„Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást” Pr-cikk

Ezen a héten Gergely Leventét, agrárszakembert és gyümölcstermesztőt kérdeztük a REL, azaz a rövid ellátási láncok előnyeiről.

Támogatói tartalom

2024. március 08., 10:002024. március 08., 10:00

– Saját tapasztalataiból kiindulva milyen nehézségekkel néz szemben egy helyi termelő?

– Annak ellenére, hogy alapszakmám szerint egészségügyi asszisztens vagyok, az élet mégis úgy hozta, hogy az agrárgazdaság vonalon kezdtem el továbbtanulni, így eléggé kikövezettnek tekinthető az utam a gyümölcstermesztés irányába. Apránként, kis lépésekkel sikerült egy körtést felvásárolnom, és a mai nap már ez jelenti a megélhetési forrásomat is.

A sokéves tapasztalatom azt mutatja, hogy egy helyi termelőnek javasolt a több lábon állás, hiszen a mi szakmánkban ki vagyunk téve a természet erőinek.

Ha nincs vagy nem elégséges a termés, akkor vásárlás sincs annyi, amennyi kellene.

A természeti viszontagságok mellett abban az értelemben is egyedi az esetünk, hogy termékeinkkel nincs lehetőségünk bekerülni a nagy tömegeket vonzó szupermarketekbe. Felvetődik természetesen annak a kérdése is, hogy egyáltalán szeretnénk-e abba a körbe tartozni. A multiknál pontos szabványoknak kell megfelelni, ahol a termékek külleme az elsődleges, mintsem a minősége, az íze. Ezek a vállalatok általában azt szeretnék, hogy az az alma, körte egyforma legyen, nem számít, ha esetleg nem is finomak.

A helyi termelő ezzel szemben pedig abban hisz, hogy legyen bár kissé ütött-kopott az adott gyümölcs, de akkor is legyen finom és jóízű, amikor a vásárló otthon leteszi a családi asztalra.

Egyszerre előny és hátrány is, hogy nem rúgunk labdába a multikkal, hiszen így mindenki saját magának kell kialakítsa a klienskörét. Viszont, ha sikerül ezt kialakítani, akkor a kölcsönös bizalmon alapul a kereskedelem, és a vásárlók általában visszatérnek ahhoz a termelőhöz, akit megszerettek.

Gergely Levente, agrárszakember és gyümölcstermesztő •  Fotó: REL-kampány Galéria

Gergely Levente, agrárszakember és gyümölcstermesztő

Fotó: REL-kampány

– Milyen előnyét látja a helyi termékeknek?

– Elsősorban a nagyobb fajtaválasztékot emelném ki, hiszen a helyi termelőnél egy adott gyümölcsből többféle elérhető. A multinacionális vállalatok kínálatában azok a gyümölcsök elérhetőek, amelyek igazán rezisztensek. Annak is kell lenniük, mivel a legtöbb esetben hatalmas távolságokat utaznak különböző utazási eszközökön, emiatt a tartósítószerek tömkelegét kell megkapniuk.

A rövid ellátási láncokból, mint amilyen például a székelyudvarhelyi Helyénvaló bolt is, beszerzett termékek helyi termelők által készülnek, így sokkal egészségesebbek szervezetünk számára és többnyire ízesebbek is.

A helyi termelőktől való vásárlás másik nagy előnye, hogy személyes kapcsolatot tudunk kialakítani. A termelő és a vásárló ismeri egymást, a vásárlás a kölcsönös bizalmon alapszik. Ha megvan a bizalom, akkor termelő és vásárló kölcsönösen előre viszi egymást. Ugyanakkor ezek az emberi kapcsolatok sok esetben akár éveket is felölelnek, hiszen a vásárlóinkkal akkor is tartanunk kell a kapcsolatot, amikor esetleg nincsen termés. Viszont azt tapasztaljuk, hogy klienseinket nem tántorítja el egy-egy rosszabb év, hanem mindig visszatérnek hozzánk. Ez a nagy vállalkozások esetében nem mindig működik, mert ha valaki csalódott egy üzletláncban, akkor nagy eséllyel nem fogja többé őket választani.

Bár kissé ütött-kopott az adott gyümölcs, de akkor is legyen finom és jóízű •  Fotó: REL-kampány Galéria

Bár kissé ütött-kopott az adott gyümölcs, de akkor is legyen finom és jóízű

Fotó: REL-kampány

A mai világban bőséggazdaság van, ami véleményem szerint sajnos együttjár a minőség hiányával is.

Az ipari szintű élelmiszer-előállításban nincs idő és energia a magasszintű minőség megteremtésére, mert a tömegek kiszolgálása és a profit növelése a fő cél. A helyi termelők szívüket, lelküket beleteszik a munkájukba, és az a cél vezérli őket, hogy az egészségre és a környezetre gyakorolt hatásukkal is pozitív lenyomatot hagyjanak.

•  Fotó: REL-kampány Galéria

Fotó: REL-kampány

A gazdasági szempontok sem elhanyagolhatóak, hiszen, ha a helyi termelők termékeit részesítjük előnyben, akkor megteremthetjük a tőke térségen belüli áramlását. Ha helyben maradunk, és helyit vásárolunk, akkor a pénz sem áramlik ki az országból.

Interjúalanyunk, Gergely Levente március 9-én előadást tart a Székely Gazdaszervezetek Egyesületének meghívására a Civitas Alapítvány előadótermében (Székelyudvarhely, Solymossy utca 29. szám). Tematikák között fog szerepelni a gyümölcsfák ültetése, indító -, alakító -, termőkori -, valamint ifjító metszése. Az eseményre szeretettel várnak minden érdeklődőt. Részleteket ide kattintva találnak.

Ha Ön is fontosnak tartja támogatni a helyi termelőket, számít, hogy milyen élelmiszer kerül a családi asztalra, akkor támogassa a Civitas Alapítvány rövid ellátási láncok népszerűsítését megcélzó kampányt azzal, hogy megosztja ismerőseivel a cikket, hogy minél több emberhez eljuthasson. Maradjon velünk a továbbiakban is, hiszen az elkövetkező cikkekben, interjúkban tovább boncolgatjuk a REL, azaz a rövid ellátási láncok mibenlétét, előnyeit. Helyi gazdák, rövid élelmiszer-ellátási láncszakértől és lelkes vásárlók mesélnek majd tapasztalataikról. Ha szeretne helyi, zamatos, megbízható forrásból származó élelmiszereket vásárolni, akkor térjen be a székelyudvarhelyi Helyénvaló boltba (Székelyudvarhely, Solymossy utca 31. szám). Interjúinkat meghallgathatja a Rádió GaGa műsorában is, ahol további érdekességeket tudhat meg a REL-ről. További infók: helyenvalo.ro/REL

(X – fizetett hirdetés)

Galéria

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek

Hetven évvel a fakó keselyűk eltűnése után végre úgy tűnik, minden feltétel adott hozzá, hogy visszatelepítsék a fajt Romániába. Dögevőként a keselyűk – habár emberi megítélésük sokszor negatív – fontos egészségügyi szerepet töltenek be.

A keselyűk hatalmas szolgálatot tesznek az embernek
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették

Őrizetbe vették pénteken az ügyészek az anyját a vagyonáért megölő Szeben megyei nő másik tettestársát.

Tanácsokkal segítette az anyját a vagyonáért megölő nőt – őrizetbe vették
2026. február 06., péntek

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét

A kürpödi család egyetlen túlélő gyermekét sürgősségi eljárással nevelőszülői gondozásba helyezték, miután a másik négy testvér meghalt, kettő vízbefúlás, kettő pedig tüdőgyulladás szövődményei miatt.

Négy testvér halála után állami gondozásba helyezték a család egyetlen életben maradt gyermekét
2026. február 06., péntek

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában

A Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete: a 13 év alatti gyermekek számára teljesen tiltsák meg a közösségi médiához való hozzáférést, a 13 és 15 év közötti gyermekek számára pedig csak szüleik hozzájárulásával engedélyezzék azt.

Megtiltanák a 13 év alatti gyerekek közösségi médiahasználatát Romániában
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
Hirdetés