
Csíkszereda központjában. A csíki csapat szerint a hargita megyeszékhely élhető város. Archív
Fotó: Veres Nándor
Egy csíkszeredai csapat is továbbjutott az összesen nyolcezer euró díjazású Erdély Pitch esettanulmány-verseny második fordulójába. Az ötfős, szakemberekből álló csapat az első feladatban a hargitai megyeszékhely problémáira és erősségeire hívta fel a figyelmet.
2017. november 14., 19:282017. november 14., 19:28
2017. november 21., 12:142017. november 21., 12:14
Az Erdély Pitch elnevezésű esettanulmány-versenyt első alkalommal szervezi meg az ország magyarlakta településein az OTP Bank Románia.
A szervezők 4-5 fős szakemberekből álló csapatok jelentkezését várták, akik különböző településeket képviselve szálltak versenybe az 5 ezer eurós fődíjért. Ezenkívül
Minden csapatban lennie kellett egy közgazdásznak, egy marketingesnek, egy számítógépes programozónak és egy reklámgrafikusnak, egy szakterületről pedig ketten is lehettek. A jelentkezés egyik követelménye az volt, hogy a csapattagok értsenek a szakterületükhöz, de senkitől sem kértek szakirányú diplomát, lehetőséget adva ezzel a diákoknak is.
A verseny három szakaszos, és a feladatoktól függően minden szakaszban 4-7 nap alatt kell elküldjék megoldásaikat a csapatok. Mindhárom szakaszban egy hosszabb terjedelmű szöveges dokumentumban kell részletezniük a megoldást, illetve egy legfeljebb három perces videóban összefoglalót is készíteniük kell erről. A verseny tehát internetes felületen zajlik, kivéve a döntőt, hiszen a végső megmérettetésig eljutó csapatok a bukaresti OK CENTER-ben mutatják majd be pályamunkájukat november 25-én egy szakmai zsűri előtt.
A versenyre az október 22-ei határidőig tíz csapat jelentkezett, amelyek másnap meg is kapták első feladatukat. Az elképzelt helyzet szerint a csapatok által választott település önkormányzata pitch-et hirdetett, azaz egy adott problémára a csapatoknak egy megoldást kellett kidolgozniuk, ezt pedig egy kommunikációs kampány során be is kellett mutatni.
A tíz csapat elképzeléseiről szóló rövid videókat október 30-án tették közzé, november hatodikán pedig eldőlt, hogy melyik hat csapat jut tovább a második szakaszba.
A csíkszeredai The House (A Ház) nevet viselő csapat Mészáros Tibor közgazdászból, Kállai Emánuel marketing szakértőből, Köllő Ildikó filmkészítőből, Szilágyi Levente programozóból és Szabó Andrea üzleti elemzőből áll. A 26 és 33 év közötti tagok többsége szabadúszó, így van egy kevés szabadidejük, és mivel nagyon érdekesnek tartották a versenyt, úgy döntöttek, szerencsét próbálnak – tudtuk meg Szilágyi Levente csapatkapitánytól. Mint mondta, négyen együtt dolgoznak a csíkszeredai coworking irodaházban, és miután eldöntötték, hogy jelentkezni szeretnének, megkeresték Köllő Ildikót, hiszen hiányzott egy filmes a csapatból. Hozzátette,
A második feladatra kevesebb idejük volt, de megpróbálták a lehető legjobban megoldani, hiszen céljuk megnyerni a versenyt.
Az Erdély Pitch első feladatában a csíki csapat kitért a hargitai megyeszékhely problémáira és erősségeire is:
Családbarát, nincsenek nagy távolságok, közel van a természet, és még továbbtanulási lehetőség is adódik. Ezekre az előnyökre építve szeretné a csapat hazavonzani a külföldön vagy Románia más városaiban élő fiatalokat (és fiatal családokat), illetve
Egy nagyvárossal szemben egy kisebb városnak számos előnye van, ezeket emelték ki pályamunkájukban, továbbá programokat is szerveznének ezek bemutatására. Elmondásuk szerint tudják, hogy hazaköltözésnél elsődleges szempont a gazdasági helyzet, ezért számos olyan tevékenységet is nyújtanának, amelyek által gazdaságilag is élhetőbb lenne a város.
Ezt követően a hat továbbjutó csapatnak a második fordulóban egy vállalkozás-tanácsadási feladatot kellett megoldania.
A megoldásokat vasárnap estig küldhették be a csapatok, az erről szóló videókat pedig hétfőn tették közzé a verseny weboldalán. Mint kiderült,
A csapat rávilágított arra, hogy ebben az üzletágban egy minőségi termék kiadása nagyon sok pénzbe kerül, és csak az tud gazdaságos lenni, ha több terméket állítanak elő. Ennek fényében az eredményesség növelése érdekében azt javasolták, hogy a lapnak növelnie kellene jelenlétét az interneten, és a nyomtatott forma mellett el kellene gondolkodjon a magazin digitális változatának kidolgozásán is. Emellett többek között fél és egy éves előfizetési csomagok bevezetését, régi lapok értékesítését és további termékek bevezetését is javasolták. A második forduló eredményhirdetését pénteken tartják, akkor derül ki, hogy kik jutnak tovább a döntőbe.
Mi az a pitch?
A pitching egy induló innovatív (újító) vállalkozás lényegi bemutatása tárgyilagosan, lényegre törően, az adott helyzetnek megfelelő lehető legrövidebb idő – általában 1-5 perc – alatt. A szó eredetileg hajítást jelent. A startupdate.hu internetes oldal a meghatározások mellett bővebb magyarázattal is szolgál a témában: mint írják, a magyarok éppen a pitchelésben a legrosszabbak, azaz nem tudják „eladni magukat” olyan tökéletesen, ahogy csak lehetséges. Hiába vannak eredmények, ügyfelek, jó termékek, ha valaki nem képes pár percben elmondani, hogy mivel foglalkozik, ötletei elvesznek, nem talál befektetőket. A pitching tehát tulajdonképpen nem más, mint az ígéretek hitelessé tételének művészete. Egy pitchben érdekesen és röviden kell összefoglalni mindazt, hogy mivel foglalkozik a cég, beszélni kell a problémáról, amelynek megoldásáért tevékenykedik, megoldást kell nyújtani az előbb említett problémára, továbbá említést kell tenni a piac méretéről, az üzleti modellről (hogyan fog pénzt termelni), a piacra lépési stratégiáról, a csapatról (aki a projekten dolgozik) és a pénzügyekről is.
Noha még zajlanak a tárgyalások és még nem jutottak végleges döntésre, politikai forrásokra hivatkozva máris nyilvánosságra hozott a Digi24 hírportál egy elsődleges „vázlatot” a Siegfried Mureșan által vezetett jövőbeli kormányról.
Noha tegnap még csak egyetlen csíkszeredai kútnál haladta meg a 10 lejt egy liter standard benzin ára, ez mára kibővült a hargitai megyeközpontban két állomásra, illetve begyűrűzött Udvarhelyre is.
Nicușor Dan szerint a romániai társadalom nem kér az előrehozott választásokkal járó négy-öt-hat hónapos kampányból, utcai plakátokból, televíziós politikai hirdetésekből és pártok közötti vitákból.
Egy Ukrajna felől behatoló drón négy percet repült Románia légterében, majd lezuhant a Suceava megyei Solca közelében. Az incidensben senki nem sérült meg, és anyagi kár sem keletkezett.
Több intézkedést is bejelentettek a Bákó megyei hatóságok, miután szerdán reggel a 12A jelzésű országúton leszakadt egy fémhíd egy nagy teherbírású jármű súlya alatt Csobányosnál.
A neve nem szerepel rajta, a törvényszék szerint mégis Wass Albertet ábrázolja. Székelyudvarhely városát köztéri szobor eltávolítására köteleznék, miután az írót – egy 1946-os népbírósági ítélet alapján – háborús bűnösként tartják számon Romániában.
Kézdivásárhely több utcájában is szünetel az ivóvízellátás szeptember 24-én, csütörtökön – közölte a Hydrokov regionális közmű-szolgáltató.
XII. Piusz pápa 1956. november 10-én elmondott rádióbeszédének kalligráfus által kézzel készített leiratát is viszi személyes ajándékként vatikáni látogatása alkalmából XIV. Leó pápának Magyar Péter miniszterelnök.
Országszerte Hargita megyében igényelte a legtöbb gazda a legtöbb állat után azt az új támogatást, melyet a szarvasmarhatartóknak biztosít az állam. Hargita, Maros, Kovászna megyében több mint százezer állat után várják a 68 eurós juttatást a gazdák.
szóljon hozzá!