
Fotó: Gergely Imre
Gyergyóalfalunak kivételes helye van a pünkösdi búcsúba tartó keresztalják között, hiszen a több száz éves hagyomány szerint István pap vezetésével innen indult az első zarándoklat Csíksomlyóra. Idén is több mint kétszázan vágtak neki az útnak.
2024. május 16., 11:402024. május 16., 11:40
Ima és áldás után indult el a templom elől a gyergyóalfalvi keresztalja csütörtökön reggel, a már megszokott rendben, hogy szombaton ott lehessenek a csíksomlyói nyeregben az ünnepi búcsús szentmisén. A zarándoklat vezetője immár 32. alkalommal Balázs József festőművész.
Fotó: Gergely Imre
„Mária minden évben meglep valamivel. Ez általában olyankor mutatkozik meg, amikor az ember kezdi elveszteni a bizalmát valamiben. Bennem is felmerült a gondolat, hogy szükség van-e arra, hogy én vezessem az alfalvi keresztalját, hiszen nélkülem is ugyanúgy elmehetnének. De akkor kaptam egy olyan megerősítést, hogy a kérdést azután már nem teszem fel.
Most itthon hagyok minden bút, bánatot, lótás-futást, zűrzavart, ezt a káoszt, amiben mindannyian élünk. Ez alatt az öt nap alatt rendet teremtek a lelkemben, kisimítom a lelkiismeretemet. Letisztul, azonosul a lelkem azzal a gyönyörrel, amit a Szűzanya ad nekünk ezen az ünnepen” – fogalmazott Balázs József.
Fotó: Gergely Imre
Az alfalvi keresztaljához csatlakoztak a Mária úton Budapestről érkező zarándokok is, akik több, mint egy hónapja vannak úton. A Mária út a mi Caminónk, Csíksomlyó pedig a mi Santiagónk – mondta az egyikük.
Fotó: Gergely Imre
Az alfalviakon és a hozzájuk csatlakozókon kívül csütörtökön reggel elindultak a keresztalják Gyergyószék más településeiről, Remetéről, Ditróból, Szárhegyről és Gyergyószentmiklósról is Csíksomlyó felé.
Oroszország újabb dróntámadást hajtott végre ukrajnai polgári és infrastrukturális célpontok ellen Izmail térségében, a Tulcea megyei folyami határ közelében, szerdára virradóra.
A hét végén várhatóan közvitára bocsátja a kormány az egységes közalkalmazotti bértörvény új tervezetét, ha sikerül politikai megállapodásra jutni – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján Dragoș Pîslaru ügyvivő munkaügyi miniszter.
Az elmúlt időszak egyre növekvő politikai feszültségei alapján számítani lehetett a bizalmatlansági indítványra – jelentette ki kedd este a horvátországi Dubrovnikban Nicușor Dan államfő.
A rémhírek dacára egyelőre nem kell attól tartani, hogy a légitársaságok teljesen kifogynak az üzemanyagból. A kerozin árának emelkedése miatt azonban a tavalyhoz képest drágább lesz a repülés.
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
szóljon hozzá!