A szeretet civilizációját építik

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Az igazságosság és a szeretet azt diktálná: ne legyen szegénység, ne létezzenek rászoruló emberek, ne ütközzünk nap mint nap társadalmi problémákba. A valóság viszont kegyetlen, így a segítségnyújtás egyre hangsúlyosabb szerepet kap. „Próbáljuk a szegényeket vezetni, értük tenni. Próbálunk hasznosak lenni a közösség számára, építeni a szeretet civilizációját” – hangzott el a huszadik születésnapját idén ünneplő Gyulafehérvári Caritas-szal kapcsolatban egy korábbi rendezvényükön. A jubileummal kapcsolatban dr. Márton András igazgató osztotta meg gondolatait portálunkkal.

Rédai Botond

2010. július 06., 18:262010. július 06., 18:26

2010. július 06., 19:092010. július 06., 19:09

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

„Évforduló nem csak egy szervezet, hanem egyén életében is alkalom arra, hogy visszatekintsen az elmúlt időszakra, hálát adjon azért, ami sikerült, tanuljon abból, ami esetleg jobban mehetett volna, továbbá együtt ünnepeljen azokkal, akikkel együtt van úton, gondolok itt a gondozottakra, munkatársakra vagy a közösségekre” – fogalmazott beszélgetésünk kezdetén az igazgató. Mint mondta, ezt tették a regionális nyílt napok sorozatával, melynek záró momentuma és egyben a jubileumi év központi rendezvénye június utolsó hétvégéjén volt Csíkszeredában.

A sokarcú Caritas

A szervezet létének kezdeti szakaszát a nyugati országokból beáramló segélyek elosztásának megszervezése képezte. Ezt komoly szerkezeti építkezés követte, ennek során alakult ki a mai struktúra, amely a főegyházmegye nagy kiterjedésére való tekintettel területi központokat jelent, ahonnan a rászorulók szociális jellegű igényeit felmérik, és lehetőség szerint segítik őket. Ezzel párhuzamosan, a helyi nehézségeket figyelembe véve, egyes területek nagyobb hangsúlyt kaptak, s külön programok, intézmények jöttek létre.

•  Fotó: Kristó Róbert Galéria

Fotó: Kristó Róbert

Az igazgatóval megpróbáltuk röviden áttekinteni a szolgáltatások igen széles palettáját. Mint elmondta, az egyik legnagyobb volumenű terület az ún. „ápolás, gondozás”. Itt elsősorban az idősek ápolására öregotthonokban, idősek nappali foglalkoztatójára, illetve az otthoni beteggondozásra gondolt. Ezen kívül fogyatékkal élők megsegítésére is vannak programok, illetve léteznek gyermekek és fiatalok számára nyújtandó szocializációs tevékenységek, ezek mellett családsegítő programokat is kínálnak, ahol nevelési tanácsadástól kezdve, különböző segítségeket nyújtanak az igénylőknek vagy rászorulóknak. További tevékenységi terület a vidékfejlesztés, ahol vidéki társadalomnak próbálnak segítségére lenni, hogy megtalálja útját ebben a megváltozott társadalmi környezetben.

A szervezet egyik prioritása a felnőttképzés, a segítő szakmában való szakképzés, a Caritas-iskola ebben próbál helytállni. Egy másik törekvés a roma közösségek felzárkóztatása. Van egy jól megszervezett katasztrófa-programjuk is, ezenkívül gazdasági tevékenységeket is folytatnak, amelyek elsősorban bizonyos szociális projekteket hivatottak fenntartani. „A tisztességes, az ún. fair trade kereskedelmet próbáljuk támogatni” – jegyezte meg ez utóbbival kapcsolatban Márton András.

Közel maradni az emberekhez

„A szükség közelről látszik” – ez a Caritas egyik mottója, amely tulajdonképpen működési elvét is meghatározza. „Mivel annyi ember házának küszöbét átléptük, meggyőződésem, reális, életszerű kínálatokat fogalmazunk meg, amelyek éppen ebből a közelségből adódtak, vagy nőtték ki magukat. Mindegyik kínálatunk jelentős és fontos. Azt hiszem, hogyha meg tudjuk őrizni a jövőre nézve is ezt az emberközelséget, akkor életszerű segítséget is tudunk kínálni” – mondta az igazgató. Hozzátette, az emberekkel és a közösségekkel való interakcióban a Caritas inkább társként kell megnyilvánuljon.

„Azt hiszem, ha közel vagyunk egymáshoz, ha interakcióban vagyunk, akkor ebből épül fel a közös létezésünk, melynek révén a különböző elvárásokra is hatékonyan tudunk reagálni” – jegyezte meg a szervezet vezetője, kifejtve, a Caritas el szeretné határolni magát attól, hogy átvállalja az egyének és a közösségek felelősségét. Csak segíteni tud abban, hogy mindannyian ennek a felelősségnek eleget tudjunk tenni. „Ezért egyre inkább olyan típusú kínálatokat fogalmazunk meg, amelyek segítenek az embernek saját erejéből lábra állni, ugyanígy a családoknak és a közösségeknek is. A Caritas ehhez intézményként, a saját kapcsolatrendszerével valamit hozzá tud tenni, de nem tudja felvállalni ezt a felelősséget, mert nem az övé egyedül.”

Márton András szerint az általa vezetett szervezetnek a jövőre tekintve egyik legfontosabb feladata közel maradni a közösségekhez, ily módon reális kérdésekre, reális problémákra tud válaszokat keresni és megfogalmazni. Ugyanakkor hű kell maradnia a saját értékrendjéhez, ami tulajdonképpen a krisztusi útnak a követése.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak

A kormány mentesíti a kiszolgáltatott betegeket a betegszabadság első napjára járó juttatás megvonását előíró intézkedés alól – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter.

Enyhítenek a betegszabadság szabályain: a legsérülékenyebbek védelmet kapnak
2026. február 05., csütörtök

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja

A kormány korszerűsíteni készül a vállalatok támogatási rendszerét, illetve új finanszírozási elveket és módszereket vezet be – jelentette ki a gazdaságélénkítő csomagot ismertető csütörtöki sajtótájékoztatóján a pénzügyminiszter.

Magyarországi példából merít a román kormány új gazdaságélénkítő csomagja
2026. február 05., csütörtök

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket

Őrizetbe vettek három, latin-amerikai és európai drogkereskedőkkel kapcsolatban álló romániai kábítószer-kereskedőt, miután négy kilogramm kokaint és nyolc kilogramm hasist találtak egyikük autójában. A gépkocsivezető elfogásakor ellenállt.

Kilókban mért kábítószerrel kaptak el latin-amerikai kapcsolatokkal rendelkező drogkereskedőket
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában

Az amerikai hadsereg Abrams harckocsijainak jelenléte a smârdani gyakorlótéren megerősíti Washington szilárd elkötelezettségét a térség biztonsága és stabilitása mellett – közölte csütörtökön a Facebook-oldalán Nicușor Dan.

Akciófilmekből ismert amerikai harckocsik tűntek fel Romániában
2026. február 05., csütörtök

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt

Átfogó ellenőrzési akciót tartott a Hargita megyei rendőrség szerdán, melynek célja az erdőgazdálkodási jogsértések feltárása, a közlekedési szabályok ellenőrzése és a közbiztonság erősítése volt.

Hatósági nagyüzem Hargita megyében: a bírságok összértéke meghaladja a 170 ezer lejt
2026. február 05., csütörtök

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról

A betegszabadság első napjára járó juttatás kifizetését megszüntető intézkedés átmeneti jellegű, és figyelembe veszi a valós helyzetet – jelentette ki Ilie Bolojan.

Ez a realitás? Érdekes magyarázattal állt elő a kormányfő a fizetetlen egynapos betegszabadságról
Hirdetés