
Fotó: Kristó Róbert
Május 1. a munka ünnepe, de nem csak a munkások, a katolikusok is ünnepelnek, Jézus nevelőatyjára, az ácsra emlékezve. Munkás Szent József ünnepét 1955. május 1-jén rendelte el XII. Piusz pápa.Május 3-án Szent Fülöp és Szent Jakab apostolok napja van.
2010. április 29., 21:592010. április 29., 21:59
Fotó: Kristó Róbert
Fülöp és Jakab ünnepnapja a római Tizenkét Apostol-templom felszenteléséhez kapcsolódik. Ezt a templomot 570-ben, május 1-én szentelték föl, s ekkor ünnepelték a két apostolt, akiknek ereklyéi ide kerültek. Mivel május elseje Szent József ünnepnapja lett, Fülöp és Jakab napja átkerült a legközelebbi szabad napra, május 3-ra (érdekesség, hogy 1955 és 1969 között május 11-én volt Fülöp és Jakab napja!).
Az evangéliumok és az Apostolok Cselekedetei csak szűkszavúan beszélnek Fülöpről és Jakabról. Mind a négy apostolnévsor azonban megnevezi mindkettőjüket, Fülöpöt az ötödik, Jakabot, Alfeus fiát pedig a kilencedik helyen.
Május elseje 1889-ben, a II. Internacionálé megalakulásával lett a nemzetközi munkásmozgalom, a munka ünnepe. A magyar nyelvterület nagy részén május l-jére virradó éjszaka állították, illetve állítják a májusfát. Mivel ezt régen Jakab napján hajnalban és titokban állították, vagy mivel az ébredező szerelem jelképe, azért jakabfa, jakabág, hajnalfa néven emlegették. A zöld ág a természet megújhodásának a szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is. A májusfákat több vidéken szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, tele üveg borral, hímes tojással stb. díszítették fel, mielőtt azt a kapufélfára szegezték volna. Egyes csíki falvakban a fát ki is faragták, Háromszéken a legény még a nevét is rávéste. Vitos Mózes írja, hogy ezen a napon a székelyföldi falvakban „minden jóravaló lánynak kapujába vagy házajtaja elé, akinek szeretője van, fehér vagy lucfenyő ágat vernek”. Egyes településeken nyírfát használtak jakabágnak. A májusfa-állítás Csíkban még a két világháború között is eleven volt, ma már sajnos, kiveszőben van ez a szép népszokás.
A Csíki-medencében a borzsovai templom védőszentje Munkás Szent József, itt az ünnepi búcsús szentmisét vasárnap, május 2-án délben fél 1 órakor tartják – tudtuk meg Gergely Géza csíkszentmiklósi esperes-plébánostól, Borzsova ugyanis Csíkszentmiklós filiája. Szintén Munkás Szent József a védőszentje a Gyergyói Főesperesi Kerületben, a gödemesterházi plébániához tartozó ratosnyai kápolnának.
Isten éltesse minden József, Fülöp és Jakab nevű olvasónkat!
Mellékelt felvételünkön a csíkborzsovai templom látható.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
A gyimesközéploki Majláth Gusztáv Károly Általános Iskola mellé egy új iskolaépületet építenek európai uniós támogatással. A tanintézet bővítése feloldja a zsúfoltságot, és lehetővé teszi, hogy a távolabb fekvő iskolák diákjai is ott tanuljanak.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
A csíksomlyói skanzen-park létrehozásához szükségessé vált egy újabb övezeti rendezési terv (PUZ) elkészítése. A dokumentációt januári ülésén pénteken hagyta jóvá a csíkszeredai önkormányzati képviselő testület.