Szeredai vagy, ha…

Helyek, történetek, emberek – a közelmúlt egy-egy szeletkéje elevenedik meg a hozzászólások által arról, hogy milyen is volt több évvel ezelőtt Csíkszeredában élni. Kik voltak azok az emberek, akiket mindenki ismert, vagy hallott róluk, melyek voltak azok a helyek, amelynek hallatán mindenki mosolyogva bólogat, hogy hát tényleg! Persze csak az, aki szeredai. Ők azok, akik tudják, hogy lehetett rövidíteni a szeredaira (strandra) a csövön keresztül, hogy a saláta szó hallatán nem feltétlenül egy növényre kell gondolni, hogy milyen volt szánkózni a Nagy Laji dombján, pityókát szedni iskolaidőben a „szecsepecsénél”, csónakázni a Suta-tavon, korcsolyázni a „voincán”, vásárolni a középső önkiben vagy a gosztátban, és sorban állni Oszi bácsi fagyijáért, a Hóhányó buliban táncolni a Role zenéjére az Amiban, hol volt a Bulevárd, Kodak-sor, a Flóra, és láttak már disznóvágást egy Tudor negyedi pingpongasztalon.

Csónakhinta és rozsdás mozdony a strandon

„Nem az én ötletem volt, láttam már korábban hasonló bejegyzéseket a Facebookon szentgyörgyiek, gyergyóiak stb. posztolták, hogy mi is jellemző az adott városra. Gondoltam, hogy biztos van mondanivalójuk a csíkszeredaiaknak is ezzel kapcsolatosan. Ugyanakkor elég kicsi ez a város, hogy olyan embereket, akik híresek, meg lehet említeni, de elég nagy ahhoz, hogy sok minden összegyűljön. Leginkább a harminc-negyven év közötti korosztály szólt hozzá. Az a korosztály, amely még ennél régebbi sztorikat is tudna mondani, nem facebookozik intenzíven, vagy aki igen, az olyasmiket ír, amit már nem ismernek azok, akik aktívan facebookoznak. Ha valaki elolvassa ezeket a hozzászólásokat, elmereng bennük, elnosztalgiázik” – véli Hompoth Arthur. Mint mondta, a számára legkedvesebb bejegyzések azok, amelyek tipikusan csíkszeredai dolgokról szólnak, szeredai emberekkel, helyekkel kapcsolatosak: a kakasos néni a mozi előtt, Mihaela cukrászda, a mozi, a régi Tilos kávéház, a szeredai és zsögödi strand stb.

Közösségi emlékezés

„Vannak olyan hozzászólok, akiket most ismertem meg pár éve, viszont a hozzászólások által rájövünk, hogy ugyanazokat a dolgokat ismerjük, a régi, 20 évvel ezelőtti sztorikat, ő is ugyanúgy tudja, mint én. Szó van például régi tanárokról, akik nem tanítottak engem, de hallottunk róla. Akkor a sztoriknak sokkal nagyobb súlyuk volt. Amikor azok keletkeztek, az emberek többet beszéltek róluk, több ideig. Ezeket érdekes felidézni. Nem azért, mert most olyan jó ezeken csámcsogni, hanem mert akkor nagy eseményeknek számítottak. Ugyanakkor abban az időben az emberek valószínűleg többet jöttek-mentek, nem volt ekkora információdömping, és az emberek jobban figyeltek egymásra. Voltak olyan figurák, akik hozzátartoztak a városképhez. Például Oszi bácsi, aki Fenyő mögött állt egy fagyis bódéjával, és ott árulta feleségével együtt a „nyomós” fagyit. Mindig nagy sor volt nála, emlékszem, ahogy Oszi bácsi ordította torkaszakadtából, hogy „Sóóór, nagy!” Ez azt jelentette, hogy túl nagy a sor, és a hátsóknak már nem jut fagyi. Nagyon rendes ember volt, meg is említik, ha nem volt meg a pontos pénzed, akkor is adott fagyit” – idézi fel Hompoth Arthur, aki nem gondolta, hogy több mint háromszázan hozzászólnak majd a bejegyzéséhez. „Elfelejtődnek ezek a dolgok. Más arculatot kapott a város is. Ilyenkor rájön az ember, hogy sok minden megváltozott. Nem sírom vissza azokat az időket, de emlékezni jó rá. És ahogy az egyik hozzászóló is mondta, na ezek után mondja azt valaki, hogy Csíkszereda egy unalmas hely.”