
Fotó: Kocsis B. János
Élt a lehetőséggel Tamás Sándor, hogy törvénymódosítás alapján a közrendészeti hatóság tagja lehet. Elmondása szerint a hatóság ülésein szeretne az állami rendőrségnek olyan ügyekről kérdéseket feltenni, melyeket az utóbbi években „elhallgattak vagy mellékvágányra tereltek”.
2019. szeptember 02., 20:302019. szeptember 02., 20:30
2019. szeptember 02., 22:142019. szeptember 02., 22:14
A hétfői sajtótájékoztatón Kovászna Megye Tanácsának elnöke emlékeztetett, hogy a legutóbbi ülésén a testület egyöntetűen támogatta, hogy a Kovászna Megyei Közrendészeti Hatóság (ATOP) tagja lehessen. Hozzátette,
Például öt évvel ezelőtt ismeretlen tettesek felhasították a prefektúra épülete előtt azt a román zászlót, amellyel a kék-arany SIC feliratú táblát takarták el a román hatóságok. Az akkori prefektus, Codrin Munteanu azt állította, a rongálásnak Antal Árpád és Tamás Sándor a morális elkövetője, ám a rendőrség öt év alatt sem azonosította a tettest.
Aztán 2015-ben a prefektus és a rendőrség azt állította, hogy az ismeretlen román katona sepsiszentgyörgyi emlékművénél a nagy méretű román zászlót ismeretlenek székely zászlóra cserélték, ám ezt sem a lakosság nem látta, sem felvétel nem készült, a rendőrség ezt az ügyet sem zárta le. Tavaly az Európa Tanács bálványosi fórumán Dan Tanasă keltett botrányt, megvádolva a szervezőket, hogy ellopták a könyveit. Ez az ügy még mindig nyomozati szakaszban van, Tamás Sándor szerint „vegzálják” a megyei önkormányzat alkalmazottait. „A közrendészeti hatóság munkája éppen arról szól, hogy a rendőrség és a lakosság közeledését támogassa. Várom a lakosság részéről is a felmerülő kényes ügyeket.
– mondta a tanácselnök.
Szó esett arról is, hogy Kovászna Megye Tanácsa 10 ezer lejt különített el saját költségvetéséből, hogy 12 testkamerát (BodyCam) vásároljon a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közrendészeti feladatokat ellátó alkalmazottainak. Ezeket az egyenruhákra teszik fel, és rögzítik a rendőrök tevékenységét. A program kísérleti jellegű, ha beválik, újabb kamerákat vásárolnak. Tamás Sándor elmondta,
„Ki szeretnénk próbálni ezt a módszert, hiszen fontos az állampolgárok biztonsága, a rendőrök viszonyulása, egy vita tisztességes eldöntése, a megelőzés, a szabálysértések pontos felderítése” – részletezte a tanácselnök. A kamerákat átadják a rendőrségnek, ők működtetik, az anyagok vita esetén a bíróságon is bemutathatók.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!