Hisznek Erdélyben

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnökének a párt első, Csíkszeredában zajlott országos küldöttgyűlésén szombaton. Az egész napos rendezvényen az Erdély tizenkét megyéjéből érkező háromszáztizenöt küldött több kérdésben is döntött: elfogadták például a párt politikai keretprogramját, illetve a júniusban sorra kerülő helyhatósági választásokra vonatkozó választási stratégiát. A hétvégi esemény mottójául a Hiszünk Erdélyben! szlogent választották.

Kozán István

2012. február 26., 14:282012. február 26., 14:28

2012. február 26., 17:332012. február 26., 17:33

A Sapientia egyetem ebédlőjében felszolgált – töltelékes káposztát és vargabélest tartalmazó – ebéd jelenthetett némi pihenőt az egész napos küldöttgyűlés résztvevőinek, a szervezők ugyanis semmit nem bíztak a véletlenre. Minden lényegi döntést, például az elnökségi tagok megválasztását, a párt politikai keretprogramjának, cselekvési tervének és választási stratégiájának elfogadását,  illetve az Európai Néppárthoz való csatlakozás szándéknyilatkozatának elfogadását is erre az egyetlen napra időzítettek.

Miközben délvidéki és felvidéki magyar pártok mellett Magyarországról a Fidesz, a Jobbik és a Lehet Más a Politika (LMP) is képviseltette magát az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) első országos küldöttgyűlésén, itthonról sem az RMDSZ, sem pedig az MPP vezetőségéből nem vett részt senki a rendezvényen. 

Tőkés: össze kell fognunk

Köszöntőjében Tőkés László, az EMNP védnöke felhívta a figyelmet, hogy huszonkét esztendővel a rendszerváltozás után Románia még mindig a kommunizmus örökségét nyögi, ezért van szükség – mint fogalmazott – a Néppártra, amely által új alapokra helyezhetik a politizálást, ahol nem a Bukarest központú, hanem az Erdély központú politizálást kell előtérbe helyezni.

Az európai parlamenti képviselő a tavalyi népszámlálás romániai magyarokra vonatkozó eredményeire is kitért. Ezzel kapcsolatosan kiemelte, furcsa, hogy éppen a demokrácia korszakában „pusztulunk ilyen látványosan, és hogy európai jólétünk és tagságunk eredménye ez a lesújtó mértékű fogyatkozás. Ezért is kell erőinket összefognunk.” Meglátása szerint egyre szűkül az erdélyi magyarság élettere, mert hagyták, hogy Bukarestben döntsenek helyettük.

„Ha erőinket összeszedjük, képesek leszünk az erdélyi csodára. De vállalkozásunk eleve kudarcra lesz ítélve, ha mindenki külön irányba húzza a szekeret: ha a nagyobbik magyar párt (az RMDSZ – szerk. megj.) erőből radírozná le nemzettársait, vagy ha a kisebbik magyar párt (MPP) a nagyobbik ellenében szövetkezne” – jegyezte meg Tőkés, majd a téma kapcsán azt üzente az RMDSZ jelenlegi polgármestereinek és tanácsosainak, „akiket nem vakított meg a korrupció és az opportunista (megalkuvó) gondolkodás, hogy fogjunk össze és húzzuk együtt a szekeret”.

Orbán: álljátok meg helyeteket

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke rövid videoüzenetben köszöntötte a küldötteket. „Olyan emberek gyűltek ma össze, akikkel régi nagy beteljesületlen álmaink vannak. Olyan, mint az autonómia, a Kárpát-medencére és az egész glóbuszra kiterjedő kettős állampolgárság és a Mikó Imre-terv. Azt kívánom, hogy a gyorsan változó Kárpát-medencei politikai életben, úgy ahogyan az elmúlt esztendőkben tettétek, a jövőben is álljátok meg helyeteket” – hangsúlyozta Orbán.
A csíkszeredai eseményen részt vevő Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár beszédében  a magyar kormány támogatásáról biztosította a Néppártot, hiszen – mint rámutatott – céljaik közösek.    

Németh: össze kell fogni az RMDSZ-szel


„A népszámlálás adataiból látszik, hogy az erdélyi magyarság zuhan. A helyzet ijesztő” – ezt már Németh  Zsolt, a magyar külügyminisztérium parlamenti államtitkára mondta. Meglátása szerint az erdélyi politikai elit felelőssége, hogy meg tudják-e fordítani ezt a folyamatot.

Az erdélyi többpártiságról is szót ejtett Németh, aki szerint a történelmi időket látott és nagy nevet birtokló RMDSZ vélhetően továbbra is „pályán marad, ezért nem lehet egymás ellenében menni, hanem össze kell fogni vele. Ám fordítva is igaz, EMNP nélkül sincs összefogás.” 

A magyar állam képviselője a román–magyar viszonyról is szólt. Ezzel kapcsolatosan elmondta, megérett az idő arra, hogy nem egy átmeneti jellegű, hanem hosszan tartó stratégiai szövetségi viszony jellemezze a két országot. „Mindkét oldalról megvan az összefogás stratégiai szövetségi szándéka. Már csak az a kérdés, hogy ez a szándék az őszi parlamenti választások után is megmarad-e” – vetette fel Németh Zsolt.

Toró a választási stratégiáról

Toró T. Tibor, az EMNP szombaton megválasztott elnöke számadást készített a pártalapításról. A Néppártnak eddig tizenkét megyei és mintegy száz helyi szervezete (Székelyföldön negyvennégy) alakult. A következő hetekben további hetvenhat szervezet fog megalakulni. „Száz nap áll rendelkezésünkre, hogy az önkormányzati választások feladatait sikerrel vegyük.” 

A párt frissen elfogadott választási stratégiája értelmében a helyhatósági választásokkor Székelyföldön a fő szabály a politikai verseny. Ahol viszont alacsony a magyarság számaránya, ott az összefogásra fognak törekedni. „Korrupt, szakmailag nem megfelelő személyekkel nem tárgyalunk” – húzta alá a Néppárt elnöke. A pártnak polgármesterjelöltjei még nincsenek: ezzel kapcsolatosan Toró csak annyit mondott, hogy a következő hetekben nevezik meg jelöltjeiket.

A helyhatósági választási kampány finanszírozására vonatkozó újságírói kérdésre a Néppárt elnöke a következőképpen válaszolt: „alacsony költségvetésű párt vagyunk, a párttagok tagdíjai mellett leginkább támogatóink segítségére számítunk, a Fidesztől szakmai tudás átadását várjuk”.  A közelgő választások apropóján Németh Zsolt azt mondta, a Fidesz az erdélyiekre bízza, hogy kire voksolnak, mivel ez az erdélyi magyar közösség belügye.   

A politikai keretprogramról és partneri viszonyokról


Az ugyancsak a küldöttgyűlésen elfogadott politikai keretprogrammal kapcsolatosan Toró kiemelte, annak legfontosabb pontjai az Erdély központú, korrupciómentes politizálás, valamint a közösségépítés, azaz „visszaszerezni azok bizalmát, akik az elmúlt huszonkét esztendőben elveszítették azt”. Az elnök hozzátette, azokkal a román pártokkal akarnak partneri viszonyt kialakítani, akik számára „Erdély jelent valamit”. Magyarországon a Fidesz mellett a Jobbikkal és az LMP-vel kívánnak párbeszédet folytatni, az MSZP-vel viszont nem, mivel a szocialistákkal nem vallanak hasonló nézeteket.

Az elnökségi választásról

A küldöttgyűlésen Toró T. Tibort választották az Erdélyi Magyar Néppárt országos elnökének.  A tizenkét megyéből érkező háromszáztizenöt küldött közül 312-en járultak az urnák elé: a küldöttek közül 309-en szavaztak bizalmat Torónak.  Megbízatása két évig érvényes. A Néppárt elnökségét az elnök mellett négy alelnök alkotja. Személyükről is a csíkszeredai küldöttgyűlésen döntöttek. Az elnökség négy alelnöke, zárójelben a megszerzett szavazataik száma: Papp Előd (303), Gergely Balázs (303), Zatykó Gyula (304) és Szilágyi Zsolt (304).

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet

Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.

Energiaügyi előrejelzés: most még nőhet az olajár, de megbecsülték, mikorra rendeződhet a helyzet
Hirdetés
2026. augusztus 09., vasárnap

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje

Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.

Nem csak nálunk van gond: történelmi mélyponton az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának szintje
2026. augusztus 08., szombat

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik

Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.

A Tate-testvérek szabadlábra helyezését kérik ügyvédeik
2026. július 31., péntek

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől

Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.

Migrációs válság Ceutában: több tízezer határsértő jutott be a spanyol városba Marokkó felől
Hirdetés
2026. július 28., kedd

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást

Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.

Szentségtörő üzenetek és vandalizmus a medjugorjei Mária-szobornál – térfigyelő rögzítette a gyújtogatást
2026. július 19., vasárnap

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket

Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.

Őrizetbe vették a Romániában is súlyos bűncselekményekkel vádolt Tate testvéreket
2026. július 17., péntek

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben

Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.

Mostantól börtönök őrzésére is használhatóak a nílusi krokodilok Izraelben
Hirdetés
2026. július 15., szerda

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását

Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.

Zelenszkij: Ukrajna évi 10 millióról 20 millióra tervezi emelni dróngyártási kapacitását
2026. július 15., szerda

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, és a BYD-nél vállal munkát. Ezt a fideszes képviselő közölte Facebook-oldalán szerdán.

Lemond parlamenti mandátumáról Szijjártó Péter, a BYD-hoz megy dolgozni
2026. július 15., szerda

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben

Egy román állampolgár életét vesztette, egy másik pedig súlyosan megsérült a kedden egy brüsszeli toronyházban keletkezett tűzben – közölte szerdán a román külügyminisztérium.

Román állampolgár halt meg a brüsszeli tűzvészben
Hirdetés