Fotó: Kristó Róbert
Vidám fúvószene szólt vasárnap délután a csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskola udvarán, idén ez a település adott otthont a III. Alcsíki Fúvóstalálkozónak. A hangzásában, látványában és hangulatában is nagyszerű esemény sok érdeklődőt vonzott.
2013. június 16., 19:162013. június 16., 19:16
2013. június 16., 20:572013. június 16., 20:57
Az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás szervezte fúvóstalálkozó résztvevői a csíkszentgyörgyi közbirtokosság – amely a rendezvény főtámogatója is volt – székhelyétől indultak el, hogy vidám muzsikával vonuljanak át a fellépés helyszínére. Idén nyolc alcsíki településről 250 zenész volt jelen, színesítette jelenlétével a rendezvényt a csíkszentgyörgyi Harmónia mazsorettcsoport, valamint a magyarországi Dusnokról érkező táncegyüttes is, ez utóbbi tagjai horvát és magyar táncokból adtak ízelítőt.
„Amikor ide Csíkba is beütött annak idején a fúvósláz, a legelsők között alakult meg a mi zenekarunk is. És jött az ötlet, hogy a rétyi fúvóstalálkozó mintájára csináljunk Alcsíkon is fúvóstalálkozót. Első alkalommal Szentmártonban, tavaly Szentsimonban szervezték meg. Mivel ott csak három csoport volt a mienkkel együtt, így adódott, hogy idén mi szervezzük meg. Ránk szokták mondani, hogy itt a Fiság völgyében a műveltségből kevesebbet szívtunk be, mint máshol, mivel a hegyhez közel voltunk, de én úgy gondolom, hogy mi is vagyunk olyanok, mint az Olt menti népek, és ezzel a találkozóval úgy néz ki, nekem van igazam. És a Jóisten szeret minket, mert még jó időt is adott” – mondta el lelkesen Kézdi József, a csíkszentgyörgyi közbirtokosság elnöke.
Az ünnepélyes megnyitó után a találkozón az Újtusnádi Pro Musica Egyesület fúvószenekara, a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar, a Csíkszentmártoni Poszogó Fúvószenekar, a Csíkkozmási Tuzson János Fúvósegylet, a Csíkszentimrei Zöld Fák Fúvószenekar, a Csíkbánkfalvi Bánk Bán Fúvószenekar, a Csíkszentgyörgyi Havasalja Fúvószenekar és a Csíkszentkirályi Fúvószenekar muzsikusai két közös darabot játszottak el, majd saját repertoárjukból örvendeztették meg a közönséget.
„Nagyon rangos eseménynek számít a mai, hiszen ennyi fúvószenekar még nem volt Csíkszentgyörgyön. Az egész falu lakosságát megmozgatta. Csodálatos megvalósítás, nemcsak Csíkszentgyörgynek, hanem az egész alcsíki településnek, hogy ennyiféle ember össze tud jönni, csoportokba szerveződni. A fúvóstalálkozók megszervezése és működtetése Gergely András polgármester kollégámnak köszönhető. Büszke vagyok erre a rendezvényre, és bízom benne, hogy minden évben valamelyik település meg tudja szervezni, hisz közösségalkotó szerepe is van. Ha 30-40 ember együtt zenél, az csodálatos dolog” – véli György József, Csíkszentgyörgy polgármestere. Szerinte a fúvószenei mozgalomban fontos szerep jut mind a zenekari tagoknak, mind a fenntartóknak.
A fúvószenekarok közösségformáló erejét emelte ki Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás elnöke is. „Aki itt körülnézett, az láthatta azt a hatalmas hozadékot, amelyet ez a fesztivál jelent. Nagyon fontosnak tartom ennek a mozgalomnak a közösség-összetartó szerepét. Mérhető a hatás és siker azokban a közösségekben, ahol egy jól működő fúvószenekart sikerült összehozni. Azoknak a fiataloknak van életcéljuk, perspektívájuk az életben. Nem elhanyagolható az sem, hogy egészen más polgárai lesznek a közösségnek. A fúvószene és egyáltalán a zeneművészet a szépérzéket alakítja, erősíti a fiatalokban, és az hatással van a magánéletre, a mindennapi életre is. Örülök, hogy itt Alcsíkon találtunk olyan partnereket, akik támogatják ezt, nagyon sok helyen az önkormányzatok vagy a közbirtokosságok, vagy esetleg civil szervezetek fontosnak tartották ezt a mozgalmat, és ezáltal egy értékes színfolttal lett gazdagabb a régió.”
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
Csíkszeredában volt a leghidegebb országszerte szeptember 8-ára virradóan. Még egyetlen ponton volt ugyanolyan hideg, mint Csíkban: az Omu-csúcson. Mindkét meteorológiai állomáson 4,8 Celsius-fokot mértek.
Folyamatban az alapozás, elkezdődött Csíkszentgyörgyön a bölcsőde építése, amelyet a következő tanévtől már használatba szeretnének venni. Sokat kellett rá várni, de úgy tűnik, most már nem lesz több akadálya a beruházásnak.
Több közúti szabályszegést is feltártak szerdán a Hargita megyei rendőrök. Csíkrákoson és Salamáson is tetten értek kihágást elkövetőket.
Eltűnt egy gyergyószentmiklósi fiatalkorú lány kedden, megtalálásában segítséget kér a rendőrség.
Késelésig fajult egy konfliktus vasárnap éjjel Madéfalván, a 44 éves áldozatot kórházba vitték, ám az orvosok erőfeszítései ellenére a férfi hétfőn életét vesztette – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjétől.
Két útkereszteződésben is körforgalmat szeretne kialakítani a csíkszentkirályi önkormányzat, hogy biztonságosabb legyen az autós közlekedés, csakhogy egyik esetben az országos útügy, a másikban pedig a Hargita Megyei Tanács az illetékes.
szóljon hozzá!