
Fotó: Kristo Robert
A ballagás szóra mindenkinek a nyári időszak jut eszébe, hiszen a tanintézményekben ebben az időszakban szokták tartani az ünnepségeket. Csíkszeredában viszont létezik egy középiskola, amelynek végzősei a hideg, nyirkos, téli napokban veszik nyakukba az életet. A speciális oktatásban részesülők ugyanis most fejezik be középfokú tanulmányaikat, hiszen a szakminisztérium három és fél éves tantervet határozott meg a szellemi fogyatékkal élők számára.
2010. január 14., 15:082010. január 14., 15:08
Fotó: Kristo Robert
A Csíksomlyón található Szent Anna Speciális Ipari Iskolánál pénteken, január 15-én 10 órától tartják a ballagási ünnepséget a Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermében – tudtuk meg Burus Csaba igazgatótól.
Idén huszonnyolc végzőse van a tanintézménynek, ebből tizenöten asztalos, haton fodrász inas, heten pedig készruha készítő szakon sajátították el ismereteiket, melyekről a hamarosan sorra kerülő szakvizsgán is tanúbizonyságot kell tenniük.
A Szent Anna iskola évtizedeken keresztül támogatta, és felkarolta az enyhe, illetve közepes szellemi fogyatékkal élő fiatalok oktatását Hargita megyében. 1955 óta működik az intézmény, pillanatnyilag ez az egyetlen ilyen jellegű, magyar tannyelvű iskola az országban. Jól felszerelt műhelyekkel, illetve informatikai teremmel rendelkezik, legutóbb pedig az intézmény fűtési rendszerét is felújították. Természetesen problémákkal is küszködik a tanintézmény: a műhely épületét a Csíki Magánjavak jóvoltából használják, nincs saját sportterme, és kevés a tanterem. Az új campus építésének folyamata is elakadt, miután a Haladás utcába, a növényvédelmi központ volt székhelyének területén elképzelt helyszín végül alkalmatlannak bizonyult.
Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.
Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.
Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.
Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.
Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.
A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.
szóljon hozzá!