Összegyűltek a gyalogos keresztalják

Udvarhelyszék legnagyobb búcsúja, az úrnapi számos egyedi jellegzetességet tükröz. 1827-ben Szepesy Ignác püspök egyházmegyei szintű körlevélben kérte, hogy a plébániák együtt, a legünnepélyesebben és méltósággal üljék meg az Oltáriszentség főünnepét. A székelyudvarhelyi főesperesi kerület hagyományőrző sajátossága: csak itt maradt fenn 180 év után is az együtt ünneplés szokása.

Akik elöl járnak

A zetelakiak hithűségének jutalma, hogy a falujuk képviseletében érkező keresztalja vezetheti minden alkalommal a székelyudvarhelyi úrnapi körmenetet. Az elmúlt években, alkalmanként hétszáz körülien is útra keltek gyalogosan. Idén is sokan szándékoznak részt venni a búcsún – részben gyalogosan érkeztek, mások autóbusszal. A keresztalja felépítése sokévszázados hagyományt tükröz: elöl a virág- és lombdíszes vezérkeresztet viszik kezükben csengőt rázó gyermekek kíséretében. Utánuk a férfiak mennek, őket a hármaskeresztet vivők követik. Majd lobogókkal vezetik a lányok–asszonyok menetét. A falun áthaladva kedves dolog, hogy a kapuk elé kijönnek falusfeleik, és friss vízzel, egyéb kínálnivalóval is fogadják. Imádkozva, énekelve, lelki támogatással indulnak tovább Fenyéd határáig, ahol elköltik reggelijüket. Az útszéli és határbéli kereszteknél imafohász- és kereszthódolatnyi szünetet tartanak. Székelyudvarhelyen csatlakoznak hozzájuk azok a zetelakiak, akik más módon érkeznek. Visszafelé délután három óra körül indulnak, és 6 órára érkezik a keresztalja. A közösség és papjaik fogadják a templom előtt, és a délutáni szentmisén fejezik be az úrnapi búcsút

Udvarhelyen Márton Áron püspökre emlékezünk

1949-ben, az utolsó szabad főtéri körmenet alkalmával Márton Áron püspök vitte az oltáriszentséget. Ennek emlékezete, hogy a székelyudvarhelyi úrnapi búcsú főcelebránsa az egyházmegye mindenkori főpásztora. Napjainkban a szabadtéri szentmisét boldogemlékű főpásztorunkról, Márton Áronról nevezett téren tartják.

Domokos Pál Péter örökítette meg a 61 évvel ezelőtti történéseket Rendületlenül című könyvében: Csíksomlyóról a püspök Székelyudvarhelyre ment át, a hagyományos úrnapi búcsúra, melyen a katolikus székelyeken kívül sok unitárius és református hívő is részt vett. A püspök úr régi katonatársánál, László Ignác udvarhelyi plébánosnál szállt meg. A környékbeli falvak postáiról telefonáltak riadólánc-szerűen, hogy mindenféle hivatalos, állami irányból kerestetik a püspök urat, ami veszélyt jelez. Márton Áron sofőrje, Sztojka Ferenc elment a püspökhöz: „Kegyelmes atyám, jó volna ha indulnánk, mert rossz híreket hallok.” Márton Áron ezt felelte: „Tudok róluk, és ha önnek kellemetlen, hogy engem hazavigyen, akkor ezt nem kívánom.” Sztojka ennyit válaszolt: „Kegyelmes atyám, én hoztam el, és én viszem haza”.

A püspök a nagy körutazásra két kocsival ment. Az egyiket Székelyudvarhelyen javíttatni kellett. Induláskor a rendőrség embere megjelent Márton Áronnál, és a jó kocsit lefoglalta. A szerelés alatt állót, úgy ahogy lehetett, gyorsan összerakták és elindultak. De már a szerpentin úton, a Katolikus Főgimnázium előtt leállt az autó. Ki kellett szállniok. Az emberek körülvették őket, úgyhogy amíg a kocsit javították, megint csak nem lehetett Márton Áron közelébe jutni. De egy-két arcon már gúnyos mosoly látszott, a tömegben ott voltak azok is, akik a püspököt elfogni készültek. Beindult az autó, és elkezdődött a menekülés az üldözők elől. Sztojka Ferenc jobban ismerte a környéket, mint az állam kopói. Hiába zárták el a főúti sorompót, a püspök kocsija erdei ösvényeken, mezei utakon haladt, s mire a hatósági emberek fölocsúdhattak volna, Márton Áron már otthon volt, a gyulafehérvári palotában. 1949. június 16-át írták akkor.

Ennek emlékezete, hogy a székelyudvarhelyi úrnapi búcsú főcelebránsa az egyházmegye mindenkori főpásztora.

Az ünnep

Az egyházi évben a pünkösdvasárnap utáni második csütörtökön tartják a római katolikus egyházban Úrnapját, az Úr Testének és Vérének főünnepét, amely a XII. századi eucharisztia-kultusszal áll kapcsolatban, és az 1263-ban történt híres bolsenai eucharisztikus csodához kapcsolódik. IV. Orbán pápa hirdette ki Úrnapja ünnepét az 1264. szeptember 8-án, és terjesztette ki a latin egyházra.
Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók, Székelyudvarhelyről 1668-ban Nagyfalusy Lajos jegyezte fel. 1702-ben Lakatos István jezsuita, csíkkozmási plébános örökítette meg a Jézus-kápolnánál tartott ünneplést. „… igen nagy tömegben sereglenek oda, éspedig nyilvános istentiszteletre évenkint egyszer, Úrnapján.”

A székelyudvarhelyi búcsú történetéből

„A Historia Domus leírása szerint (az idős emberek emlékezetét idézve) 1848-ban Raymond János főesperes éleslátásával és bátorságával, mondhatni csodával határos módon megmentette a várost Haydte osztrák kapitány pusztításától. „(…) amikor Haydte (...) seregével maga indult Bikafalva és Udvarhely ellen.

A főesperes tudomást szerzett az esetről, harangszóval összehívta a híveit, és közölte velük a tervét. Az összegyűltek hamar felsorakoztak, és templomi zászlókkal vonultak a Jézus kápolna irányába. Útközben a már 65 éves plébános egy rossz lépés következtében elesett, elejtette az Oltáriszentséget őrző talpas szentségtartót (úrmutató, latin: monstrantia), s az 1799-ből való szentségtartó üvegjéből kitörött egy darab – ennek emléke ma is látható. A hívek rosszat sejtve vissza akartak fordulni, de a bátor főesperes biztatására továbbmentek. A város végén levő Jézus kápolna előtti téren várták be Haydte seregeit, akik hamarosan meg is érkeztek. Raymond a kapitány elé ment, és áldást adott az Oltáriszentséggel. A katolikus osztrák katonatisztet ez annyira meglepte, hogy leszállt lováról, keresztet vetett magára, csendben vonult be a városba és megkímélte Udvarhelyt a pusztulástól. A hívek örömmel tértek vissza a templomba, hogy hálát adjanak a jó Istennek”. Következő évtől ott tartották a búcsúünnepet.

A kikerülést a mai Rákóczi úton, az egykori Botos utcán tartották, a Szent Miklós-hegyi templom felé haladva. A körmenet végén a Te Deumot ott énekelték el a búcsúsok, és a hálaadás után szentségi áldásban részesültek.