Hirdetés
Hirdetés

Egy ételosztásnyi időre hazautazik a kezdeményező

•  Fotó: Deme Tamás

Fotó: Deme Tamás

Idén sem marad el Kézdivásárhely egyik legnagyszerűbb civil kezdeményezése, amely Újévi meleg étel néven épült be a köztudatba, és a kézdivásárhelyi Héjja Tamás nevéhez fűződik. A kezdeményező Angliában él, de erre az alkalomra mindig hazautazik.

Dimény Árpád István

2023. január 05., 15:432023. január 05., 15:43

2023. január 05., 16:292023. január 05., 16:29

Két év kihagyás után az idei megmozdulás lesz a hetedik, és ez alkalommal is a céhes város főterén bonyolítják le, a Gábor Áron-szobor előtti téren. Az időpont is megszokott: az új esztendő első szombatján, ezúttal január 7-én 15 órától. Héjja Tamás szerint ennek az eseménynek

a lényege a találkozás, az üzenete pedig az, hogy adni jó.

„Mindig megkérdik, hogy mi a célja, és a legegyszerűbben válaszolva: ki kell jönni a térre, egyet enni, inni, és beszélgetni. Csak ennyi. Nekem ez egy töltekezés, nyitás az új évre. Nem szeretem, ha arra helyezik a hangsúlyt, hogy rászorulókat, meg szegényeket várunk, akiknek alamizsnát adunk.

Hirdetés

Nem erről szól ez az egész, hanem a közösségről, a törődésről” – fogalmazta meg Tamás, külön hangsúlyozva, hogy mindenkit szeretettel várnak, senki nem marad étel, ital nélkül. Szeretné, ha a város megmozdulna, ha találkoznának a jó emberek, hisz ezt az egészet azért szervezi, hogy

Idézet
összehozza azokat az embereket, akik összetartoznak.”

Az idei meleg étel elkészítése a Kati Konyha szakácsait dicséri, akik az időszak jellegzetes ételét, a lencseleves készítik el, kolbásszal. A felszolgálásban pedig a kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület önkéntesei segítenek. 2019-ben tökmagkrémleves volt a menü, tepertős pogácsáival, az étel mellé gyömbéres–mézeskalács szíveket osztogattak.

Legutóbb, 2020-ban a piaci ízeket idézték fel, akkor kétezer miccset sütöttek le, ugyanakkor forró mentateát és a mézes süteményt is kínáltak.

Idén nem számolják a porciókat, mert nem kell tartsanak az élelempazarlástól, hiszen a Kati Konyha mindenről gondoskodik. Miután mindenkinek jutott a felszolgált ételből, bárki repetázhat, illetve kérhet elvitelre is, emellett a megmaradó mennyiséget szétosztják a rászorulók között. Az első érkezőknek jutalom is jár, akik már kezdésre ott lesznek, emléklapot kapnak ajándékba Vetró-Bodoni Barnabástól, valamint Handra Hunor is meglepetéssel készül.

A főtéri autós forgalmat korlátozzák erre az időszakra, hogy a résztvevők biztonságos környezetben fogyaszthassák el a meleg ételt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból

Románia az országos helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó ötödik és hatodik kifizetési kérelemben igényelt mintegy 6,4 milliárd euróból várhatóan csak körülbelül 3 milliárdot kap meg idén.

Úgy tűnik, hogy Románia idén 3 milliárd eurót kaphat meg a PNRR-programhoz igényelt 6,4 milliárdból
Hirdetés
2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
Hirdetés