Jobb termés, kisebb felvásárlói ár

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Egyes csíki parcellákon néhány napja már elkezdődött a pityókaszedés. Az előrejelzések szerint mind mennyiségi, mind minőségi szempontból a tavalyihoz képest sokkal jobb termésre lehet számítani, az értékesítési ár viszont egyelőre nem éri el a múlt évi szintet. Van azonban olyan szakember is, aki szerint túl „esetleges” a burgonyatermesztés, megfelelő hozzáállással és támogatottsággal sokkal jobb eredményeket lehetne elérni.

Rédai Botond

2011. augusztus 18., 19:042011. augusztus 18., 19:04

2011. augusztus 19., 14:332011. augusztus 19., 14:33

Egyre sötétebb jövőkép mellett kezdődött el a csíki pityókaszüret

A sokévi átlaghoz képest akár 30-40 százalékkal is nagyobb lesz a földekről betakarított burgonya mennyisége – tájékoztatott a Török Jenő, Hargita Megyei Mezőgazdasági Igazgatóság vezetője. Elmondta, az előrejelzések szerint, míg 2010-ben 13 tonna volt a hozam hektáronként, ez a szám idén körülbelül 18  tonna. Az igazgató hozzátette, minőség szempontjából is javulást észlelhetünk a múlt évhez képest, hiszen a gazdák sokkal jobban odafigyeltek a különböző betegségek elleni védelemre. „Nem lesz szükség burgonya behozatalára idén, országos szinten le lehet fedni az igényeket” – összegzett Török Jenő.

Keresztes: épp, hogy megúsztuk az elmúlt három évet

Valóban a közepesnél jobb lesz az idei pityókatermés, azonban árban nem éri el a tavalyi szintet. Sőt, a gazdák bevételei tovább csökkennek ebben az évben, hiszen sokkal többet kellett költeniük növényápolásra – fogalmazott kérdésünkre Keresztes Venczel. A Burgonyavetőmag-termesztők Szövetségének Hargita megyei képviselője szerint a burgonya kilója legjobb esetben elérheti a 80 banit, ennél nagyobb árat talán jövő év elején vagy tavasszal kaphatnak a gazdák az elraktározott pityókáért. „Mindezek mellett rengeteg a gond, amit az elmúlt húsz esztendőben orvosolni kellett volna” – magyarázta a szakember.

Legnagyobb problémának azt látja, hogy a termelők továbbra sem szerveződtek szakmai szempontok alapján, illetve a már létező társulások sem működnek megfelelően. Emellett kormányzati szinten sem foglalkoztatnak olyan szakembereket, akik kapcsolatban lennének a termelőkkel. „Valahogy a sorsra bízzák a burgonyatermesztést. Pedig volna módja annak, hogy biztosítani lehessen a jó mennyiségű és minőségű termést” – vélte a vállalkozó. Szerinte furcsamód az államnak az az érdeke, hogy alacsony szinten tartsa a burgonyapiacot, ennek pedig egyenes következménye, hogy a termelők ki vannak szolgáltatva a viszontkereskedőknek.

„Hozzánk csak az ellenőrök jönnek, nincsenek szakmai találkozók. Vagy ha igen, mindössze politikai indíttatásúak. Ilyen körülmények között a fiatalok nehezen fognak az agrárszektor felé orientálódni” – méltatlankodott a gazdálkodó, aki nem túl derűlátó a mezőgazdaság jövőjét illetően. „Az utolsó három évet éppen, hogy sikerült átvészelnünk” – zárta mondandóját Keresztes Venczel.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei