hirdetés
2026. március 14., szombat

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen

A sepsiszentgyörgyi (szépmezői) kutyamenhely március 14-én ismét várja az állatbarátokat. Februárban a menhely fenntartóinak nagy örömére két tucat kutyát is sikerült örökbe adni, jelenleg sok kölyök várja gazdiját.

Kölyökkutyák várnak simogató kezekre a szépmezői kutyamenhelyen
2026. március 14., szombat

Királyok, császárok, államfők a céhes városban

Vasárnap dr. Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke lesz Kézdivásárhely díszvendége. Ő az eddigi legmagasabb rangú magyar közjogi méltóság, aki itt ünnepi beszédet tart, pedig előtte megannyi király, császár, fejedelem járt a céhes városban.

Királyok, császárok, államfők a céhes városban
2026. március 13., péntek

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre

Kokárdakészítéssel és énekkel hangolódtak a nemzeti ünnepre csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Tein kávézóban, de még pénteken is bárki betérhetett elkészíteni a saját kokárdáját.

Sepsi Pilvax: kokárdakészítéssel hangolódnak az ünnepre
Hirdetés