
Képünk illusztráció
Fotó: Barabás Ákos
Bár a Székelyföldön a nappali hőmérsékleti értékek még messze járnak az ország déli és nyugati régióiban mért hőfokoktól, kimeríti az igazi nyár fogalmát a mostani időjárás. Térségünkben záporok enyhítik a meleget szinte minden nap, ám az azt követő párás meleg szintén sokak számára nyomasztó. A sepsiszentgyörgyi Fogolyán Kristóf Megyei Kórház statisztikája szerint az utóbbi két hétben 20-an kerültek a sürgősségre, mert elájultak a nagy melegtől. Az alábbiakban fontos ajánlásokat osztunk meg, amikre érdemes figyelni a kánikula ideje alatt.
2023. július 20., 13:172023. július 20., 13:17
Mint azt a kórház Facebook-oldalán közli, mindegyik beteget mentő vitte be a sürgősségire, egy személyt az utcán találtak meg összeesve. A diagnózisok ájulás, illetve agyérkatasztrófa utáni állapotról és vérszegénységről szólnak. A legfiatalabb ellátott 14 éves, a legidősebb 85 éves volt.
A kórház több ajánlást is megfogalmazott arra nézve, hogyan nyújtsunk elsősegély egy a meleg miatti rosszulléttel küzdő személynek:
vigyük hűvösebb helyre, adjunk neki vizet
ha az illető elájul, fektessük le úgy, hogy a lábát kb. 30 centiméterrel megemeljük, így elősegítve a vér áramlását a létfontosságú szervekbe
végül bátran hívjuk a 112-es segélyhívót, még akkor is, ha nem vagyunk teljesen biztosak benne, hogy vészhelyzetről van szó, azt majd eldönti a diszpécser a kapott információkra alapozva.
Az Országos Közegészségügyi Igazgatóság is megszívlelendő tanácsokkal segít a hőség negatív következményeit megelőzni. Ajánlásai szerint
kerüljük a vízhajtó (koffeintartalmú vagy cukros) italok, valamint az alkohol fogyasztását, mert ezek dehidratálják a szervezetet és csökkentik megküzdő képességét
20 percenként igyunk meg egy pohár vizet és gondoskodjunk arról, hogy a gyerekeknek, öregeknek, fogyatékkal élőknek is biztosítsuk a megfelelő folyadékmennyiséget, akkor is, ha nem jelzik szomjúságukat
együnk sok lédús gyümölcsöt (görög- és sárgadinnyét, szilvát), zöldséget (paradicsomot, uborkát), a joghurt is nagyon jó
ha tehetjük, zuhanyozzunk le napközben is langyos vízzel és ne törülközzünk meg, a légkondit pedig 5 Celsius-fokkal alacsonyabbra állítsuk, mint a kinti hőmérséklet
kerüljük a sok energiát igénylő kinti munkát vagy sportolást
amennyiben muszáj a tűző napon tartózkodnunk, öltözzünk könnyű, szellős, természetes anyagú ruhákba, és tegyünk kalapot.
Rendőrségi vizsgálat indult, miután egy 71 éves beteg a marosvásárhelyi sürgősségi kórház harmadik emeletéről lezuhant. A férfi egy melléképület tetejére esett, a balesetet követően pedig a sürgősségre szállították.
Érdemes figyelemmel követni az Országos Meteorológiai Igazgatóság adatait a kánikulában, hiszen többek között azt is láthatjuk, hogy mennyinek érződik a valós hőmérséklet.
A 2025-2026-os tanévben/egyetemi évben 3,518 millió iskolás és egyetemi hallgató tanult a hazai oktatási rendszerben, 33 100 fővel több, mint az előző tanévben/egyetemi évben – közölte kedden az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Három személyautó ütközött a marosvásárhelyi Pandúrok sugárúton kedden délelőtt. Két ember sérült meg, egyiküket kórházba kellett szállítani.
Vörös jelzésű hőségriasztás lépett életbe újra kedd délelőttől Maros megyében is. A rendkívüli meleg miatt a tűzoltók a hőguta, a vízbe fulladás és a szabadtéri tüzek megelőzésére figyelmeztetik a lakosságot.
Zivatarokra figyelmeztető sárga és narancssárga jelzésű riasztásokat adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Több napja keresnek egy embert a Brassó megyei Viștea-víztározóban, egy tinédzser pedig a Szeret-folyóba fulladt bele hétfőn este Bákó megyében.
Hat megye kilenc településén okozott károkat a rossz idő hétfőn – közölte a belügyminisztérium Katasztrófavédelmi Főosztálya (DSU).
szóljon hozzá!