Tőmondatokban beszéltek, zsigerből utasították el a felhozott érveket – igaz, tisztelték egymást annyira, hogy egyetlen alkalommal sem emelték fel hangjukat. A téma és a beszélgetés ritmusa azt sejtette, hogy ebből a képzeletbeli gödörből biza-biza nem lesz kiút, sőt még mélyebbre ásnak.

Aztán történt valami. Egyikük azt kérdezte: „mivel magyarázható az, hogy Nyugat-Európa minden országában a felnőttek legalább hetven százaléka beoltatta magát”. A válaszra nem kellett sokat várni:

Innentől kezdve sorjáztak az itthon átélt esetek: elszenvedett orvosi műhibák, egészségügyi szolgáltatásokért hosszas sorbaállások, állami intézményeknél – polgármesteri hivataloknál, pénzügyi igazgatóságokon, rendőrségen, gáz- és villany-szolgáltatoknál – megtapasztalt megaláztatások.

Harminc év kínlódása, vergődése állt össze a felsorolt sztorikban, amelyek mind-mind arról szóltak, hogy az egyénnek hogyan kellett megalázkodnia, behódolnia, meghunyászkodnia az állam helyi csinovnyikjai előtt. Történetek, amelyekben egy pont közös:

A fölé- és alárendelt viszony csúcsra járatásának pillanatában „érkezik” meg a koronavírus-világjárvány, az állam azonban furcsa helyzetbe kerül, mivel ezúttal nem utasíthat, nem kötelezhet (az Európai Unió nem engedi), mindössze egyet tehet: kér.

Többek között az a miniszterelnök kéri mindezt, aki még akkor is kapaszkodik a bársonyszékébe, miután kiderült róla, hogy évekkel ezelőtt, még diákként, csalt, lopott és hazudott az Egyesült Államokban. Vagy azok a népegészségügyi igazgatók állnak ki az oltás fontossága mellett, akiknek beosztottjai a vírusos időszak előtt még arról voltak hírhedtek országszerte, hogy

A pálfordulás, a szép beszéd, a kérés érthető módon nem hat. Az állampolgár – hiába érzi egyre közelebb a veszélyt – úgy dönt, hogy elutasít. Neki ugyanis most jött el az ideje, hogy éreztesse, elege van mindenből, ami állami – és neki van igaza.

Az állam aközben is magára hagyta az állampolgárát, amikor a leginkább együttérzést, erőt, irányt és magabiztosságot kellene mutatnia.

Nos, mi vár ránk? Az állam feladata állampolgárai bizalmának visszaszerzése, utóbbiaknak pedig az, hogy esélyt adjanak minderre. A kérdés már csak az, hogy késő-e mindez, vagy maradt még némi időnk.