
A szilván tavasszal még az látszott, hogy egy része túlvészelte a fagyokat, de a később növekedésnek indult gyümölcsök időközben szinte mind lepotyogtak a fákról
Fotó: Bálint István
Legalább 80 százalékos a terméskiesés idén a tavaszi fagyok okozta pusztítás miatt. Akkor még úgy tűnt egyes gyümölcsfajták esetében, hogy kisebb károk árán túlvészelték a kemény mínuszokat, ám később azoknak is odaveszett a termése.
2025. július 21., 10:322025. július 21., 10:32
A korábban becsültnél is kiterjedtebb terméskárokhoz vezetett a gyümölcsöskertekben az áprilisi időjárás, amikor jócskán fagypont alá csökkent a hőmérséklet több napon át, megdöntve a korábbi fagyrekordokat is. Hargita megye egyes részein közel -14 fokig süllyedt a hőmérséklet, máshol kissé enyhébb volt a fagy, de az éppen virágzás közben lévő, illetve virágzás előtt álló gyümölcsfákban még az is komoly kárt tett.

A barack-, ringló és cseresznyeszilva-termés leszedésével idén biztosan nem kell fáradozzanak a gyümölcsöskertek tulajdonosai, legalábbis Hargita megye térségében nem. A kései fagyok nagy károkat okoztak a gyümölcsösökben.
Már akkor biztos volt, hogy a barack- és cseresznyetermésnek búcsút lehet mondani, később, a virágbomlás után már az is látszott, hogy még kiterjedtebb a kár a korábban becsültnél,
Sokan arra panaszkodnak, hogy a meggy, a málna, a ribizli és a szilva sem hozott termést idén, így sem szörpöt, sem lekvárt nem tudnak készíteni, mint más években, de van, ahol még kóstolónak való mennyiség sem termett, illetve terem a gyümölcsfákon és a bogyós gyümölcsök bokrain.

Még az előzetesen becsültnél is sokkal nagyobb károkat okoztak az április eleji fagyok a gyümölcsöskertekben. A gazdák csak a virágbomlás után szembesültek a szomorú valósággal a fagykárok mértékét illetően.
„Most már végleg eldőlt, hogy nagy a kár. Kezdve a szilvától az almáig, tehát mindenféle gyümölcsöt, a csonthéjasokat is beleértve. Másokkal is beszélgettem, mindenki panaszkodik, főleg a szilva esetében, ami tavasszal még úgy nézett ki, hogy kötődött, elég szépen. A keményebb, -7, -8 fokos fagyok idején jó duzzadt, fehér bimbós állapotban voltak, majd kivirágoztak, és látszott, hogy van egy kicsi kötődés is, de
Én eléggé átvizsgáltam, hogy nem-e a szilvadarazsak okozták a potyogást, nem-e fiziológiai az ok, tehát egy természetes hullás, amikor a fa próbál egyensúlyba kerülni, de nem ezek az okok és a kártevők sem, a fagy okozta” – magyarázta Székely Csaba agrármérnök, gyümölcstermesztő.
Más szakemberekkel is konzultált, a szakirodalomban is utánaolvasott, és arra jutott, tavasszal még azért nem látszott a károk pontos mértéke, mert a szilván egy álkötődés alakult ki, tehát a gyümölcs elkezdett növekedni, de benne a mag nem fejlődött, így később lehullt a fáról. Ebben az is közrejátszott, hogy
– fűzte hozzá a szakember, aki 20 éve termeszt gyümölcsöt Nyikómalomfalván, de ilyen esztendőre nem emlékszik. Volt ugyan 7–8 éve még egy olyan tavasz, amikor virágzás idején jött a pusztító fagy, de az idei olyan erős volt, hogy már bimbós állapotban elvitte a termést – részletezte a különbséget, úgy fogalmazva, hogy idén minden a lehető legrosszabbul jött össze.
Sok kertben csak elvétve látni gyümölcsöt a fákon. Nagy a terméskiesés
Fotó: Barabás Ákos
Ami a több gyümölcsfajtát illeti, elmondta, meggyből alig pár szem termett, a málnával viszont nincs baj, legalábbis nála, de lehet, hogy a megye hidegebb térségeiben van, ott ugyanis erősebb volt a tavaszi fagy. A diófajták esetében elég széles a skála, és többnyire a fajtától függően van, amelyiken lesz termés, másokon viszont egyáltalán nem. Ugyanez a helyzet a körtével és az almával is.
Tehát ahhoz képest, hogy milyen hideg volt, például a golden, amit errefelé citromalmának neveznek, kimondottan várakozáson felül alakult. Tehát ezek valószínűleg fagytűrőbbek.
Körtében is vannak olyan fajták, ahol egy sincs, más fajtákon pedig kóstolónak megmaradt a fákon 5–6 körte” – magyarázta a szakember. Jellemzően inkább azokon a fákon maradt meg a termés, amelyek kimondottan fagyvédett helyen állnak, például a ház előtt vagy a házfal mellett.
Székely Csaba szerint általánosságban legalább 80 százalékos a gyümölcstermés-kiesés mértéke idén, de akár a 85 százalékot is elérheti.
A Poklos patak nem szemétláda – figyelmeztetnek a vízügyi szakemberek, akik az elmúlt napokban gumiabroncsokat, rollereket, székeket, foteleket és egyéb bútorokat szedtek ki a Marosvásárhelyen is áthaladó patakmederből.
Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke csütörtökön kijelentette, hogy amennyiben ismét miniszterelnök lesz, végre fogja hajtani a helyi közigazgatás reformját a kis települések összevonása révén.
Ideiglenesen 20 százalékkal csökkenti a gázolaj jövedéki adóját 2026. augusztus 16. és 31. között a pénzügyminisztérium – jelentette be csütörtökön Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
Törölte a TikTok az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) felszólítására platformjáról azokat a „fekete mentőautó” rémhírét terjesztő tartalmakat, amelyek hatására az elmúlt hétvégén egy Kolozs megyei településen megtámadtak egy mentőautót.
Közel tízezer parkoló és garázs van Székelyudvarhelyen, és 519 gépjármű jut ezer emberre – derült ki a képviselő-testület csütörtöki ülésén, amikor arról kellett dönteni, hogy egy pályázat miatt mi legyen a város parkolási stratégiájával.
Ideiglenesen felfüggesztették egy szentegyházi strand, valamint egy gyimesfelsőloki wellnessközpont működését – számol be az Agerpres. A létesítmények a hiányosságok orvoslása után újra kinyithattak.
Huszonhat bírságot szabtak ki, öt jogosítványt vontak be, valamint hét forgalmi engedélyt vontak vissza a Maros megyei közlekedési rendőrök augusztus 12-én, amikor áruszállítókat ellenőriztek.
Sorin Grindeanu csütörtökön kijelentette, hogy a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) jelenleg nincs elegendő szavazata egy kisebbségi kormány beiktatásához.
A konstancai ügyészség vette át a Costinești-nél, a hullámtörő betonelemektől mintegy 15 méterre talált drón ügyét – jelentette be csütörtökön a védelmi minisztérium.
Nem indul el idén nyáron a gyergyószentmiklósi Virág negyed déli részének felújítása. A közbeszerzésen induló egyik cég óvást nyújtott be. A folyamat hónapokig eltarthat, de a garázsok helyén kialakult veszélyes területek nem várhatnak.
1 hozzászólás