Kozán István

Kozán István

Bizalmatlanság

2021. október 19., 12:132021. október 19., 12:13

2021. október 19., 13:162021. október 19., 13:16

Ez a beszélgetés is a manapság megszokott forgatókönyv alapján alakult: a társaság egy része a vakcina mellett érvelt, a többiek pedig az oltóanyag ellen szólaltak fel. Úgy tűnt, esély sincs arra, hogy közeledjenek az álláspontok.

Mindenki a maga érveit hozta fel:

„nyáron hol volt a vírus?”; „de hát tele vannak a kórházak”; „oltottak is halnak meg”; „az oltás lehet az egyetlen megoldás”; „az influenzáról miért nincs szó mostanában?”; „a cukorbetegségével még legalább tíz évet élhetett volna”; „ami meg van írva, az ellen úgysem lehet tenni”.

Tőmondatokban beszéltek, zsigerből utasították el a felhozott érveket – igaz, tisztelték egymást annyira, hogy egyetlen alkalommal sem emelték fel hangjukat. A téma és a beszélgetés ritmusa azt sejtette, hogy ebből a képzeletbeli gödörből biza-biza nem lesz kiút, sőt még mélyebbre ásnak.

Aztán történt valami. Egyikük azt kérdezte: „mivel magyarázható az, hogy Nyugat-Európa minden országában a felnőttek legalább hetven százaléka beoltatta magát”. A válaszra nem kellett sokat várni:

Idézet
Nyugaton azért ilyen magas az átoltottság, mert ott bíznak az egészségügyben, a „sanepidben” (népegészségügyben), a politikusokban és egyáltalán az állami szervekben.

Innentől kezdve sorjáztak az itthon átélt esetek: elszenvedett orvosi műhibák, egészségügyi szolgáltatásokért hosszas sorbaállások, állami intézményeknél – polgármesteri hivataloknál, pénzügyi igazgatóságokon, rendőrségen, gáz- és villany-szolgáltatoknál – megtapasztalt megaláztatások.

Harminc év kínlódása, vergődése állt össze a felsorolt sztorikban, amelyek mind-mind arról szóltak, hogy az egyénnek hogyan kellett megalázkodnia, behódolnia, meghunyászkodnia az állam helyi csinovnyikjai előtt. Történetek, amelyekben egy pont közös:

a kisembert minden alkalommal rendre utasítják, lekezelik, lenézik. Mindeközben senkit nem érdekel, hogy mit gondol az egyén, senki nem kérdezi meg, hogy mit szeretne az állampolgár.

A fölé- és alárendelt viszony csúcsra járatásának pillanatában „érkezik” meg a koronavírus-világjárvány, az állam azonban furcsa helyzetbe kerül, mivel ezúttal nem utasíthat, nem kötelezhet (az Európai Unió nem engedi), mindössze egyet tehet: kér.

Arra kér, hogy a kisember menjen szépen és oltassa be magát a vírus ellen.

Többek között az a miniszterelnök kéri mindezt, aki még akkor is kapaszkodik a bársonyszékébe, miután kiderült róla, hogy évekkel ezelőtt, még diákként, csalt, lopott és hazudott az Egyesült Államokban. Vagy azok a népegészségügyi igazgatók állnak ki az oltás fontossága mellett, akiknek beosztottjai a vírusos időszak előtt még arról voltak hírhedtek országszerte, hogy

ellenőrzéseik alkalmával a legtöbb esetben úgy bírságoltak, hogy lehetőséget sem adtak a hibák kiküszöbölésére.

A pálfordulás, a szép beszéd, a kérés érthető módon nem hat. Az állampolgár – hiába érzi egyre közelebb a veszélyt – úgy dönt, hogy elutasít. Neki ugyanis most jött el az ideje, hogy éreztesse, elege van mindenből, ami állami – és neki van igaza.

„Hogyan is bízhatnánk – mondja a társaság egyik tagja –, amikor egyik napról a másikra többszörösére emelik a gáz árát, ami ismét a fogyasztót üti tarkón, és ez ellen semmit sem tesz az éppen szétesett kormány.”

Az állam aközben is magára hagyta az állampolgárát, amikor a leginkább együttérzést, erőt, irányt és magabiztosságot kellene mutatnia.

Ebben a nehéz helyzetben ismét bebizonyosodott, hogy csak magunkra számíthatunk; a beszélgetés is ezzel a megállapítással zárult.

Nos, mi vár ránk? Az állam feladata állampolgárai bizalmának visszaszerzése, utóbbiaknak pedig az, hogy esélyt adjanak minderre. A kérdés már csak az, hogy késő-e mindez, vagy maradt még némi időnk.

16 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.

Kozán István

Kozán István

Borboly Csabának márpedig van egy érdeme

Hargita Megye Tanácsa már soha nem lesz olyan, mint volt: tizenhat év után elhagyja az elnöki kabinetet Borboly Csaba. Na és innentől több oldalon keresztül kellene a leköszönő elnök érdemeit sorolnunk – pedig a valóságban csak egy van.

Kozán István

Kozán István

„nem kell szégyellni, ha sz.r vagy”

A csíkszeredai kórház egyik főorvosának nyilvános internetes meglincselése rávilágított arra, hogy milyen lehetőségeket és veszélyeket rejt magában a közösségi médián végigfutó ügyek egyoldalú tálalása.

Kozán István

Kozán István

Borboly máshol csökkentené a bürokráciát

Teljes zavart okozott bennünk Borboly Csaba leköszönő tanácselnök leépítésekkel kapcsolatos kérdéseinkre adott válasza. Nem tudtuk eldönteni, hogy az általa felpumpált intézményről, vagy általában a romániai közintézményekről mondja-e el a véleményét.

Kocsis Károly

Kocsis Károly

A stílus maga a jelölt, avagy önkéntes népvezérek viszonyulása az anyanyelvhez

A baj akkor kezdődik, amikor valaki önként, amolyan hályogkovács-módra közszereplést vállal, és a közösségi oldalán (hol máshol?) kiütköző stílusából az anyanyelve iránti ijesztő igénytelenség köszön vissza.

Szüszer Róbert

Szüszer Róbert

Minden érthető, ugye? Na fogd meg a söröm!

Miért nincs tej és kifli a Hargita megyei iskolákban? Mert kormány, mert kiírás, mert tavalyi program, APIA és elszámolás, mert na. Mi nem világos?

Kozán István

Kozán István

A kevesebb néha több – még költségvetésben is

Hiába adta el bombasztikus sikerként Hargita Megye Tanácsának sajtószolgálata a megyei önkormányzat 2024-es büdzséjét, nagy a gyanúnk, hogy a múlt héten elfogadott költségvetés fogja a legnagyobb fejfájást okozni Hargita megyének.

Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik,
rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!
Hirdessen a Székelyhonon!
Ma feladja, hamarosan megjelenik, rövid időn belül eredményt hoz! Feladok egy hirdetést!