
Fotó: presidency.ro
Ilie Bolojan szerint áldozati kormány lesz az általa vezetendő kabinet, amelyik készen áll megszüntetni a kiváltságokat és lefaragni a felesleges kiadásokat – írja az Agerpres.
2025. június 21., 12:592025. június 21., 12:59
A miniszterelnök-jelölt a jövendőbeli kormány előtt álló kihívásokra is kitért a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) szombati kongresszusán mondott beszédében. Mint hangsúlyozta, aki ismeri az ország költségvetésének helyzetét, annak is tudatában van, hogy a jövendőbeli kabinet vélhetően áldozati kormány lesz, amelynek nehéz harcot kell majd megvívnia a deficit csökkentése érdekében.
– szögezte le.
Bolojan szerint „nagy léptékű átszervezésekre” is szükség van. „Nagy kihívás lesz jól kormányozni, de csak ez teremtheti meg a feltételeket a fejlődéshez, így lehet leállítani a pazarlást, ez segít egészséges mentalitást teremteni” – fogalmazott.
A miniszterelnök-jelölt a jövendőbeli koalíciót alkotó pártoknak is üzent. Mint mondta, ahhoz, hogy visszanyerjék a polgárok bizalmát, elsősorban egymásban kell megbízniuk. „Bonyolult időszak előtt állunk, és ha nem tudjuk félretenni a pártköntöst és kiállni egymás mellett a nehézségek közepette (...), a négypárti koalíció nem fogja jól végezni” – szögezte le Ilie Bolojan.
Csapadékos időre, az ország jelentős részén havazásra, a hegyekben hófúvásra figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Több mint harminc házkutatási parancsot hajtottak végre szerdán a hatóságok egy sportfogadási bundabotrány kapcsán. Huszonegy embert állítottak elő és hallgattak ki.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) frakcióvezetője, Petrișor Peiu szerdán egyszerű indítványt nyújtott be a szenátusban Demeter András művelődésügyi miniszter ellen.
A kormány kedd esti döntése értelmében az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben nem alkalmaznak bércsökkentést, a Sanitas szakszervezet azonban még nem állítja le a korábban bejelentett tiltakozások előkészítését.
Emelni kell a nyugdíjkorhatárt mindazoknál az alkalmazotti kategóriáknál, amelyek valamilyen formában korkedvezményben részesülnek – jelentette ki kedd este Ilie Bolojan miniszterelnök a rendőrök bukaresti tüntetésére reagálva.
A kedd este elfogadott gazdaságélénkítési csomag nem csupán a 2026-os évre szól, hanem 2032-ig határozza meg az állami támogatási programokat, amelyekre összesen 5 milliárd eurót irányzott elő a kormány – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
A mesterséges intelligencia alapjaiban alakítja át a fordítás világát, de nem minden helyzetben válthatja ki az emberi szakértelmet.
A közigazgatási csomag erősíti a decentralizációt, felgyorsítja a helyi fejlesztéseket, karcsúbb államot eredményez, és javítja a közszolgáltatások minőségét – jelentette be a kedd esti kormányülés után Cseke Attila.
A kormány elfogadta a közigazgatási reformról és a gazdaságélénkítésről szóló sürgősségi rendeleteket – jelentette be kedden este Ilie Bolojan miniszterelnök.
A hódgátak miatti árvízveszély, az útmenti parkolás gondja, valamint a Kútpatak utca elhanyagoltsága került többek között terítékre a kedd esti lakossági fórumon, amelyet a zsögödi városrész lakói számára szervezett a csíkszeredai városvezetés.
szóljon hozzá!