
2024-ben már euróban fogunk fizetni?
Fotó: Pixabay
A kormány tartja magát ahhoz a célkitűzéshez, hogy Romániában 2024-ben bevezessék az eurót hivatalos fizetőeszközként – mondta a szerdai kormányülésen Viorica Dăncilă.
2019. január 30., 19:052019. január 30., 19:05
A miniszterelnök kifejtette, az euróövezethez való csatlakozás egy komplex folyamat, amelyet szakértőknek, az akadémiai szférának, a munkáltatóknak, a szakszervezeteknek, a politikai pártoknak, a civil szférának és az illetékes intézményeknek közösen és nagy körültekintéssel kell előkészíteniük – számol be az Agerpres.
Az üggyel foglalkozó országos bizottság az elmúlt év folyamán kéthavonta ülésezett, munkájuk eredményeként két dokumentum született:
Ezeket a dokumentumokat a kormánynak el kell fogadnia, ezt követően az Európai Bizottság elé kerülnek. Ez azt is jelenti, hogy
Dăncilă hozzátette: ahhoz, hogy az euróövezethez való csatlakozás a román állampolgárok javára váljon, egy sor intézkedést kell meghozni: a versenyképesség növelését, fenntartható gazdasági fejlődést, és csatlakozni kell az európai árfolyam-mechanizmushoz.
Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.
Országszerte 202 házkutatást tartanak hétfőn a rendőrök és az ügyészek a Jupiter művelet keretében különböző bűncselekmények felderítése és az elkövetők felelősségre vonása érdekében – közölte a Román Rendőrség.
Karbantartási munkálatok miatt november 3-án, 4-én és 5-én több Hargita megyei településen is szünetel az áramszolgáltatás.
Közzétették vasárnap az országos képességfelmérő vizsga és az érettségi mintafeladatait – tájékoztatott az oktatási minisztérium.
Kilencen sérültek meg vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen történt közúti balesetben, amelyben egy kisbusz felborult egy kanyarban. Az egyik sérült – egy 27 éves nő – eszméletlen állapotban volt, őt a helyszínen intubálták.
Véget ért az őszi vakáció, a tanév rendjének megfelelően hétfőtől újrakezdődik a tanítás.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Mindenszentek, november 1-je és halottak napja, november 2-a egymást kiegészítő ünnepek. Ilyenkor szoktunk megemlékezni elhunyt szeretteinkről, gyertyát gyújtva és virággal díszítve a sírokat.
Árokba borult egy több személyt szállító kisbusz egy kanyarban vasárnap este a Iași megyei Țigănași településen. Az első információk szerint húsz ember érintett a balesetben, közülük ketten eszméletlen állapotban vannak.
Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.
1 hozzászólás